Egykor strand volt, most már az állatvilág is pusztul ezen a magyar folyószakaszon

Egykor strand volt, most már az állatvilág is pusztul ezen a magyar folyószakaszon

A beruházás részeként nemcsak a szennyezett iszapot kotorják ki az egykor fürdésre is alkalmas holtágból, de összekötik azt az élő Tiszával is.

Mintegy 4 és fél milliárd forintból tisztíthatják meg a Holt-Tiszát Szegeden. A helyiek által 40 éve csak „Dög-Tiszának” nevezett holtágat évtizedeken keresztül szennyezték galvániszappal, termálvízzel, állati és emberi hulladékkal.

Klebelsberg Kunó a 30-as években még strandot nyitott, ma már halak sem maradnak meg a szegedi Holt-Tiszában. Csak a szúnyoglárvák szaporodnak itt, nagy bosszúságot okozva nemcsak a Gyálán és Klebelsberg-telepen élőknek, hanem egész Szegednek. 160 tonna szennyezett iszapot kell kikotorni a holtágból, ahhoz, hogy megszűnjön a bűz, és újra élet költözhessen a vízbe – számolt be a projektről a Hír TV.

Hírdetés

„Ez nemcsak a folyószakasz rehabilitációját jelenti, hanem a partrekonstrukciót, műtárgyaknak, új műtárgyaknak az elhelyezését. A mostani vízszennyező forrás az egy fóliaházas, üvegházas ipari terület, annak a szennyvíz-kezelését is meg fogja oldani” – nyilatkozta B. Nagy László, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője.

A rehabilitáció leghamarabb nyáron a víz leengedésével kezdődik meg. Utána kezdik a kotrást (több méter mélyen), végül friss Tisza-vízzel töltik fel a holtágat. A mostani vízszennyező forrás egy üvegházas mezőgazdasági-ipari terület, ennek szennyvízkezelését is megoldják.

Az ipari és lakossági szennyezésen túl az itt kifejlődő szúnyogok terjesztették a kutyákra veszélyes szívférgességet.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »