Egy kétharmadnyi Eiffel-torony-monstrummal fejlődhet tovább Budapest

Egy kétharmadnyi Eiffel-torony-monstrummal fejlődhet tovább Budapest

A Duna kötöttpályás átjárhatósága főleg a déli összekötő vasúti hídon múlik, ezért nagy jelentőségű annak felújítása, a hídelemek és sínpárok cseréje, illetve bővítése – mondta a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára.

Megkezdődött az 50-60 éves déli összekötő vasúti Duna-híd felújítása, amelyen kétszer két vasúti pálya fut. Fürjes Balázs, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár az InfoRádiónak kiemelte:

kulcskérdés az elővárosi vasút fejlesztése,

ezt szorgalmazza a HÉV-ek teljes körű felújítása, kibővítése, valamint korszerűsítése is. Megjegyezte, naponta másfél millió ember érkezik a fővárosba „békeidőben” dolgozni, tanulni, szolgáltatásokat igénybe venni, akiknek több mint kétharmada az egyéni gépkocsis közlekedést választja. Ez a dugók igazi okozója, és ez ellen kell fellépni a kötöttpályás közlekedés javításával – hangsúlyozta.

Budapest, 2020. szeptember 16.  A felújítás és átépítés alatt álló déli összekötő vasúti híd egyik elemét szállító bárka, valamint a Clark Ádám úszódaru a Dunán 2020. szeptember 16-án.  MTI/Máthé Zoltán
A felújítás és átépítés alatt álló déli összekötő vasúti híd egyik elemét szállító bárka, valamint a Clark Ádám úszódaru a Dunán. MTI/Máthé Zoltán

Fürjes Balázs megismételte, a kormányzat célja, hogy minden elővárosi vasútvonalon 15 percenként mindkét irányba járjanak vonatok, hogy mindegyiknek legalább három metrókapcsolata legyen, továbbá, hogy egy bérlettel lehessen igénybe venni a BKV-, MÁV- és Volán-járatokat. Mindehhez pedig kapacitásbővítésre van szükség, amiben a déli összekötő vasúti híd is szűkölködik, ezért

teljes egészében kicserélésre kerül az eddigi felépítmény, és az eddigi kétszer két pályához további kettőt is építenek,

Hírdetés

hogy háromszor két vasúti pályán közlekedhessenek a vonatok – ismertette az államtitkár.

A politikus arra is kitért, a 2022-re várhatóan befejeződő beruházás révén óránként és irányonként már hat vonat lesz képes átszelni a Dunát, a mostani óránkénti kettővel szemben, nagyban javítva a közlekedést az agglomeráció és a főváros között.

Fürjes Balázs az InfoRádió kérdésére válaszolva azt is hozzátette, a fent említett projekt befejeztével, 2022-ben megkezdődhet majd a déli körvasút kiépítése is, amely azt jelentené, hogy Kelenföld és Ferencváros között négy és hat pályára bővítenék különböző szakaszokon a vasúti kapacitást, elősegítendő, hogy gyakrabban közlekedhessenek a vonatok. Valamint három új megállót is építenének a Müpánál, a Népligetnél és a Nádorkertnél a budai oldalon, ami a villamos- és metróhálózat könnyebb elérését szolgálná.

A déli összekötő vasúti Duna-híd fejlesztése egy 36 milliárd forint értékű, nyílt európai uniós közbeszerzésen odaítélt beruházás. Az államtitkár az elvégezendő munka nagyságát érzékeltetve megjegyezte, a híd, amely 18 elemből áll, mintegy 7098 tonna összsúlyú lesz elkészültekor, ami kétharmadnyi Eiffel-tornyot jelent.

Budapest, 2020. szeptember 16.  A felújítás és átépítés alatt álló déli összekötő vasúti híd, valamint a Rákóczi híd 2020. szeptember 16-án.  MTI/Máthé Zoltán
A felújítás és átépítés alatt álló déli összekötő vasúti híd, valamint a Rákóczi híd. MTI/Máthé Zoltán

Mint arról az Infostart is beszámolt, október közepén lesz a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának következő ülése. Fürjes Balázs az InfoRádiónak megismételte, szerinte a párbeszéd a budapestiek érdeke, és csak közösen lehet megoldásokat találni a fővárosi kihívásokra, ezért örülnek, hogy a Karácsony Gergely által vezetett Városháza elfogadta a kormány javaslatát, és október 15-én újra megtartják a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát, amely keretében elsősorban közlekedési ügyekről szeretnének tárgyalni, azonban természetesen nyitottak minden napirendi javaslatra.

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »