Egy ősi kultusz egyetlen nyoma az egyik magyar pünkösdi hagyomány

Egy ősi kultusz egyetlen nyoma az egyik magyar pünkösdi hagyomány

A pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amely a kereszténység számára a Szentlélek kiáradásának ünnepe.

Pünkösd a legrégebb óta ismert hivatalos ünnep a keresztény egyház három legnagyobb ünnepe közül, részben

– mondta Sándor Ildikó néprajzkutató az InfoRádióban, hozzátéve, hogy a pünkösdi ünnepnek régi antik gyökerei is vannak.

Egykor különösen sok szokás kapcsolódott ehhez az időszakhoz, az egyház, a régi antik, és a népi kultúrából származó elemek keveredtek egymással. „Sok vidékünkön pünkösdkor a lányok házaló népszokásokkal keresték fel a falubelieket, így köszöntve őket és az ünnepet. Emellett létezik

Hírdetés

– sorolta Sándor Ildikó, aki elmondta azt is, hogy a feladatok között előfordul lovaglás, szamaragolás, versenyfutás és magas fára mászás is.

A pünkösdikirály-választás Európa-szerte nagyon sok helyen ismert szokás volt, ami elmondható még a pünkösdhöz kapcsolódó táncmulatságról is – mondta a néprajzkutató. Magyarországon elterjedt a május 1-jén felállított májusfa körüli táncolás, ami egyébként a fakultusz szinte egyetlen emléke a magyar néphagyományban (ellentétben más európai népekkel, amelyek a fák tiszteletét a régi világokban intenzívebben gyakorolták, mint a magyarok).

Nem Csíksomlyó az egyetlen, ahol éppen pünkösd lett a kiemelt, jeles búcsújáró időszak – mondta Sándor Ildikó. „Napjainkra egy nagyon izgalmas változást figyelhetünk meg, hiszen ez a helyszín már nemcsak a katolikusok számára vonzó és érdekes, hanem turisztikai célponttá is vált. Emellett pedig, mivel egy határon túli, de a magyar kultúra szempontjából fontos helyszínről van szó,

– hívta fel a figyelmet Sándor Ildikó néprajzkutató, hozzátéve, hogy az elmúlt években nőtte ki magát a vallási esemény egy szélesebben értelmezett közösségi programmá.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »