Lipusz Zsolt. Fogalommá vált e név az írni, olvasni és gondolkodni tudó magyar társadalomban, határon innen és – most még – túl. Ő úgy nevezte, az ideiglenesen Romániának, Szlovákiának stb. hívott magyar területek. Sajnos nem érhette meg, hogy Székelyhíd, ahol bevégeztetett ez a gazdag földi pályafutás, nem csak a szívekben és nyelvében, hanem politikailag is Magyarország szerves része legyen.
Zsolt megbecsült magyar-történelemtanárként dolgozott Nyíregyházán, de egyenes karakterével nehezen volt összeegyeztethető az államilag a diákságra erőltetett tananyag. Sokszor elmondta, leadja a diákoknak az előírtakat, de megtanítja az igazságot is, döntsön az ifjúság. A radikális politika kibontakozásakor teljes mellszélességgel felvállalta nézeteit, politikai, erkölcsi hovatartozását. Iskolán kívüli munkássága azonban sokakban ellenérzést váltott ki, hiszen a hatalom és annak pribékjei nem tűrhették a renitens népoktatót.
Ellehetetlenítették, hivatását elvették tőle. Lakóhelyén sehol nem alkalmazták, nem tudott visszaállni a katedrára. Évekig keresett munkát. Csak egy példát említenék ebből az időszakból: már a Klik megalakulása után felvették egy kisvárosi iskolába, komoly versenyeztetés után, több jelölt közül. Pár nappal a munkába állás előtt az igazgatónő telefonon értesítette, sajnos felsőbb utasításra nem alkalmazhatja. Itt telt be számára a pohár, tudta, a jelenlegi körülmények között semmi esélye újra tanítani a hazájában.
Publikációit, történelmi elemzéseit rendszeresen olvashattuk, ugyancsak egy olyan hírportálon, melyet a regnáló hatalom nem néz jó szemmel. Dolgozhatott is, Érpatakon felkérték a helyi önkormányzatnál, kutassa és írja meg a helység múltját, hogy szebb lehessen a jövő. A közmunkaprogram keretében alkalmazták, de így is zaklatták miatta a polgármestert, aki nem hátrált meg ebben az ügyben sem.
A zaklatott évek után tavaly jött az új szerelem, a jövőkép egy erdélyi lány személyében. Újra virágzott a kissé már tüskéssé vált virág. Kinyílt újra az ajtó a katedra felé is. Az EU-csatlakozás sok rosszat hozott, de ebben az esetben egy olyan lehetőséget is, mely visszavihette volna a tanítót a helyére, igaz, gúnyhatárunkon kívülre.
Elindult a papírmunka, fordítás, hitelesítés, diplomák honosítása. Nemzetközi versenyvizsga, mely nélkül “Romániában” nem vállalhatott volna állást. Múlt hét hétfőn adta be jelentkezését, minden készen állt az újrakezdéshez. Tisztelet, szeretet, szerelem, tudás, megbecsülés és az akarat.
Sajnos a szív, a gyermekét, családját, barátait szerető, féltő szív már nem állt készen erre. Ötvenegy éven keresztül vitte emberét jóban, az elmúlt években rosszban, keserűségben, megaláztatásban is előre. Boldogságot, megnyugvást érzett, amikor Zsolti segélykérésére annyian mozdultak, ne aludjon ki az elme. Vele volt a bajban, de most, a boldogságban már nem segítette. Megállt, minden előjel nélkül, hirtelen. Megfosztva a gyermeket édesapjától, idős szülőt gyermekétől, az anyát gyermeke apjától, testvért a testvértől, és minden olyan ismert vagy ismeretlen baráttól, akiknek most hiányzik.
Fájó szívvel búcsúzom Tőled, barátom: Nagy Rudolf Lipusz
Zsolt temetésére június 4-én 14 órakor kerül sor a nyíregyházi köztemetőben. Micsoda tragikus egybeesés: a trianoni diktátumot, mellyel magyar hazánkat lökték a sírba, és melynek legalább a fejekben történő felszámolása ellen bajtársunk egész életében küzdött, ugyancsak június 4-én írták alá, éppen 95 esztendővel ezelőtt…
(Betyársereg)
Forrás:betyarsereg.hu
Tovább a cikkre »
