Pár napon belül már a második magyar futballista távozott a dunaszerdahelyi sárga-kékektől. A magyar NB I-ben gólkirályi címet is szerző Hahn János visszatért korábbi sikerei helyszínére Paksra, jelentette be a DAC hivatalos közleményében.
A hétszeres magyar válogatott futballista Hahn János távozik Dunaszerdahelyről és visszatér a magyar élvonalban szereplő Paks csapatához, ahonnan tavaly nyáron igazolt a csallóközi együtteshez. A 27 esztendős gólerős támadó nem tudta megmutatni a sárga-kékeknél kvalitásait, hiszen minden sorozatot tekintve 24 mérkőzésen három gólig és három gólpasszig jutott a DAC színeiben.
Hirtelen jött minden, de örülök, hogy hazajöhetek. Lett volna más alternatíva is, de kizárólag a szakmaiságot helyeztem előtérbe, továbbá egyértelmű volt, ha NBI, akkor Paks. Szimpatikus a jelenlegi filozófia is, jó mérkőzésekkel indult a szezon, persze a mai találkozót leszámítva. Célom, hogy mielőbb visszanyerjem a formám, és minél többször a pályán segítsem a csapatot. Erőnlétileg teljesen rendben érzem magam, mentálisan kicsit nehéz volt az elmúlt időszak, azonban most már boldog vagyok, hogy haza tudtam jönni”
– fogalmazott a Paks hivatalos honlapjának a visszatérő támadó.
A Paksra visszatérő támadó a zöld-fehérek nevelésének számít, 2013 óta erősítette a felnőttcsapatot, mindössze egy szezonra adták kölcsön a Puskás Akadémiának, ezt leszámítva 225 mérkőzésen 69 gólt szerzett a Paks színeiben. Az OTP Bank Liga 2020/21-es idényében gólkirályi címet szerzett 22 szerzett góllal.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »