Egy valóban farkasok által „nevelt” indiai fiú esete ihlette A dzsungel könyvét

Egy valóban farkasok által „nevelt” indiai fiú esete ihlette A dzsungel könyvét

Rudyard Kipling angol író A dzsungel könyve című, 1894-ben megjelent novellagyűjteménye egy Maugli nevű fiú történeteit meséli el, akinek egy tigris megölte szüleit, és egy farkasfalkában nevelkedett. Az állatok társadalmához szokott fiú felnőttként sem illeszkedik vissza teljesen az emberek közé. A Disney által többször is filmvászonra vitt történet az önmegismerést, valamint az ember és természet közötti harmóniát középpontba helyező boldog végkifejlettel zárul. Kevesen tudják azonban, hogy Maugli történeteit egy jóval tragikusabb, megtörtént eset ihlette.

Az „igazi” Maugli neve Dina Szanicsár volt, és valóban farkasok csoportja fogadta be – élete első néhány évét úgy töltötte, hogy magát is farkasnak tekintette. Amikor vadászok rátaláltak egy barlangban, a legközelebbi árvaházba vitték.

Az intézményt működtető misszionáriusok megpróbálták a kimaradt emberi tudást átadni neki, kezdve az alapokkal: a két lábon járással és a beszéddel. Mint kiderült, a fiú túl sok időt töltött a vadonban – az emberi viselkedés és az állati ösztönök közti szakadékot nem sikerült áthidalnia.

1867-ben az észak-indiai Bulandsahr kerületben (a mai Uttar Prades állam területén) egy este a sűrű erdőben lopakodó vadászok csoportja úgy látta, egy farkasfalka által lakott barlang bejáratát a falka egyetlen tagja őrzi. A vadászok arra készültek, rajtaütnek az őrködő állaton, azonban ahogy megközelítették zsákmányukat, egyszerre ledermedtek: meglátták, hogy nem farkas, hanem egy kisfiú, aki nem lehet több hat évesnél.

Hírdetés

A fiú nem futott el, de nem is merészkedett közelebb a vadászokhoz. Amikor kérdezni próbálták, nem válaszolt. A vadászok nem akarták hátrahagyni, így magukkal vitték. Végül az Agra városában működő Szikandra Misszió árvaházába vitték, ahol a misszionáriusok a Szanicsár, azaz hindi nyelven „szombat” nevet adták neki, mivel szombati napon érkezett hozzájuk.

Az árvaházban rövidesen egy újabb nevet is kapott: „Farkasfiú”. A misszionáriusok arra a következtetésre jutottak, hogy a gyermek – valamilyen oknál fogva – születése után rövidesen szülei nélkül maradt, így a kezdetektől farkasok nevelték, és sosem lépett érdemi kapcsolatba emberekkel.

A szemtanúk beszámolói szerint a korai időszakban a fiú viselkedése sokkal inkább hasonlított az állatokéra, mint az emberekére. Csak négykézláb közlekedett, és nehéz volt neki akár csak felállni is két lábra. Kizárólag a nyers húst volt hajlandó megenni, és sok időt töltött azzal is, hogy csontokon élezte fogait.

„A könnyedség, amellyel négy lábon közlekedik, egészen meglepő” – írta az árvaház szuperintendense, Erhardt Lewis egy levélben egy távoli kollégájának. „Mielőtt beleenne bármilyen ennivalóba, megszagolja, és ha nem tetszik neki az illata, eldobja.”


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »