Egy ítélet nélküli ember halálára

Egy ítélet nélküli ember halálára

Július 10-én éjjel elhunyt Dr. Eőry Ajándok biológus, matematikus, orvos, akupunktúrás orvos, a hagyományos kínai orvoslás hazai úttörője, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat orvosa. Szőke Péter, a Sant’Egidio közösség magyarországi vezetőjének nekrológját adjuk közre.

Dr. Eőry Ajándokot nagyjából tizenöt évvel ezelőtt ismertem meg a Ferenciek téri aluljáróban. Akkor már néhány éve a Sant’Egidio közösséggel látogattam hajléktalanokat. Aznap este azonban feleségemmel valamilyen más ügyben jártunk arra. Az aluljáró szokatlanul üres volt. Egy síró lányra figyeltünk föl, aki az aluljáró falának támaszkodva gubbasztott. Talán leírhatom a nevét: Marcsi. Odamentünk hozzá. Épp csak elmúlhatott tizennyolc éves. Senkije nem volt; csak múltja volt, benne talán erőszak, kábszer, végtelen magány. Nem volt hová mennie. Teljes kétségbeesés. Felhívtuk a Máltai Szeretetszolgálat ügyeletesét. Nemsokára kijött egy orvos, aki Eőry Ajándok néven mutatkozott be. Akkoriban, és még évekig a máltaiak mentőautójával járta a várost. Ennek személyzete általában olyan önkéntesekből állt, akik hozzá kötődtek. Marcsinak is segített, már nem emlékszem pontosan, hogyan: helyet szerzett neki, megnyugtatta. Marcsival még többször találkoztunk. Nem volt könnyű segíteni neki: maga sem tudta, mit akar az élettől. A szegényeknek nem mindig könnyű segíteni: nem működnek együtt… hangzik el gyakran, túl könnyen az ítélet. Mindenki, aki több kevesebb rendszerességgel próbál szegényeken segíteni, ismeri a tehetetlenség érzését.

Ajándok nem ilyen volt. Attól az estétől kezdve valahányszor a közösséggel hajléktalanoknak vittünk ennivalót és jó szót, és reménytelen, orvosi beavatkozást kívánó helyzetekkel találkoztunk, őt hívtuk. A hajléktalanok többsége súlyos beteg. De ha nincs közvetlen életveszély, akkor a mentőket nem lehet – vagy inkább nem érdemes – hívni. (Más kérdés, hogy minden hajléktalan életveszélyben van, télen egész biztosan.) Ajándok az utcai szociális munkások és a mentők közötti hézagot töltötte ki. Nem viszolygott a legnyomorultabb, szinte felfoghatatlanul rossz állapotban lévőktől sem. Hiszen a szegények megtört teste Krisztus teste. Nyugodt volt és mosolygott, s akinek tudott, segített. Később azután már nem jöhetett, mert a fővárosi önkormányzat felosztotta Budapestet: a máltaiak csak Budán működhettek; Pesten innentől kezdve nem volt mozgó rendelő. De volt, amikor ezt a szabályt is megszegte a kedvünkért, illetve a szerencsétlenek kedvéért.

Hírdetés

Sok hajléktalan áldotta a nevét. A szegények áldását nem becsüljük eléggé. (És talán jobban meg kellene illetődnünk, ha átkoznak minket.) Pedig ott állnak majd azon a napon a Világmindenség Királyának trónusa körül, és segítenek neki megismerni azt, aki neki bennük segítségére volt.

Hiszem, hogy helyesen választott: „Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak”. Ez vigasztal, amikor Ajándokra, s a fájdalmas veszteségre gondolok. Az űr, amelyet hagy maga után, betölthetetlen? Példája mindenesetre követhető, és követni is kell egy olyan világban, ahol a szegényeket gyakran mások helyett sújtja a könnyen kimondott ítélet, ám annál ritkább irántuk az irgalom. Pedig erre van szükségünk mindnyájunknak, akár bevalljuk magunknak, akár nem.

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »