Egy női rendező alkotása lett minden idők legjobb filmje

Egy női rendező alkotása lett minden idők legjobb filmje

A brit filmintézet folyóirata, a Sight and Sound, minden idők legjobb filmjének választotta a 2015-ben elhunyt Chantal Akerman belga rendező-forgatókönyvíró meglehetősen furcsa című, kétrészes alkotását.

A “Jeanne Dielman, 1080 Brüsszel, Kereskedő utca 23. I-II.” című filmmel első alkalommal kapta egy női rendező alkotása a rangos elismerést. A Sight and Sound 1952 óta, tízévente állítja össze a legjobb filmek listáját filmkritikusok, kurátorok és forgalmazók szavazatai alapján.

Az 1975-ben bemutatott Jeanne Dielman valós idejű tanulmány egy középkorú özvegyről, aki kamasz fiával él egy apró brüsszeli lakásban. Akerman a nő mindennapos teendőit mutatja be, s közben kiderül, hogy alkalmi prostitúcióval keresett pénzből fedezi a maga és fia megélhetését. Minden idők legjobb filmjeinek a brit filmintézet folyóirata által összeállított listáját

negyven éven keresztül Orson Welles Aranypolgára vezette

egészen 2012-ig, amikor a címet átvette Alfred Hitchcock Szédülés című filmje.

Hírdetés

A Jeanne Dielman nem annyira ismert a filmkritikusok körén kívül a nagyközönség előtt, mint a korábbi listavezetők, de egyöntetűen igazi mesterműként, a feminista filmművészet úttörő alkotásaként tartják számon. Laura Mulvey, a Birkbeck Egyetem filmelmélet professzora egy cikkében úgy fogalmazott, az idei szavazás “hirtelen felrázott mindent”, és ezek után már semmi nem lesz a régi.

A Sight and Sound százas listáját korábban többen bírálták amiatt, hogy a szavazásban részt vevő szakértők köre hosszú időn keresztül nem volt eléggé sokszínű. A legutóbbi, 2012-es listára mindössze két női rendező és csak egyetlen színes bőrű alkotó filmje került fel. Az évek során aztán egyre bővült azoknak a kritikusoknak, szakembereknek a köre, akiknek kikérik a véleményét,

idén már 1639-en adták le szavazatukat a Minden idők 10 legjobb filmje listájára.

A 2022-es listán második helyre került a korábbi listavezető, a Szédülés, és harmadik lett az Aranypolgár. Negyedik helyre sorolták a szavazók az 1950-es évek klasszikusát, Ozu Jaszudzsiró japán filmrendező Tokiói történet című művét, ötödik helyre pedig a hongkongi Vong Kar-vaj 2000-ben készült Szerelemre hangolva című alkotását.

Nyitókép: Fotó: Twitter

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »