Az a brutális gátlástalanság, amely jellemző a liberális politikai erőkre és a velük újabban szövetségre lépő szélsőjobbos, nyilas szubkultúrára, számtalan veszélyt jelent a társadalom normális működésére.
A liberális politikai klíma egyik szörnyű következménye, hogy nem lehet kimondani valakiről, hogy a viselkedése teljesen kívül esik a mi kultúránkon. Az a brutális gátlástalanság, amely jellemző a liberális politikai erőkre és a velük újabban szövetségre lépő szélsőjobbos, nyilas szubkultúrára, számtalan veszélyt jelent a társadalom normális működésére. A liberalizmus töménytelen, önmagában is halálos következménye között el szoktunk feledkezni arról, hogy a szélsőségesek ideológiai és politikai tombolása mindig azt teszi lehetetlenné, hogy a valódi és megoldható problémákról normális diskurzus alakuljon ki. Mindig az a vége, hogy szélsőségesekkel, gátlások és morál nélküli emberekkel beszélgetünk, esetleg róluk és az általuk okozott problémákról folyik a diskurzus, de sosem arról, ami valóban fontos.
Cseh Katalin a botmixeres megnyilvánulása során beárazta magát mint embert, nőt, orvost és nőgyógyászt – és természetesen mint politikust is. A választók akaratából politikusként is kell tekintenünk rá, de ő valójában nem az, hanem csupán egy jelenség, az identitás nélküli ember ideáltípusa. Ebből következőleg nem lehet erkölcsi vagy politikai érdeklődésünk tárgya, csak tudományosan vizsgálhatjuk, érzelemmentesen, politikai érdekeinktől, ízlésünktől elvonatkoztatva.
A Momentum képviselője az EUobserver című online orgánumban véleménycikket, kvázi nyílt levelet publikált, amelyben arra kéri az Európai Néppártot, hogy zárja ki a Fideszt, de persze a szöveg igazi célpontja Orbán Viktor magyar miniszterelnök.
A szöveg kétrétegű: egyrészt pontos leirata a liberálisok stratégiájának, amelyben a világtörténelem legszélsőségesebb politikai irányzatának képviselői középre, a centrumba definiálják magukat. És ennek érdekében – nagyon jól kidolgozott módon – pszichológiai és erkölcsi nyomás alatt tartanak mindenkit, aki hajlandó tudomást venni róluk mint politikai szereplőről vagy tárgyalópartnerről. Másrészt pszichológiai kitárulkozás valakitől, aki a benne fellelhető identitáshiányt minden más (és kéretik ezt szó szerint venni, tényleg mindegyik) identitás elpusztításával akarja orvosolni, illetve kétségbeesve ragaszkodik mindenki más esetében is az identitás feladásának szimbolikus aktusához. Cseh Katalin tökéletes leírását adja annak, hogy mit hisz, mi is a politika és mit hisz arról, hogy mi is az ember. Félelmetesen leegyszerűsített és homogenizált kép tárul elénk. A világ egyenlő a politikával, a politika pedig azonos az Európai Unió mindenható, korlátlan hatalmú létezésével.
De akkor ki is Cseh Katalin ebben az utópiában?
A magyar politikai életben már megszoktuk, pedig ez a legkevésbé sem természetes, hogy minden ellenzéki politikus Orbán Viktorral szemben definiálja magát. Na persze nem a valódi Orbán Viktorral, hanem azzal a képpel szemben, amelyet bálványként állítottak maguknak. Nemcsak a sikereit irigylik tőle, hanem azt is, sőt azt talán még jobban, hogy támogatóinak szeretetét bajban és vereségben is meg tudta tartani. Az elmúlt harminc év politikai hagyományának része, hogy Orbán Viktor a fő célpontja minden baloldali és később liberális politikának. Orbán Viktor csak nevet ad annak a dühnek és gyűlöletnek, ami bennük él, mert tudják: annál nagyobb hatással nem lehetnek a folyamatokra, mint hogy akadályozzák azokat.
Meg kell magyaráznunk azt az aránytévesztést, amely egy jelentéktelen politikai újoncot arra sarkall, hogy a legnagyobb európai pártcsaládnak írjon egyenrangúságot sugalló levelet.
Aki eleget tartózkodott már a helyi alkoholisták nappali melegedőjeként funkcionáló italboltokban, az ismeri azt az embertípust, aki középmagas, vékony testalkatú, munkásruhában van és gumicsizmában, valamint nyilvánvalóan alkoholista. Ezek az emberek részegen, amikor már a valóságérzetük eltompult, rendszerszerűen belekötnek egy náluk sokkal fiatalabb, nagyobb és erősebb emberbe, aki aztán vérmérsékletének és alkoholszintjének megfelelően kicsit vagy nagyon elpáholja őket. A kérdés az, hogy „főhősünk” miért csinálja ezt. A válasz egyszerű, az ember és az embercsoportok legalapvetőbb tulajdonságaihoz van köze.
Nagyon erős a vágy, hogy a közösségeinkben, a csoportjainkban pozíciókat szerezzünk magunknak. A férfiakban ez gyakoribb és erősebb vágy, de a nők egy részében is erősen munkál egyébként. Emberünk egész életében, minden kortárs csoportjában a legkisebb volt, és felnőttként sem volt képes megbecsülést kivívni magának. Életében ez az egyetlen igaz, alkoholfűtött pillanat van, amikor egyenlőnek érezheti magát a nagyokkal, az, amikor azok elfogadják a „kihívását”. Csak akkor, abban az egyetlen pillanatban veszik emberszámba, azért csinálja az egészet újra és újra, a következményekre való tekintet nélkül.
A magyar ellenzéki mezőny jelentős részének semmiféle elmélete nincs a valóság működéséről, a politikáról, a hatalom gyakorlásáról, az ország működtetéséről, ezért egyetlen módon kívánnak a hierarchia csúcsaira jutni: úgy, hogy megfelelően hatalmasnak képzelt ellenfelet választanak maguknak. Cseh Katalin is ebben az összefüggésben gondolja magát tényezőnek: ha sikerül ártania Orbánnak (az országnak), akkor vele azonos hatalmúnak és értékűnek gondolhatja magát. Gumicsizmás alkoholista barátunk azért különb ellenzéki politikusainknál, mert ő legalább bátorra tudja inni magát, kockázatot vállal a pszichológiai nyereségért.
Cseh Katalin azonban semmit nem kockáztat, mert kevés biztonságosabb életforma van ma a világon, mint ultraliberális európai parlamenti képviselőnek lenni Magyarországról. Sőt az a gyanúm, hogy Cseh Katalin fejében az a kép él, hogy Orbán Viktor fél tőle, és nem meri őt börtönbe vetni. Az ilyen, teljesen abszurd ön- és helyzetértékelésen alapuló pszichológiai nyereség motiválja őt, semmi más. A Magyarország gyengítésében érdekelt erők pedig folyamatosan biztosítják számára és számukra ezt a lehetőséget: minden ilyen akciójukra megkapják a pozitív visszajelzéseket, meghívásokat és támogatásokat.
Persze gumicsizmás barátunk józanul általában tisztában van a saját helyzetével, és nemegyszer még humorral is tud gondolni saját hülyeségére. Sajnos ellenzéki politikusainkból teljesen hiányzik az önirónia, ők, ellentétben a normalitás talaján álló emberekkel, teljesen komolyan veszik magukat. Az emberi értelem legnagyobb adománya egyébként pont ez lenne, hogy felfogjuk, hol a helyünk és mennyit is érünk, de ezeknek az embereknek ez nem adatott meg. Cseh Katalin és számtalan, vele azonos módon identitásmentes társa személyes létének örömtelenségét csak ezzel a konfrontációval képes ellensúlyozni. Ez számukra azért személyes ügy, mert egyedül ebben a dimenzióban élnek.
Botond Bálint
A szerző szociológus
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
