A migrációs válság miatt megerősödött a Fidesz – halljuk a veretes igazságot, nem egyszer, többször is, és bár ez valóban így volt, azért 2017-ben ezzel már valószínűleg már az ország minden szegletében tisztában vannak. Ahogyan azzal is, hogy a „Fidesz politikai eszközként használja a bevándorlásellenességet”, vagy azzal, hogy „a Jobbik igyekszik a belpolitikai témákra terelni a hangsúlyt”, ahogyan állandó kocsmatéma az is, hogy a kormány retorikája a szélsőjobboldali szervezetek retorikájával vág egybe: így a biztonsági kérdésekkel a félelemkeltésre, a nemzetközi etnikai, vallási és kultúrharcra helyezi a hangsúlyt. Vagy épp a nettó összeesküvés-elméletekre: mint például a „tudatos beépítés” toposzára.
Hunyadi Bulcsú szerint a kormányzat számára a fentiek
csak ürügyet jelentenek a tekintélyelvű rendszer kiépítésére.
mint a közpénzből csúcsra járatott propaganda, a független intézmények pártcélokra való felhasználása, a folyamatos jogsértések, a kritikus civilek és sajtó, valamint politika riválisok megbélyegzsése, és ellehetetlenítése, amit most a Jobbik a saját bőrén tapasztal.
Szerinte a Soros György elleni kampány antiszemita indulatokat szít, miközben a Fidesz a médiájában a Jobbikot antiszemitának, a kormányt pedig a zsidóság védelmezőjének állítja be. Szerinte az erőszak egyelőre elszigetelt, de mivel a kormány azt legitimálja (lásd Őcsény), ezért ez bármikor átcsaphat a jelenlegi gátokon.
A Political Capital vezető elemzője úgy látja, nincs verseny bevándorlásellenességében, a Jobbik célja a váltópárti „imázs”, a radiális tábor megtartásával. Úgy látja, az eszközök „mérséklődnek”, alternatív témák jelentek meg, miközben a „baloldalra nyitást” Vona Gábor, a „szélsőséges irányt” Toroczkai László képviselő.
Hunyadi szerint a szélsőjobboldali szervezeti szcénát, egységeket – bár a migrációban egy platformon vannak a Fidesszel – a kormánypárt
felhasználja a Jobbik lejáratására,
egyrészről a szerintük szoros kapcsolati háló feltárásával, másrészről felhangosítva a Jobbikkal szembeni kritikájukat. Az elemző éles szemmel állítja meg, hogy
a Fideszben erősebb lett, miközben a Jobbikban háttérbe szorult az orosz orientáltság és kitettség
(lásd Paks II. vagy Putyin Budapest-Moszkva közötti ingázását), ahogyan a szélsőjobboldali szervezetek Kreml-barátságával sem sokan tudnának vitázni, valószínűleg az érintettek a legkevésbé.
A fideszesek megutálták a jobbikosokat, az idősebbek kezdik megszeretni
Róna Dániel, politológus, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója szerint bár még mindig többségében férfiak, a fiatalabb generációk és a városban lakók vannak többségben,
a párt népszerűbbé vált az idősebb generációk és a falvakban élők között.
Róna hangsúlyozta, hogy a Fidesz táborán belül nincs jelentős változás, 90 százalékuk 2014-ben is a kormánypártra szavazott. A legnagyobb ellenzéki párt esetén ez csak 71 százalék, miközben
a Jobbik szavazók 17 százaléka saját bevallása szerint a Fideszre szavazott a legutóbbi választáson.
A Fidesz szavazók körében a másodlagos pártreferencia kapcsán a Jobbik nagyot csökkent (beérett a kormány propagandahadjárata), miközben a baloldal nőtt.
A jobbikosok esetén még mindig az MSZP és a DK elutasítottsága az elsöprő, de az LMP -vel szembeni ellenérzések csökkentek.
Sztálin, Hitler, a kétharmad és az emberarcú jobbikosok
A konferencia kerekasztal beszélgetéssel folytatódott Bíró-Nagy András és Lakner Zoltán politológus, Gerő András történész, illetve Hont András, a hvg.hu rovatvezetője részvételével, Krekó Péter moderálásával.
A diskurzus fő témája mi más lehetett volna, mint az Állami Számvevőszék által a Jobbikra koncepciós eljárás keretében kiszabott gigabírság, az ez ellen kibontakozó, pártokon átívelő tiltakozás, illetve a balliberális véleményformálók egy részének vágyaiban megfogalmazódó teljes körű ellenzéki összefogás.
Bíró-Nagy felháborítónak nevezte a döntést, rámutatva:
„Ilyen az, amikor a kétharmad éles helyzetben működésbe lép.”
Ugyanakkor hozzátette, hogy a Jobbik melletti demonstrációra nem ment ki.
„A Jobbik szelektíven félti a demokráciát, hiszen a választójogot például műveltségi cenzushoz kötnék”
– vont nagyvonalúan párhuzamot a legerősebb ellenzéki párt ellehetetlenítése és egy választási reformelképzelés között.
Gerő András ezúttal is megbízhatóan hozta a NER szigorúan kritikus, de alapvetően lojális Lukács Györgyének szerepét. Ő is úgy véli, hogy az ÁSZ eljárása aggályokat vet fel, ám úgy véli,
„a történet mindkét interpretációjának van alapja”.
A korábban Vona Gábor Spinoza-beli látogatása ellen is tiltakozó történész sietett leszögezni azt is, hogy nem látja hitelesnek a Jobbik néppártosodását, azt inkább a párt vezetése által elhatározott „identitáspolitikai fordulatnak” tartja, amelyet azonban a tagság és a szimpatizánsok nagy része nem érez át. Azt viszont be kellett ismernie, hogy
az ilyen nagy horderejű változások idején törvényszerűen jelentkező népszerűségzuhanást a Jobbik nem szenvedte el.
Gerő András érthetetlennek nevezte, hogy „zsidó származású értelmiségiek” sürgetnek ellenzéki összefogást az „antiszemita” Jobbikkal, igaz,
„Sztálin is összefogott Hitlerrel”.
Amikor előkerült Bethlen István egykori kormányfő sokat emlegetett mondása a nyilasokról, akik „addig mennek jobbra, hogy megérkeznek balra” – nos, akkor mi is megérkeztünk 2009-be, az SZDSZ „Szálasi szellemi örököseit” emlegető kampányának kellős közepébe.
A beszélgetést Hont András rántotta vissza a jelenbe. Az újságíró előrebocsátotta, hogy „a Jobbikkal szemben megértőbb” álláspontot képvisel.
„Muszáj leszögeznem, hogy holokauszt-túlélő családból származom, hiszen a meetoo-kultúraban csak akkor lehetek hiteles, ha áldozat vagyok”
– jegyezte meg ironikusan.
Magyarországnak jelenleg a jogállam hiánya a legnagyobb problémája, és nem az, hogy kinek, milyen identitása van – szúrt oda a Jobbik „identitáspolitikáját” firtató Gerőnek. A Jobbikra kiszabott büntetés kapcsán megjegyezte:
„Amikor csak kvótanépszavazásra 17 milliárd forint ment el, akkor a Jobbik 300 milliós tiltott kampányfinanszírozásáról beszélünk? Még, ha sárosak is az ügyben, éreznünk kellene az arányokat!”
A „Szabad-e összefogni a Jobbikkal?” feliratú, eddigre már jó fél órája hámozott lufit is sikerült végre kipukkantani, azzal az egyszerű, a rögvalóság talajába gyökeredzett megállapítással, hogy
„A Jobbik egyáltalán nem akar összefogni a baloldallal, tehát már a felvetés is értelmetlen.”
A „kiállhatnak-e demokraták a szélsőjobboldal jogai mellett?” gordiuszi csomóját pedig azzal az erős és elvágólagos állítással vágta át, hogy
„Magyarországnak jelen pillanatban szélsőjobboldali kormánya van.”
Hozzátette: a primitív kinyilatkoztatásokkal és megbélyegzéssel operáló Fidesszel ellentétében
„a jobbikosok emberi reackiókat produkálnak, nem egy olyan program fut az agyukban, ami kizárja a vitát.”
Ezért érdemes és kell is vitatkozni velük.
„Egy fideszes újságíró, vagy képviselő után egy hús-vér jobbikosba botlani maga a felüdülés”.
jegyezte meg.
Lakner Zoltán hosszas és körülményes eszmefuttatás végén jutott el odáig, hogy az ÁSZ eljárása a Jobbikkal szemben ugyan elfogadhatatlan, de ettől a párt még nem válik demokratikus erővé.
Elismerte, hogy a Fidesz az utóbbi időszakban „elment szélsőjobbra”, ám úgy véli, a Jobbik is ott maradt. Ennek alátámasztására a béruniót (!) hozta fel, amely szerinte „multi és globalizációellenes gyökerű kezdeményezés”.
„Miért ne lehetne két szélsőjobboldali párt is Magyarországon?”
tette fel a kérdést.
Az összellenzéki összeborulást ő is felesleges felvetésnek tartja, hiszen a Jobbiknak az ideológiai szakadékon túl nem is áll érdekében, hogy olyan pártokkal álljon össze, amelyeknek összesen sincs annyi szavazója, mint nekik.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
