Egyre több amerikai fordul el a szervezett vallástól, taszítja őket a keveredés a politikával

Egyre több amerikai fordul el a szervezett vallástól, taszítja őket a keveredés a politikával

Az amerikaiak kevesebb mint fele vallja magát vallásosnak, miközben a vallás, főként a kereszténység továbbra is fontos szerepet játszik az Egyesült Államok politikai életében.

A Gallup elemző és tanácsadó cég friss felmérése szerint 2020-ban az amerikai felnőttek 47 százaléka jár templomba, zsinagógába vagy mecsetbe, szemben a húsz évvel ezelőtti 70 százalékkal – írja az Index.

Főként a demokrata beállítottságú, vagy pártfüggetlen embereknél csökkent drasztikusan a vallásosság.

Húsz év alatt 25 százalékkal csökkent a demokrata, 18 százalékkal a pártfüggetlen vallásgyakorlók száma. Jóllehet, a republikánusok közül is sokan kiszerettek a templomba járásból, de az ő számuk csak 12 százalékkal esett. 

Magyarázatként szolgálhat a fent említett adatokra az, hogy nagyon sok amerikai szerint elválaszthatatlanul összeolvadt a vallás a politikai konzervetizmussal, kifejezetten a republikánus párt esetében – mondta David Campbell, az indianai Notre Dame Egyetem politikatudományi tanszékének vezetője a The Guardiannek.

A professzor szerint ezért sokan elhatárolódnak a vallásosságtól, és kifejezetten allergiásak arra,

Hírdetés

hogy sok amerikai vallási csoport ellenségesen viselkedik a LMBT-közösséggel szemben.

A The Guardian meg is jegyzi, hogy Amy Coney Barrett alkotmánybírói kinevezése számos republikánus állami törvényhozót felbátorított, hogy az LMBT-közösség jogait is korlátozó, a keresztény konzervatív vallási eszmékkel átitatott törvényjavaslatokat nyújtson be.

Asa Hutchinson arkansasi kormányzó például a héten írta alá azt a törvényt, amely alapján az orvosok vallási alapon megtagadhatják az LMBT-közösség tagjainak ellátását.

Montanában engedélyeznék, hogy vallási alapon megtagadják a kiszolgálást adott személyektől,

aminek könnyen aláeshetnek az LMBT tagjai – sorolja a példákat a liberális brit lap. 

David Campbell szerint a jövőben folytatódni fog a vallásos amerikaiak számának csökkenése, mivel jelét sem látja annak, hogy a vallásos politikai jobboldal és a keresztény nacionalizmus eltűnne.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »