Magyarországra látogatott a taizéi közösség korábbi elöljárója. Alois testvér részt vett a Jézus Szíve jezsuita templom október 9-i taizéi imaóráján, másnapi stúdiófelvételén, valamint október 11-én a vasárnap esti szentmisén. Hivatásról, imádságról, valamint az egyetemes egyház szépségéről és sebeiről beszélgetett (nem csak) egyetemista fiatalokkal.
„Nem az evangélium változik, hanem mi kezdjük azt jobban megérteni” – ezzel, a Szent XXIII. Jánostól származó idézettel köszöntötte a budapesti Mária utcai templom közösségét Alois testvér. A taizéi ökumenikus közösség szerzetese a II. Vatikáni Zsinatot összehívó pápa emléknapján arra bátorított mindenkit, hogy ne féljünk a jövőtől és a társadalmakban zajló változásokról, hanem folytassunk párbeszédet a másképp gondolkodókkal is. Mindezt abban a tudatban tegyük, hogy Isten nem naivitásra, nem is megosztó ideológiák szolgálatára, hanem a másik ember iránti nyitottságra hívott el bennünket.
„Isten végérvényesen elkötelezte magát az emberiség mellett, lépjünk hát be az ő örömébe, dicsérjünk és örvendezzünk. Hagyjuk, hogy Isten tűzre lobbantsa az imáinkat, hogy minden ember felismerhesse határtalan szeretetét!”
Imádság a kiengesztelődés szolgálatában
A franciaországi Taizében a ’40-es években jött létre a második világháború okozta sebek kiengesztelését szolgáló nemzetközi ökumenikus szerzetesközösség. Az alapítók reformátusok voltak, ma különböző felekezetű testvérek imádkoznak együtt és fogadják a hozzájuk érkezőket. A katolikus Alois Löser tizenhat évesen járt először Taizében, húszévesen lépett be a közösségbe, sokáig az európai (például az 1989-es pécsi) taizéi találkozók szervezésében segített, majd az alapító, Roger testvér tragikus halála után tizennyolc évig, 2023 végéig vezette a közösséget.
A katolikus teológus a vasárnap esti hét órai, fiataloknak szóló misét követően részt vett az egyetemista korosztályt összefogó After8 csoport alkalmán, ahol Nagy Bálint jezsuita és az érdeklődők kérdéseire válaszolt. Mint mondta, két dolog érintette meg mélyen először Taizébe látogatva: az ima és az egyetemes egyház sokszínűsége. „Naponta háromszor együtt imádkozott a közösség, (akkor még) református énekeket énekeltek, és hosszú csöndet tartottak. Szokatlan volt, de meg tudtam pihenni benne, megtaláltam a szívem nyugalmát Istenben.” Ott találkozott először afrikai, vietnámi és közép-európai keresztényekkel. „A hit határokon átívelően összehozott minket, van ennek egy szépsége.”
Arról, hogyan lett vezetője a közösségnek, azt mondta: a más rendekhez képest fiatal közösségnek nincs még kidolgozott szabályrendszere az utódlásra. „Roger testvér mindenkivel megbeszélte, velem pedig egyszerűen közölte, hogy én leszek az utódja. Azt viszont nem mondta meg, hogyan folytassuk nélküle. Nagyon fiatal voltam, elképzelhetetlen volt számomra” – mesélte. Amikor több mint két éve átadta a stafétát, ő is hasonlóképp jelölte ki utódját, de már azzal a szándékkal, hogy az új vezető új döntéshozási kultúrát honosítson meg a közösségben, amely jobban épít a részvételiségre, jobban megosztja a felelősséget a tagok között.
„Méltóságunk alapja a keresztség, ebben osztoznak a különböző felekezetek. Egyek vagyunk Jézus Krisztus testében, mindannyian Isten népe vagyunk.”
https://www.facebook.com/reel/1075934665318048
Már az első, református testvérek is úgy gondolták, hogy valóban „egyek akkor lehetünk, ha közösen vesszük Krisztus testét”. Az első katolikus testvérek érkezésekor eldöntötték, hogy Taizében csak egy asztala lesz az Úr vacsorájának. Püspöki engedéllyel minden testvér részesülhet az eucharisztiában. Alois testvér hozzátette: evangélikus testvéreit látva nem tudja azt mondani, hogy Jézus Krisztus nincs jelen a protestáns felekezetek úrvacsorájában.
Forrás: Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya
Szöveg: Feke György
Fotó: Pásztor Péter
Videó: Janka György
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


