Egység a nemzeti oldalon, avagy fog-e valaha mindenki mindenben egyetérteni?

Egység a nemzeti oldalon, avagy fog-e valaha mindenki mindenben egyetérteni?

A rövid válasz: nem. S most jöjjön a bővebb kifejtése, miért nem, és az, hogy mindez miért nem eget rengető probléma. Néhány nappal ezelőtt arról írtam, miért hamis az a beállítás, hogy egy radikális jobboldali pártra, esetünkben a Mi Hazánkra leadott szavazat elveszett voks volna, alábbi gondolatmenetem szervesen kapcsolódik ahhoz a cikkhez.

Megunhatatlan téma és állandó jellegű törekvés a nemzeti táboron belül az egység iránti vágy, amely egység sohasem jön el. Legalábbis abban az értelemben nem, ahogyan sokan elképzelik. Magyarul, hogy egy másik személy, egy szervezet, egy párt teljes egészben azt vallja és hirdeti, amit ő gondol a világról. Ez sohasem fog eljönni, ennek oka egész egyszerűen az emberi természet. És még csak nem is a „turáni átok”.

Ettől függetlenül persze nagyon is voltak és vannak törésvonalak, konfliktusok, melyek akadályozták az együttműködést, ezeket megoldani, átbeszélni teljesen legitim felvetés. De csak akkor, ha ezek valóban a lényeget érintik. Több alkalommal hangot adtam már annak és teszem a jövőben is, egyfajta „jobboldali univerzalitásra” van szükségünk. Melyben a közös alapokat figyelembe véve és azokat megtartva, egy valódi pluralizmusnak van létjogosultsága.

A 21. század nem a klasszikus ideológiák kora lesz. Ezeket a történelmi vitákat folytassuk le akár egy korsó sör mellett, vitatkozzunk, de éket ezek többé nem verhetnek magyar és magyar közé. Ne próbáljuk meg 2021-ben aktualizálni például a 19. vagy 20. század aktuálpolitikai kérdéseit, mert a történelmi anakronizmus csapdájába esünk, és egymás ellen fecséreljük el energiánkat. Azokat inkább fordítsuk az ellenség irányába.

Ez nem jelenti világnézeti meggyőződésünk feladását. Csupán felismerjük, hogy egy bajtársunk lehet, hogy másképpen akarja a jót, mint mi. De ameddig abból a keretből nem lép ki, mely alapján a mi táborunkba tartozik, addig együtt kell küzdenünk. Fontos, hogy ennek a keretnek mindenkor hordoznia kell magában a jobboldali minőséget, felfelé irányultságot, nem engedhet be szemléletébe semmiféle balliberális ízű elhajlást. Azokkal a nemzetellenes erőkkel semmilyen körülmények között nem köthet kompromisszumot, nincs „ügyek mentén” való együttműködés.

A pártpolitika világa pedig még inkább rázós terület, hogy finoman fogalmazzunk. Számunkra ez egy eszköz, hogy hatással legyünk a társadalomra, az ország jövőjére, nem húzódhatunk elefántcsonttoronyba, hogy ott aztán egymás vállát veregessük, mennyire igazunk van. Csak éppen erről az igazságról rajtunk kívül jóformán senki nem tud. Az igazság megáll önmagában, de ez egy filozófiai jellegű megállapítás. Az ország népe pedig nem filozófusokból áll, az igazságnak kell egy szervező erő, másképpen nem terjed tovább.

Ugyanis a politika nem az, „tudom, mi vagyok, és várom, hogy a világ változzon és kövessen engem”. Sokkal inkább ez, „tudom, ki vagyok, és ennek tudatában próbálom formálni a világot”, szem előtt tartva, „azt kell tenni, amit lehet, és ahogy lehet”.

Hírdetés

Ennél fogva viszont tudomásul kell venni, akár tetszik, akár nem, a radikális nemzeti gondolatnak szüksége van pártpolitikai képletre. Ez pedig ma a Mi Hazánk. Mint mondtuk, e radikális nemzeti gondolat viszont saját berkein belül rendkívül sokrétű, így nem tragédia, ha szimpatizánsi köre, szavazótábora nem tud azonosulni az adott párt valamennyi képviselőjének összes mondatával. Hogyan is lehetne ez lehetséges? Magát az emberi természetet hagynánk figyelmen kívül, akár a bolsevikok, ha ilyen elvárásaink volnának!

Utópisztikus tehát azt várni, legyen egy párt, akivel több százezer, akár több millió ember mértani pontossággal, mintegy laboratóriumi körülmények között minden egyes szavával egyetért.

De kérdezem én:

  • Ki ne értene egyet azzal, a cigánybűnözés Magyarország egyik legégetőbb problémája, ami azonnali megoldások után kiált?
  • Ki ne érezné hatalmas problémának, hogy a demográfiai mutatók még mindig abba az irányba mutatnak, fogy a magyar, míg a cigányság szaporulata továbbra is magas?
  • Ki ne tekintene aggodalommal az elszakított területeken élő magyarságra, kik naponta vívják küzdelmüket a túlélésért?
  • Ki ne tartaná hatalmas problémának az európai civilizáció (benne hazánk) hanyatlását, etnikai és kulturális arculatának folyamatos eltorzulását, amikor a kérdés már nem az, milyen lesz Európa 100 év múlva, hanem az, egyáltalán lesz-e?
  • Ki ne látná, hogy miután a sátáni neoliberalizmus a vallási és nemzeti identitást már sikeresen megroppantotta, most már a nemi identitást kérdőjelezi meg, ki ne látná a nemzetközi LMBTQ-lobbi erőszakos térnyerését?
  • Végezetül ki ne értene egyet azzal, egy olyan erős Magyarországot kell felépítenünk, ahol jó magyarnak lenni, ahol biztos és kiszámítható jövőképet tudhatunk magunkénak, egy olyan országot, mely büszke valós történelmére, nemzeti öntudattal ruházza fel önmagát és gyermekeit?
  • Hogy csak néhány pontot említsek, melyek egész biztosan összekötnek minket, s amelyekről tőlünk eltérően bizonyosan másképpen vélekednek a különféle politikai táborok. Ennek tudatában, ilyen szemlélettel gondolkodjunk, készüljünk, és igyekezzünk meggyőzni barátainkat, családtagjainkat 2022 közeledtével. Sok múlik rajtunk. Tulajdonképpen minden, mi fontos e nemzetnek.

    Lantos János – Kuruc.info


    Forrás:kuruc.info
    Tovább a cikkre »