Bugár Béla legendás harmadik mondatát reprodukálják Bastrnák Tibor most-hidas frakcióvezető facebook-posztjai, aki kétségbeesetten próbálja úgy beállítani a hanyagságból, nemzetárulásból vagy egyszerű haszonlesésből elfogadott himnusztörvényt, mintha az valójában nem is tiltaná be a himnusz éneklését. Na persze: megint mindenki más értelmezi félre a törvényt és egyébként is, a választópolgár ugyan mit tudhat a parlamenti munkáról. Annyit biztosan, hogy 3500+ eurós fizetésért illenék ott ülni a parlamenti vitán, vagy odafigyelni a bizottsági üléseken, mert azért kapott bizalmat a választóktól.
Kíváncsi lennék, melyik most-hidas észkombájn javasolta azt a vegyespártnak, hogy ismét ahhoz az egyébként teljesen ostoba módszerhez folyamodjanak, ami Bugár Bélát és a Most-Híd vegyespártot a népszerűségi rangsor aljára küldte.
De ám legyen, én nem fogok sírni értük. Ami azonban rendkívül ijesztő, hogy mindezek után ezek a politikusok még azt hiszik, hogy az egyértelmű tényeket szétkommunikálva kijuthatnak az általuk teremtett hazugságspirálból, és elkerülhetik a politikai bukást vagy felelősségvállalást. Mintha nem lennének tisztában azzal, hogy a himnusz-törvény lényege nem az, hogy a jogászok, meg a Most-Híd közeli véleményvezérek és médiumok hogyan értelmezik, hanem hogy adott körülmények között hogyan értelmezheti azt a kormányzat – mondjuk egy Smer-SNS-ĽSNS-KDH koalíció.
Túl az őrület határán
A felvidéki magyar politika tragédiája, hogy egy sor politikus láthatóan nem képes felfogni, milyen változások mentek végbe az elmúlt időszakban. Hiába mutatta meg egyértelműen az elnökválasztás a magyar szavazóbázis fásultságát és ellenérzéseit a jelenlegi helyzettel szemben, az „elit” nem látja a nyilvánvalót: hogy vége a dalnak.
Vége van annak az időszaknak, amikor a felvidéki magyar választót szavazásra lehetett bírni azzal a sovány indokkal, hogy „mert mi lesz, ha mi nem leszünk ott”. Vége van annak az időszaknak, amikor a választási program töredékének megvalósításával el lehet nyomni az elégedetlenkedők hangját. És vége van azoknak az időknek, amikor érdemi munka nélkül, a baráti cégek papírjaival a hónuk alatt futkározva és lobbizgatva tengethették életüket a választott képviselők. Mert ma már nincs az a nyilatkozat, magyar nemzeti szólam, amely lemosná a 2016-tól felgyülemlett szennyet róluk – hogy az előtte rájuk rakódó mocskot most ne emlegessük fel.
Szóval igen. A felvidéki magyar politikai elit az őrület minden alaptünetét produkálja: ugyanazt teszi körbe-körbe, és más eredményt vár, miközben a valóságtól teljesen elszakadva azt hiszi, minimális erőfeszítéssel és eredményekkel ott maradhatnak a húsosfazék közelében. Miközben itt lent, a vállalkozók, a polgármesterek, iskolák, közintézmények és köznép világában már a bőrünkön érezzük az általuk okozott rombolás hatásait.
Akad azért pozitívum is
Komédiába illő az is, hogy Világi Oszkár, a DAC tulajdonosa a himnusztörvénnyel kapcsolatban azt mondta az egyik rádióadásban, hogy nem igazán érti, mi történik a szlovákiai magyar politikában. Hát, ha ő nem érti, akkor már tényleg senki sem értheti…
Még egy fontos észrevételt tennék azonban a himnusztörvénnyel kapcsolatban. A hírt először megszellőztető, liberális értékeket valló szlovákiai magyar hírportál publicisztája később szinte mindenkit „vérivónak” bélyegzett, aki kiállt a magyar himnusz éneklése mellett, de egyben támadta vagy kritizálni merte a Most-Hidat. Különös, hogy csak az tűnt fel neki, hogy az általuk elindított témában milyen sokaknál került a Most-Híd célkeresztbe.
Afelett valamiért átsiklott, hogy a magyar himnusz ügye hirtelen ugyanazon álláspont felé vitte egy adott témában a felvidéki magyar sajtó egészét, az Új Szótól a Paraméteren át a Körképig. Az én szememben ez nem vérivás, hanem reménysugár. Azt jelzi, vannak szent dolgok, amelyek felülírnak minden ideológiai, politikai, érdek- és világnézeti különbséget a felvidéki magyarság körében.
Komjáthy Lóránt
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
