Ha van valami, amiért igazán érdemes élni, azok a feledhetetlen, soha vissza nem térő pillanatok. Amikor a zenei élmény több, mint egy sima koncert. Emlékeznek még a 2011-es Csillag születik tehetségkutató győztesére? A kézdivásárhelyi születésű, Fonogram-díjas László Attila 14 évesen vitte el a pálmát. Akkor sokan a szívünkbe zártuk a fiatal tehetséget.
Szüleivel Magyarországra költözött s attól fogva teljes mértékben az éneklésnek és a zenének szentelte magát. Szép csendben dolgozott karrierjén, nem került rivaldafénybe, nem róla szóltak a hírek. Ahogy ő mondja, nem lett celeb és ezt cseppet sem bánja.
Megnyerő, kedves fiatalember, humornak sincs híján. Oda megy el fellépni, oda viszi el dalait, ahová hívják. Egyre többször ruccan ki a Felvidékre is. Az összetartozás napjának előestéjén tartott dercsikai koncertjén sokan éreztük azt, Székelyföld és Csallóköz találkozott. S bár messze vagyunk egymástól, egy vérből valók vagyunk.
Mindig szívesen jövök a Felvidékre, hiszen mi, erdélyiek és a felvidékiek sortársak vagyunk. S valahogy mindig úgy érzem, ezen a tájon szeretik a székelyföldieket. Havonta, kéthavonta járok ide fellépni, de ugyanúgy kiruccanok a Kárpát-medence más vidékeire is. Mivel a rokonságunk Erdélyben van, ezért a szüleimmel elég gyakran visszajárunk oda”
– mesélte Attila.
S hogy mi van a repertoárján? Többnyire retró dalokat, örökzöldeket ad elő, amelyeket saját szerzeményeivel fűszerez meg. Egyházi rendezvényeken is fel szokott lépni, ahol dicsőítő énekeket ad elő. Zongorán, billentyűs hangszereken is játszik. A nemzeti érzelmű dalokat, az összetartozást segítő slágereket is szívesen adja elő.
Ez nekem afféle misszióm. De Máté Péter-dal nélkül sem érhet véget egyetlen koncertem sem, hiszen annak idején épp az ő slágerével indultam a tehetségkutató versenyben. És mindig remélem, hogy velem együtt fog énekelni a közönség is. Annak örülök, hogy a siker nem szállt a fejembe, nem lettem celeb, nem váltam mássá, mint aki vagyok. Fontos, hogy megmaradjunk normálisnak, a szó jó értelmében. Számomra az egyszerűség és az alázat kulcsfontosságú”
– fűzi hozzá.
Közösségi oldalán és a zenei csatornán is megtalálhatók a dalai, egy-egy ünnepi alkalomra zenés meglepetéssel rukkol elő. A legutóbbi éppen egy közös duett Agárdi Szilvivel.
Dalait többnyire saját stúdiójában veszi fel. Mint mondja, a fellépésekkel járó sok utazás bár fárasztó, de nincs mit tenni, ez ennek a szakmának velejárója. Ezt vállalni kell, cserébe sok szeretetet kap a közönségtől.
S hogy mit jelent számára a magyarsága?
Tizenöt millióan vagyunk a világon, ami a nyolcmilliárdhoz képest semmi. Viszont az, hogy az ember tartozik valahova, nagyon jó érzés. Sokfélék vagyunk, különböző dialektusokban beszélünk, de egy nyelvet. Ez a nyelv egyféle kötelék, magyar szóra magyar szó felel. Mi itt, a Kárpát-medencében és szerte a világon testvérek vagyunk.”
Attila még mindig szemtelenül fiatal, csak 26 éves, de azért van véleménye a jövővel kapcsolatban.
„Remélem, a világ 10-15 év múlva nem lesz olyan, mint amilyenné válni kezd. Kicsit lelassulhatna, mert már ott tartunk, hogy belegondolni is nehéz, mi jöhet addigra. Annyira gyorsan változnak a dolgok. Bízom benne, hogy én is ugyanúgy a színpadon állhatok, mint most. Remélem, nem lesznek olyan radikális változások, amelyek átírhatják a nemzetek gondolkodását.
S maradjunk meg magyarnak! Ez különösen a határokon túl – Erdélyben, a Felvidéken, Kárpátalján vagy a Délvidéken, az elszakított területeken, sokkal nehezebb. De születésünknél belénk van kódolva. Egy kereszt is valahol, amit hordoznunk kell. Jómagam persze könnyen beszélek, mert a székelyek, mi nagyon összetartók vagyunk.”
Kiderült még, hogy idén nyáron sem fog unatkozni, sok fellépése lesz.
Nagyjából eddig jutottunk a beszélgetésben, amikor az óra jelzett, várja a színpad és a lelkes közönség. Ő pedig nem okozott csalódást. Olyan hangulatot teremtett, hogy a közönség végig vele énekelte a dalokat, és különös értelmet nyert a Nélküled is. Amit egy székely előadóművész énekelt együtt csallóközi testvéreivel. Ha lehet így fogalmazni, valóban együtt dobbant a szívünk…
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
