Egyre kevesebben kapják meg az igényelt jelzáloghitelt. Az igénylők 40 százalékára problémák várnak

Egyre kevesebben kapják meg az igényelt jelzáloghitelt. Az igénylők 40 százalékára problémák várnak

Az elkövetkező hónapokban egyre több jelzáloghitel-igénylő szembesül azzal a kellemetlen valósággal, hogy a bank lényegesen kevesebb pénzt kölcsönöz nekik, mint azelőtt. Konkrét esetekben a különbségek akár több tízezer eurót is kitehetnek.

A bankok szemszögéből azonban ez racionális magatartás. Óriási különbség ugyanis, hogy egy 200 ezer eurós 30 évre kötött jelzáloghitel esetén havi 643 eurós vagy 955 eurós törlesztőrészletet fizet az ügyfél. Az első törlesztőrészlet tavaly év elején volt általános, amikor a bankok még egy százalék körüli éves kamattal adtak jelzáloghiteleket. A második már az aktuális ajánlatokat mutatja, négy százalékos kamattal, írja a trend.sk gazdasági portál.

A közelgő változások különösen a jobban kereső embereknek kedveznek.

Jelenleg inkább azok az igénylők felelnek meg a jelzáloghitelek feltételeinek, akiket nem terhel más hitel, és magasabb a havi jövedelmük. Ezek körülbelül az a hiteligénylők 60 százalékát teszik ki, a maradék 40 százalék a jelenlegi feltételek mellett nem tud jelzálogot felvenni, vagy nem meri azt ilyen magas havi törlesztőrészlet mellett vállalni”

– állítja Martin Vach, a Moneyhoon digitális platform jelzálogszakértője.

A bankok növekedésre számítanak

A szlovákiai pénzügyi piac szempontjából ez új helyzetnek számít. Az előző évtizedben ugyanis egyre olcsóbbak lettek a hitelek. A törlesztőrészletek jelentős növekedése eddig csak az új hitelek iránti érdeklődés erőteljes csökkenését eredményezte. A jövőben ezért megnövekedhet azoknak a hiteleknek a száma, amelyeket képtelenek lesznek törleszteni az emberek, s ezzel párhuzamosan az azt követő ingatlanárverések száma is.

Tavaly áprilisban több mint hárommilliárd euró értékben adtak lakáshitelt a hazai bankok. 2022 decemberében ez már csak valamivel 998 millió euró alatt volt.

A kamatemelési ciklus elején, a tavalyi év első felében a jelzáloghitelek iránti kereslet meredek növekedését tapasztaltuk annak érdekében, hogy kedvező kamatlábat rögzítsünk a további emelés előtt”

– magyarázta kommentálta Andrej Martiška, a Tatra Bank elemzője.

Hírdetés

Ennek köszönhetően az ügyfelek jelentős rész a következő öt évben még alacsony kamatot fizet.

Gondjai főleg azoknak lesznek, akiknek idén jár le a hitelük rögzített kamatozása, ami azt jelenti, hogy jelentős mértékben megnő a havi törlesztőrészletük.

A hitel összegétől függően akár több tíz-száz euróval. Abban azonban a bankok többé-kevésbé egyetértenek, hogy az áremelések csúcsa nyáron jön el.

Négy, sőt ötszázalékos kamatok

Sok minden múlik az Európai Központi Bank (EKB) politikáján. Ennek alapkamata jelenleg három százalékos szinten van. Egyes elemzők szerint a következő hónapokban azonban négy százalékra emelkedi

Ez több, mint amit a pénzügyi piacok a közelmúltig vártak. Ezek ugyanis a hosszú lejáratú források árának végső alakítói, amelyekből a bankok az újonnan kibocsátott jelzáloghiteleket finanszírozzák.

Ezért, ha beigazolódik az EKB általunk jósolt kamatemelése, úgy gondolom, hogy a bankok finanszírozási költségei tovább emelkednek a pénzügyi piacokon. És ezáltal a jelzáloghitelárak is a banki ügyfelek számára” – tette hozzá Zdenko Štefanides, a VÚB elemzője.

A hazai bankok már nyáron évi ötszázalékos kamattal értékesíthetik a jelzáloghiteleket.

Mérsékeltebb megközelítéssel a lakáshitelek ettől valamivel kevésbé drágulhatnak. Egy nagyobb bank valószínűleg négy százalék körüli éves kamattal adja majd az új jelzáloghiteleket. Jelenleg az ötéves, de a jövőben valószínűleg a hároméves fixálásra is ez az árfolyam lesz a jellemző. Ezen a várható fejleményen alapvetően csak egy komolyabb recesszió változtathat. Csak a gazdasági növekedés meredek lassulása hozhat ugyanis enyhe hitelkedvezményt idén.

A bankok optimisták

A jelenlegi helyzet még mindig nagyon bizonytalan. Az év elején enyhén lassult az infláció üteme, és a váratlanul erős munkaerőpiac is kellemes meglepetés. A regisztrált munkanélküliségi ráta decembertől januárig 5,90 százalékról 5,82 százalékra csökkent. Ráadásul a hazai gazdaság az idén európai mércével mérve is várhatóan átlagon felüli növekedést produkál.

A jelzáloghitelek állománya várhatóan elmarad a nominális GDP növekedésétől, de éves szinten még mindig enyhe egyszámjegyű pluszban kellene maradnia”

– magyarázza Andrej Martiška, a Tatra Bank elemzője. A bankok ezért az eladások csökkenésére, majd az azt követő stabilizálódásra számítanak a következő hónapokban. Az egész év eredménye tehát várhatóan enyhén pozitív lesz.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »