Az „Egy tőről fakadunk” kezdeményezés célja, hogy a lehető legtöbb magyarlakta településre eljusson legalább egy rózsatő.
Az erdélyi Ditró és Orotva képviselői kapták meg az első rózsatöveket vasárnap a tizenkét magánszemély és civil szervezet kezdeményezésével indult a rózsaüzenetben, vagyis az „Egy tőről fakadunk” akcióban.
A kezdeményezők szerint a rózsaültetési kampány célja, hogy minden magyarlakta településen legyen egy-egy rózsatő, ami összekötő jelképpé válhat. Minden falu, város, közösség szerte a világban, ha igényli, kap egy rózsatövet, amelyet a legkedvesebb magyar királylányról, a világszerte tisztelt Erzsébetről neveztek el. A legenda szerint Erzsébet a tiltás ellenére adakozott a szegényeknek. Amikor felelősségre vonták, azt mondta, rózsákat rejteget a kötényében és valóban, a kenyér rózsává változott.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »