A honvédelem ügye iránt fogékony fiatalok megszólítása nem egyszerű feladat, ám a Honvédelmi Minisztérium – kreatív megoldásokkal, jó ötletekkel – kiváló eredményeket ér el ezen a téren. A Facebook-hadműveletről és a fesztiválok megszállásáról Farkas Anikót, a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnökét faggattuk, aki azt is elárulta, hogy miért köt a Honvédség együttműködési megállapodásokat az egyetemekkel.
– Hol születtél, hol nőttél fel, hol végezted a tanulmányaidat?
– Budapesten születtem 1987-ben; nem meglepő, hogy Hende Csaba miniszter úr megfogalmazása szerint még mindig szemtelenül fiatal vagyok… A gyermekkoromat a IX. kerületben töltöttem, ott jártam általános iskolába is. Erős ferencvárosi identitásomat viszont nem csak ennek, hanem a családomban meglévő, Fradi iránti elköteleződésnek köszönhetem, valamint annak, hogy éveken át kézilabdáztam az FTC-ben. 2007 óta Budán, a XI. kerületben élek, ezért ma már inkább budainak tekintem magam. Gyermekkoromban az iskola mellett a sport töltötte ki a mindennapjaimat: először úsztam, majd közel tíz éven át kézilabdáztam. Ma is imádok sportolni: kerékpározni, túrázni, futni. A Szent László Gimnáziumba jártam középiskolába; azok az értékek, amelyek mentén egy felelősségteljes szabadságban neveltek bennünket, ma is meghatározóak számomra. A pályaválasztás a legtöbb fiatalhoz hasonlóan nekem sem volt egyszerű. Egy ideig állatorvos szerettem volna lenni, ám a gimnáziumi évek végére kétségtelenné vált, hogy humán beállítottságú vagyok. Ennek alapján a felvételi tájékozatóban a szociológiát, a pszichológiát és a politológiát néztem ki magamnak. A történelemtanárom javaslatára esett végül a politológiára a választásom, de bevallom, nem sok elképzelésem volt arról, hogy mi vár majd ott rám. Így kerültem tehát az ELTE politológia szakára, ahol előbb az alap-, később pedig a mesterképzést végeztem el. Ezzel párhuzamosan, másodéves koromtól tanultam az ELTE pedagógia szakán is. A legtöbbet azonban nem az egyetemen, hanem a szakkollégiumi évek alatt tanultam: a Bibó István Szakkollégium Politikatudományi Műhelyének és az Illyés Sándor Szakkollégium Felsőoktatás-kutató Műhelyének munkájában egyaránt részt vettem. Azt vallom, hogy egy jó szakkollégiumi képzés felér egy önálló egyetemi képzéssel, ha az ember komolyan veszi. Mindkét intézménynek választmányi elnöke is voltam egy-egy évig, ami a vezetésről és a csapatmunkáról nyújtott számomra maradandó élményeket és ismereteket. A politológia szakos tanulmányaim végén jöttem rá arra, hogy szükségem van jogi ismeretekre is, ezért Szegeden beiratkoztam a jogi karra. A munka mellett azonban az ingázás hamar lehetetlenné vált, ezért átjelentkeztem, és azóta Budapesten, a Károli Gáspár Református Egyetem levelező tagozatán folytatom a jogi tanulmányaimat; ha minden jól megy, már csak két és fél évig.
– Mire vezethető vissza a közélet iránti érdeklődésed?
– Otthon nem volt jellemző a politizálás, a családomban az esti híradó megtekintése kielégítette a közélet iránti érdeklődést. Amikor elkezdtem az egyetemen a politológia szakot, 2006 őszét írtuk. Az az időszak – érthető okokból – megfelelő politikai klímát jelentett a politikai szocializáció megkezdésére. Az akkori belpolitikai események elgondolkodtattak. Túlzás lenne azt állítani, hogy akkor alakult ki teljes mértékben a politikai világképem, de jelentős hatással voltak rám 2006 őszének történései. Attól fogva hír- és politikafüggő voltam. A másik dátum, amit ki kell emelnem, 2008: abban az évben egy olyan szemináriumra jártam, amelyet – akkor még ellenzéki frakcióvezetőként – Navracsics Tibor tartott. Ő adott lehetőséget arra, hogy bepillanthassak az őt körülvevő csapat munkájába. Az egy nagyon intenzív, sok tanulással járó időszak volt, és óriási mértékben formálta a politikai gondolkodásomat.
– Az általad elmondottakból arra lehetne következtetni, hogy a Navracsics Tibor által vezetett Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium állna közel hozzád. Te mégis a Honvédelmi Minisztériumot választottad – miért?
– Nem én választottam: a minisztérium, illetve miniszter úr választott engem. Hende Csabát ismertem korábbról, kampányoltam is neki Szombathelyen 2010-ben. Amikor eldőlt, hogy ő lesz a honvédelmi tárca vezetője, megkérdezett, hogy lenne-e kedvem a csapatában dolgozni. Ő azok közé tartozik, akik az első pillanattól fogva számítottak a fiatalokra is. Nem volt kérdés számomra, hogy ezzel a lehetőséggel élni kell – pedig bevallom, 2010-ig leginkább csak filmekben láttam katonákat… Kezdetben – még mindig nappali tagozatos egyetemistaként – a miniszteri titkárságon dolgoztam, a miniszteri programok szervezésével foglalkoztam.
– Miniszter úr nyilván meg volt elégedve a munkáddal, hiszen amikor megüresedett a tárca sajtófőnöki pozíciója, rád esett a választása.
– Másfél éve dolgoztam a minisztériumban, amikor megkérdezte tőlem, hogy vezetném-e a sajtóirodát. Ez az idő elegendőnek bizonyult arra, hogy kellőképpen átlássam a honvédség sajátos rendszerét, de még így is komoly félelmekkel láttam neki az új feladatnak. Egy fiatal civil, akinek még a személyazonosítója is 2-essel kezdődik… Nem tűnt egyszerűnek. Végül 2011 őszétől 2013 elejéig voltam sajtófőnök, amit egy borzasztóan izgalmas, érdekes kihívásként, és egyedülálló lehetőségként fogtam fel. Aztán még innen is volt tovább: tavaly februárban következett a kabinetfőnöki megbízás, ami minden korábbinál felelősségteljesebb és összetettebb feladatot jelent. A kabinetfőnök alapvető és legfontosabb feladata természetesen a miniszter programjainak stratégiai szintű tervezése, illetve a munkája kiszolgálásának irányítása. Az én esetemben ez még két feladattal párosul: a katonai és a közigazgatási blokk között egyfajta ütközőzónaként igyekszem a miniszter számára a legfontosabb ügyek lényeges szempontjait megjeleníteni, illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Fenntartó Testületébe delegált tagként számos teendőm akad az új felsőoktatási intézménnyel és a tisztképzéssel kapcsolatban is. A HM-en belül a kommunikáció, a Honvédelmi Kötelék Program koordinálása és a Zrínyi Kommunikációs és Térképészeti Kft. felügyelete tartozik még hozzám.
– A 2010-es kormányváltást megelőzően a honvédelmi tárca renoméját súlyos korrupciós ügyek tépázták meg. Ebből az időszakból a legtöbb ember számára az akkori honvédelmi miniszter, Szekeres Imre borvirágos hangulatú beszéde a legemlékezetesebb, amelyet a Gripen vadászgépek átvételekor mondott. Mennyire sikerült az elmúlt négy évben visszaszerezni a Honvédség megbecsülését?
– Egyértelmű, hogy ez volt az egyik legnagyobb kivívás: ezt a nagyon súlyos morális helyzetet kezelni, a társadalom honvédség iránt megrendült bizalmát visszaszerezni. Miniszter úr, valamint a tárca összes katonai és közigazgatási vezetője egységesen gondolkodott erről a kérdésről. Egyértelmű volt, hogy mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a káros ügyektől, a rossz emlékektől, beidegződésektől meg kell szabadítani a honvédséget és a minisztériumot. Kemény kézzel, radikális lépésekkel, de sikerült ezt végrehajtani, utána pedig megkezdődhetett az építkezés. Egykori sajtófőnökként is úgy látom, hogy nagyon komoly lépések történtek ezen a téren. Mindent megteszünk azért, hogy a Magyar Honvédség újra egy népszerű és szerethető intézmény legyen a magyar társadalom szemében. Jó úton járunk, de még rengeteg tennivalónk van. A korábbi botrányoktól nem könnyű megszabadulni. A katonák ma is nap, mint nap azzal szembesülnek, hogy hiába végzik teljes odaadással, magas színvonalon a munkájukat, sok ember mind a mai napig a régi ügyekkel azonosítja őket, és ezen nem segít, hogy rendszeresen hallhatunk az évekkel ezelőtti ügyekről a különböző bírósági tárgyalások kapcsán. Azt is látni kell, hogy a honvédség megítélésében szerepet játszik a 40 évnyi szocializmus időszaka is: az akkori sorkatonai szolgálattal kapcsolatos rossz élmények, a sokszor értelmetlennek tűnő parancsok, az „ami gömbölyű, azt visszük, ami kocka, azt pedig gurítjuk” frázisban összesűríthető hozzáállás némelyekben – okkal – helyrehozhatatlan károkat okozott. Sokat kell tenni azért, hogy ez megváltozzon. A jelenlegi kormány és honvédelmi vezetés szemében a Honvédség a nemzeti identitásunknak egy olyan meghatározó intézménye, amely valódi értékeket képvisel és jelenít meg mindannyiunk számára.
– Hogyan viszonyulnak a mai fiatalok a Honvédséghez?
– Az általunk készített kutatásokból kirajzolódik, hogy a fiatalok is sokfélék: vannak közöttük olyanok, akikhez családi indíttatásból, vagy attitűdjükből adódóan hozzátartozik a honvédség értékeinek ismerete és az ezekkel való azonosulás. Mások elutasítják ezeket az értékeket. Fontos nekünk, hogy mindkettőhöz szóljunk: az előbbiek elkötelezettségét mélyítsük, utóbbiak figyelmét pedig felkeltsük. Az elmúlt években tudatosan és célzottan nyitottunk a fiatalok felé. Büszkék vagyunk arra, hogy a közigazgatási, állami intézmények közül elsőként sikerült egy nagyon népszerű közösségi oldalt felépítenünk: a Honvédség Facebook-oldalát – fizetett hirdetések igánybevétele nélkül is – ma már több, mint 35.000-en követik. Ez rettentően fontos: jól látszik, hogy döntően ez az a kommunikációs felület, amelyen keresztül a fiatalokat el tudjuk érni. A Facebook-oldalt túlnyomó többségében a 15-25 éves korosztály like-olja. Őket nyomtatott sajtón, rádión, televízión keresztül nem lehetne megszólítani: ez a korosztály a közösségi oldalakon tájékozódik. A másik újdonság, hogy 2012 óta a haderő megjelenik a fiatalok rendezvényein, fesztiváljain: az EFOTT-on, a VOLT-on, a Hegyalja Fesztiválon és a Szigeten is képviseltettük már magunkat szimulátorral, fegyversimogatóval, akadálypályával, dinamikus bemutatókkal.. A fiataloknak így tudjuk megmutatni, hogy a sereg igenis menő, izgalmas, és jópofa.
– Mit kínál a sereg a hivatásos katonai pálya iránt érdeklődő fiataloknak? Miben rejlik a haderő vonzereje?
– Ahhoz, hogy valaki ez iránt a pálya iránt érdeklődjön, szükséges egyfajta attitűd, hozzáállás, egy vagány beállítottság. A haderő az ilyen fiataloknak rengeteg vonzó élményt, tudást és ismeretet kínál. A másik előny, hogy a katonaság biztos, kiszámítható életpályát kínál. Ehhez szorosan kapcsolódik az élethosszig tartó tanulás: mindenkinek megvan a lehetősége előrejutni, akinek van ambíciója, mindig tud új dolgokat tanulni, előrelépni. A sereg a magukat közösségben otthon érző emberek számára is ideális hely: egy összetartó, családias közösség a katonáké – minden sajátosságával együtt. Ami pedig személyes véleményem szerint a legfontosabb vonzerő, az az, hogy a honvédséghez hozzátartoznak azok az értékek, amelyeket mindannyian bátran magunkénak vallhatunk: a hazaszeretet, a bajtársiasság, s a már említett közösségi szellem.
– Térjünk át az önkéntes tartalékos rendszer jelenére és jövőjére. 2010-ig a ténylegesen rendelkezésre álló tartalékosok száma évi átlagban sem érte el a húsz főt, ma viszont már több, mint ötezer tartalékos katonája van Magyarországnak. Milyen intézkedésekkel próbálja meg bevonni a fiatalokat az önkéntes tartalékos rendszerbe a Honvédség?
– A 2011-ben létrehozott önkéntes tartalékos rendszer két szempontból is nagyon fontos és értékes. A szakpolitikai rész világos: minden hadseregnek szükséges, hogy rendelkezzen szükség esetén mozgósítható tartalékkal. Láttuk a tavalyi hatalmas árvíz idején is, hogy az önkéntes tartalékos katonák oroszlánrészt vállaltak a sikeres védekezésből. A másik szempont pedig a haderővel való kapcsolatteremtés lehetősége, ami hosszú évekig nem volt biztosított. Ezzel a honvédség újra közelebb tud kerülni a társadalomhoz. Különösen fontos ezen belül is a fiatalok megszólítása. Az első körben a negyven-ötven év körüli egykori katonákat szólítottuk meg, hiszen ők rendelkeztek olyan tudással, amelyek révén gyorsan bevethetővé váltak. A második lépésben viszont már célzottan a fiatalok felé fordultunk. Egyetemekkel, főiskolákkal kötött együttműködési megállapodások révén lehetőségünk van a felsőoktatási intézményekben megszólítani a hallgatókat. Természetesen rendelkezésünkre állnak a már említett alternatív kommunikációs eszközök is. A folyamat sikeres: ma már a tartalékosok tíz százaléka 30 év alatti, és a számuk dinamikusan nő. 2013 nyarán 250 fiatal végezte el az alapkiképzést. A siker abban is rejlik, hogy a tartalékos lét összeegyeztethető a munkával és a tanulással is, egyikről sem kell lemondani.
– Idén van az első világháború kitörésének századik évfordulója. Miként tervezi megismertetni az eseményeket a tárca a fiatal generáció tagjaival?
– A tárca részletes elgondolást és programot dolgozott ki a az évfordulóval kapcsolatban. A tervezett intézkedések közül kiemelném a világháborús emlékművek felújítását, valamint a katonasírok rendbe hozatalát országhatáron belül és azon túl egyaránt. A fiatalok vonatkozásában feltétlenül szólni kell a KatonaSuli programról, amelyen keresztül általános honvédségi ismereteket próbálunk nyújtani az érdeklődők számára, természetesen ennek a programnak is kiemelt eleme lesz a következő időszakban a Nagy Háború. Egyre több iskolát sikerül bevonni, számuk már megközelíti a 60-at. Az iskola pedagógusainak, valamint az iskola közelében fekvő alakulat katonáinak segítségével a diákok testközelből kaphatnak képet a haderőről, a katonák életéről. A gyerekeket természetesen nem fegyverhasználatra oktatják, hanem történelmi és technikai ismeretek átadásával, élményszerű fizikai erő- és ügyességi próbákkal próbáljuk közelebb hozni őket a Honvédséghez.
Dergán Ádám
Forrás:kerdem.blog.hu
Tovább a cikkre »
