Ha a második világháború legjobb német hadvezérét kellene megnevezni, alighanem sokan gondolkodás nélkül Erwin Rommelt, a Sivatagi Rókát vágnák rá. Már életében legendák születtek róla, ellenfelei pedig megtanultak tőle félni, de egyúttal tisztelték is. A személye körül épült kultuszt az is erősítette, hogy végül az a Harmadik Birodalom pusztította el őt, amelynek a hadseregében szolgált. De vajon a róla kialakult képben mennyi az igazság?
Rommel nem feltétlenül volt arra predesztinálva, hogy katona legyen belőle. Édesapja és nagyapja is tanárok voltak, őt magát pedig kétszer eltanácsolták a katonai pályáról, mielőtt beiratkozott volna a danzigi kadétiskolába.
1914-ben a francia fronton harcolt, és ezért a Vaskereszt másodosztályával jutalmazták. Hamarosan előléptették, majd áthelyezték az Alpesi Hadtesthez (Alpenkorps), és 1916-ban a keleti fronton harcolt, a román–magyar határon. A hadtestet nemsokára áthelyezték az olasz frontra, ahol részt vett az isonzói csatákban, majd a caporettói áttörésben is. Ennek során Rommel és 150 embere kilencezer olasz katonát, köztük százötven tisztet fogott el, mindössze hat halott és harminc sebesült mellett.
Itt is kitűnt a bátorságával, és leginkább azzal, hogy a terep adottságait sokkal jobban használta ki az ellenfeleinél, ezért olyan utakon és helyeken tudott támadni, amelyekre más nem számított. 1918-ban megszerezte a Pour le Mérite-t, a legmagasabb porosz-német katonai kitüntetést, majd előléptették, és a háború hátralévő részében az Alpenkorps törzsében szolgált.
Az ifjú Rommel az I. világháború idején
A háború után nem távolodott el a hadseregtől, Stuttgartba vezényelték, ott kilenc évet töltött. 1929-től a drezdai gyalogsági iskolában tanított 1933-ig, itt igazgató is volt. Ekkor írta meg a gyalogsági támadásokról szóló könyvét (Infanterie Greift An – Gyalogság előre!), amelynek egy példánya eljutott Adolf Hitler kezébe is.
Ebben az írásában tulajdonképpen részletezte a háborús tapasztalatait, amelyek alapján a gyorsaságra, a megtévesztésre és az ellenséges területre behatolásra helyezte a hangsúlyt, hogy az így okozott meglepetéssel és megfélemlítéssel akár egy kisebb létszámú egység is megadásra kényszeríthet egy nagyobbat.
Hitler 1934-ben találkozott először Rommellel, aki nem volt a régi porosz katonai arisztokrácia leszármazottja, ahogy a német tisztikar nagy része, de a Führer szimpátiája gyors utat kínált neki felfelé. 1935-től a potsdami háborús akadémián oktatott, de az Anschluss után átkerült a Theresianumba, a híres osztrák katonai akadémiára.
Hitler és Rommel kezet fognak 1942 novemberében
1938-ban ezredessé léptették elő, és Hitler személyes kívánságára került az őt kísérő zászlóaljba, majd annak élére 1939-ben. A lengyelországi hadjárat után a Führer annyira elégedett volt Rommel szolgálataival, hogy felajánlotta, hogy annak az alakulatnak az élére helyezi, amelynek csak akarja.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
