Az élet – pontosabban Angela Merkel – úgy hozta, hogy nem kell megosztanunk a figyelmünket két különösen fontos választás között. Nyugodtan izgulhatunk az amerikai elnökválasztási csetepaté megdöbbentő és egyben elszomorító fordulóin, mert nem kell fél szemmel Berlinre figyelni, hogy éppen hol tart a vita a nagyon különböző habitusú pártelnökaspiránsok között. Másodszor is elhalasztotta a kongresszusát és egyben a pártelnök megválasztását a CDU.
Minden rosszban van valami jó. A vírusvészben az, hogy a járványra hivatkozva addig lehet tologatni az elnökválasztó kongresszust, amíg nem sikerül felépíteni az emberünket.
Így gondolkodhat a német politika leáldozóban lévő csillaga, Angela Merkel, hiszen először áprilisban halasztották el a CDU és Németország (s vele együtt az egész Európai Unió) jövőjét alapvetően meghatározó tanácskozás időpontját decemberre. Ám ez a fél év sem volt elegendő a párt soraiban folyó utódlási háború lezárására, ezért 2021. januárjára tolták ki a kongresszus időpontját.
Azt teljes mértékben meg lehet érteni, hogy a kancellár asszony bele akar szólni az utódlásba, nem is volna jó politikus, ha nem így tenné. Kiváló hatalomtechnikus, aki csendes, de annál módszeresebb munkával félreállít mindenkit, aki nem úgy táncol, ahogy ő muzsikál.
Van persze jelöltje, aki úgy táncol, a probléma csupán az, hogy a CDU tagságának nem tetszik. Nem a jelölt hiánya okozza a halasztást, hanem a milyensége.
Meg kell tehát dolgozni a makacs német kereszténydemokratákat, hogy megértsék, mi a jó nekik. Vagyis mi jó Angela Merkelnek, hogy a műve folytatódjon. Abszolút emberi, mondhatnánk, hiszen ki akarná az örökségét olyannak a kezébe adni, aki azt nem vinné tovább? A balratolódást, a semmilyenséget, a kapitalizmus kritikáját, a keresztény értékektől való eltávolodást, az átgondolatlan migránspolitikát.
Már akkor is nagy volt az utódlásért folyó harc, amikor a kimondhatatlan nevű Annegret Kramp-Karrenbauer, Merkel választottja lett végül a befutó, aki csak két évig bírta. Lemondott idén februárban a hamburgi választásokon, miután nem sikerült növelnie a CDU szavazótáborát. Érthető, hogy a kereszténydemokraták nem vele akartak nekivágni a 2021-es szövetségi parlamenti választásoknak.
Az új CDU-elnök és egyben kancellárjelölt persze az lesz, akit majd Angela Merkel kiválaszt, de érdemes megjegyezni, hogy két évvel ezelőtt és most is az a Friedrich Merz a legnépszerűbb a párttagok körében, akit viszont ki nem állhat a kancellár asszony.
Merz sikeres és gazdag üzletember, aki akkor fordított hátat a nagypolitikának, amikor 2002-ben Merkel kiszorította őt a CDU-frakció vezetéséből. Karakteres véleményét azonban nem rejtette véka alá, és az elnökségért folyó harcban nyilvánvalóvá tette: szakítana a Merkeli örökséggel, és visszakormányozná jobb oldalra a CDU-t. További „bűne”, hogy ellenzi az ellenőrizetlen tömeges migrációt.
Erről a napokban írt egy terjedelmes cikket a Die Weltbe, amelyben nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a menekültjogot és a bevándorlási jogot el kell választani egymástól.
Szóval azt mondja, hogy vannak menekültek és vannak gazdasági bevándorlók, és nem lehet őket egyformán kezelni.
Merz szerint nem szabad a humanitárius megfontolásokat a német társadalom érdekei fölé helyezni. Sőt, a német társadalomnak ki kell kényszerítenie a közös európai normák elfogadását a bevándorló közösségtől. Egy józan hang Németországból, amelyre érdemes odafigyelni.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/46. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
