Luigi Bolla szalézi atya igazi, eredeti tanúságtevője a megszentelt életnek: inkulturálta a krisztusi örömhírt és a szalézi karizmát, életének hatvan évét teljes mértékben megosztva az őslakos shuár és achuár népekkel. Február 6-án emlékezik rá a szalézi rend.
Luigi (Luis) Bolla mélyen vallásos, keresztény családban született 1932. augusztus 11-én az észak-olaszországi Veneto tartományban, a Vicenza megyében található Schióban.
Hétéves korában kezdett eljárni a szalézi oratóriumba, majd tizenkét éves korában az oratórium kápolnájában egy hangot hallott, amely így szólt hozzá:
Bolla a második világháború után lépett be a szalézi novíciátusba. Első szerzetesi fogadalmát 1949. augusztus 16-án tette le. Tanulmányait a Mogliano Venetó-i szalézi főiskolán kezdte, a filozófiai tanfolyamot velencei szakmai gyakorlat követte.
Huszonegy éves volt, amikor 1953-ban elhagyta Genova kikötőjét, hogy a szalézi misszionáriusok csoportjával Ecuadorba utazzon. Teológiai tanulmányait is itt fejezte be, 1959. október 28-án szentelték pappá. Luigi Bolla arra kérte az Urat, hogy megtanulhassa az őslakos nyelveket. Arra vágyott ugyanis, hogy eljutva az őslakos népek életének legtávolabbi helyszíneire, az Úr eszközeként elvihesse az ott élőknek Isten kegyelmének ajándékát, hogy ők is megmenthessék a lelküket. Rövid idő alatt megtanult spanyolul és shuár nyelven is. Először Macasban, majd Taish-ban tevékenykedett, nem messze a perui határtól.
De az Úr hívása más volt. Azt akarta, hogy életét az achuár népnek szentelje. Mivel a legtöbb achuár Peruban élt, 1984 februárjában véglegesen átkérte magát ebbe a tartományba, hogy a yurimaguasi apostoli vikariátusban dolgozzon. Elöljáróinak elmondta, hogy nem „hódítóként” akar misszióba menni, hanem tisztelni és védeni akarja a bennszülöttek földjeit, úgy szeretne élni, mint ők, megőrizve papi és vallási identitását, és teljes mértékben bízva a Gondviselésben, anélkül, hogy bármit is kérne a tartományától.
Harminc évet töltött Ecuadorban és harminc évet Peruban. Mindenféle veszély és nehézség ellenére sem veszítette el soha Istenbe vetett hitét, és töretlenül folytatta az achuárok szokásainak, néprajzának és kultúrájának tanulmányozását. 1973-ban súlyosan megbetegedett maláriában, de egy osztrák misszionárius ápoló gondozásának köszönhetően sikerült kigyógyulnia a betegségből. 1984-ben a déli achuárok közé költözött Peruba.
– mondta.
A távolság és rendtársak hiánya miatt a magány és az elszigeteltség évei voltak ezek. Szalézi és papi identitását ezzel együtt sosem veszítette el, miközben teljes mértékben azonosulni tudott az achuár emberekkel.
Később Wichimibe költözött az achuárok közé. Hajnali négykor kelt, vadász- és horgásztúrákon vett részt, dolgozott a földeken, hogy élelmet szerezzen. Kunyhóban aludt, camotét (édesburgonyát), majomhúst, kutyát, halat evett és chichát, azaz manióka sört ivott.
Legfontosabb küldetése mindig az volt, hogy hirdesse az evangéliumot minden achuárnak, akiket gyermekeiként szeretett. Hihetetlen lendülettel, találékonysággal és bátorsággal rendelkezett.
A Peru és Ecuador határán húzódó, hatalmas és távoli területen ez a sovány, apró ember számtalan nehézséget és buktatót győzött le, amelyekkel nap mint nap szembesült, és ahol egyedülállóan értékes munkáját végezte. Elkötelezte magát többek között az Újszövetség achuár nyelvre való lefordítása mellett is, továbbá négy könyvet írt, hogy felhívja a figyelmet az őslakosok kulturális értékeire és hagyományaira.
Az volt a mottója, hogy egy misszionárius soha nem megy nyugdíjba.
Kitartóan dolgozott az achuár népért: ösztönözte képzésüket, sokat tett az emberek egészségéért. Az achuárok szeretettel így nevezték őt: „Yánkuam Jintia: Az út könnyű csillaga”.
Luigi Bolla szalézi szerzetes testvér Limában hunyt el 2013. február 6-án.
Forrás és fotó: Szaléziak.hu / Salesianos Perú
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
