A Dunában egy olyan hal kezdett elszaporodni, melynek térhódításához évtizedekig nem voltak meg a kedvező feltételek. A folyó vizének növekvő hőmérséklete oxigénhiánnyal jár, ami más halfajoknak nem kedvez, ráadásul a vízszint csökkenése miatt kiszáradó folyóágak csapdává válhatnak számukra, ahonnan nincs menekvés.
A Duna vizének nyári átlaghőmérséklete az utóbbi években magasabb volt, mint a múltban. A változás, amelyet a partról nézve az ember talán nem vesz észre, jelentősen befolyásolja a vízben zajló életet. A melegebb víz kevesebb oxigént tartalmaz, és egyúttal megfelelőbb feltételeket teremt azoknak a fajoknak, amelyek korábban nem tudtak elszaporodni a folyóban, hívta fel a figyelmet a BROZ természetvédelmi egyesület.
A víz hőmérsékletének emelkedése a legtöbb halfaj számára problémát jelent. A reofil, azaz áramláskedvelő halfajok, amelyek a gyorsabb folyású, tiszta vizű, oxigéndús folyókat kedvelik, sínylik meg a leginkább a változást.
A leggyorsabban a mesterségesen kialakított vagy túlszabályozott vizek melegszenek, melyekből hiányoznak a természetes módon kialakult mélyebb és sekélyebb szakaszok, a felszínt pedig nem árnyékolják fák. A természetesebb folyószakaszok ellenállóbbak a hőséggel szemben. A mélyebb részek menedéket adnak a halaknak, a fák nyújtotta árnyék pedig lassítja a víz felmelegedését. Ha a folyóban megmaradt a kavicsmeder, és a felszíni víz összeköttetésben van a talajvízzel, akkor legalább részben lehűlhet.
A magasabb vízhőmérséklet a Duna fajösszetételét is megváltoztatja. A BROZ szerint lehetővé teszi olyan halak elszaporodását, amelyek számára korábban ehhez nem voltak meg a kedvező feltételek. Példa erre az Ázsiából származó édesvízi halfaj, a fehér busa. Ez az invazív faj több mint 50 éve ismert a Dunában, és kereskedelmi célra is tenyésztik. Az alacsony hőmérséklet miatt azonban sokáig nem tudott elszaporodni a folyóban. Az elmúlt években viszont megváltozott a helyzet.
A természetvédők rendkívül falánk fajként jellemzik, számos őshonos hal számára szükséges táplálékot, főként planktonokat és algákat fogyaszt. Szájának speciális szűrőberendezése lehetővé teszi számára, hogy nagy mennyiségű apró táplálékot szűrjön ki a vízből. Sikeres elszaporodása ezért növelheti az őshonos fajokra nehezedő nyomást.
A Dunában élő fajok a vizes élőhelyek és a folyóágak vízszintjének csökkenésére is reagálnak. Egyesek a visszahúzódó vízzel együtt vándorolnak, mások mélyebb helyeket keresnek. A vízi gerinctelenek a fenék mélyére ássák le magukat. Ha a vízszint fokozatosan csökken, több idejük van az alkalmazkodásra. A természetvédők szerint azonban a hirtelen apadás vezet a legnagyobb mértékű pusztuláshoz és veszteséghez.
A halak elúszhatnak a kiszáradó ágról, amíg az a Duna fő medréhez kapcsolódik. Előfordul azonban, hogy mélyebb helyre úsznak, melynek vize ugyancsak elapad. A visszaút lezárul, és a mélyedés csapdává válik. Az ott rekedt halak más állatok táplálékává válhatnak, illetve ha a fennmaradt víz jelentősen túlmelegszik a forró napokon, fennáll a veszélye annak, hogy az oxigénhiány miatt elpusztulnak. A kisebb halak és néhány ellenállóbb faj hosszabb ideig képes elviselni a szélsőséges körülményeket.
A BROZ ezért hangsúlyozza az áramló folyóágak helyreállításának fontosságát. Ha ezek alacsonyabb vízhozam mellett is összeköttetésben maradnak a Dunával, a bennük lévő víz kevésbé melegszik túl, és a halaknak nagyobb esélyük van arra, hogy nekik megfelelőbb szakaszokra költözzenek. A meder természetes tagoltsága, a kavicsos aljzat, a mélyedések és a vízfelületet árnyékoló fák szintén fontosak. Ezek dönthetik el, hogy egy folyóág menedéket nyújt-e a hőségben, vagy végzetes csapdává válik.
NZS/Felvidék.ma/Pravda.sk
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
