A katalóniai Montserrat hegyén cserélte nemesi öltözetét egyszerű zarándokruhára Loyolai Szent Ignác, hogy felfedezze, mire hívja őt Isten. Innen kapta nevét a magyar jezsuiták hivatástisztázó éve. 2009 óta hatvanan szenteltek egy tanévet az életükből Istennek: munka vagy tanulás mellett a Sodrás utcai jezsuita közösségben élve, másokat szolgálva. Közülük huszonhárman kezdték el a noviciátust.
Az alábbiakban a Montserrat hivatástisztázó év néhány korábbi résztvevője vall arról, hogyan segítette őket a jezsuitáknál eltöltött idő, hogy rátaláljanak a hivatásukra.
Hódsági Kristóf – jezsuita
Elszánni magam a hivatástisztázásra olyan, mint késő nyáron belépni a tó hideg vizébe. A parton állni: feszültség, amely nem oldódik, mert nem tudom, mi a hivatásom; de biztonság is – mert amit megtalálhatok, arról meg azt nem tudom, hová vezet. Egy kicsit mindig jobb kívül álldogálni, mint bevállalni a vízbe merülés sokkját. Pontosabban csak amíg meg nem tettem az első lépést: utána szabadság. Körülnézek, mások is vannak a tóban. Van, aki a mélyre úszik, és van, aki kifelé kecmereg. Hív a mély. Belevetem magam.
Fulajtár József – IT-igazgató
Amikor kapcsolatban vagy Istennel, de többet kívánsz, hogy életedben Istennek mélyebb szerepe legyen. Közben vannak benned kérdések, bizonytalanságok, kísértések, ezekre egyedül nem tudsz objektív válaszokat adni. Így érkezel meg a Montserrat-évbe. A jezsuiták nyitottak, nem befolyásolnak. Elég figyelmet kapsz, és segítséget a tisztánlátáshoz. Vannak bajtársaid is, hasonló kérdésekkel. Ha komolyan veszed, mindent megtettél, hogy az év végére megtudd, a jezsuiták között, vagy máshol van dolgod.
Nógrádi Benedek – családos
A Montserrat-közösségbe való érkezésem előtti években erősen foglalkoztatott a kérdés, hogy mi is az én hivatásom, vajon „papnak hív-e a Jóisten”. Sokat jelentett montserratos társaim támogatása, a jezsuiták baráti jelenléte, hogy időt és teret kaptunk Istennel való kapcsolatunk mélyítésére. Az év végére nem lett bizonyosságom, hogy mi is az én utam, mégis később szárba szökkenhettek a Montserrat-évben elvetett magok:
Forián-Szabó Miklós – jezsuita
A 2020/2021-es tanév közepén csatlakoztam a Montserrat-évhez, ahol jó barátokra leltem a többi kereső fiatal és a jezsuita közösség társaságában. A rendház életébe bekapcsolódva megéltem a jezsuita élet egyszerűségében rejtőző mélységet. Sokoldalú támogatást kaptam; ezek közül leginkább a lelkigyakorlatok és a lelki kísérések emelkednek ki, amelyekben Isten hangját egyértelműen meg tudtam hallani. Ebben a számomra otthonos környezetben továbbra is folytattam az egyetemet és a cserkészetet, és mivel az év során minden egy irányba mutatott, így kértem felvételemet a jezsuita rendbe.
Rácz Benedek – jezsuita
Az én történetem Szent Tamáséhoz hasonló. A Feltámadott eljön, de késni látszik. Már mindenki találkozott vele, csak én nem. Kétségbeesés: vajon számít rám, vagy csak én szeretném, hogy meghívjon? A kettő persze nem szétválasztható: Jézus a körülötte lévőkből választja ki az apostolokat. Isten épít az én vágyaimra. De amíg Tamás nem találkozik a Feltámadottal, csak a beteljesületlen vágy van benne. Ilyenkor csak a közösségbe kapaszkodhat: ez az egy, ami megtartja. Imádkozó emberek közelsége, amely odavisz az Úr elé.
Varga János – családos
Amikor a Montserrat-évre gondolok, nagy hála van bennem. Nem úgy segített, ahogy azt vártam. Azt képzeltem, egyházi vagy karitatív jellegű szolgálat fog kiformálódni bennem annak az egy évnek a végére. Ehelyett házasság lett belőle. Már hét éve élek házasságban, és nagyon boldog vagyok benne. Van egy csodás kisfiunk. Ez mind azt igazolja – azt hiszem –, hogy a házasság az én utam és hivatásom. Mindemellett
Hát van ennél nagyszerűbb dolog?! Az Oltáriszentség mellett végezhető rendszeres imádságok és imaélmények erősítették meg bennem ezt a tapasztalatot. Ma már inkább úgy tekintek a hivatásra, mint az Istennel való együttlét formájára. De a lényeg számomra maga az együttlét.
Szanyi Norbert – egyházmegyés kispap
Ha pontosan akarok fogalmazni, akkor nekem a Montserrat-év segített ismét megtalálni a hivatásomat. Én már két évet eltöltöttem a papképzésben kispapként, és ezután kerültem a Sodrás utcába. Segített, hogy mindent elmondhatok a mennyei Atyának, hogy mindennel tudok imádkozni. Emlékszem az év végi lelkigyakorlatra Püspökszentlászlón, amikor sétáltam az erdőben, és Isten megszólított – újra meghívott a papság felé vezető úton.
Bárczi Domonkos – jezsuita
Számomra a legnagyobb hatása ennek az évnek a bizalom nagyvonalúsága és dinamikája – nem magától értetődő a jezsuiták bizalma, akik beengednek az életükbe. Az erre adott válaszom az volt, hogy ahogyan bennem bíztak, úgy kezdtem én is nagylelkűen fordulni feléjük, és mások felé is. Azt hiszem, így tudtam a Montserrat-évben jelen lenni a gimnáziumban is, ahol akkor tanítottam; így ez a munka is része volt az évnek. A noviciátusban aztán felfedeztem ennek forrását Szent Ignácnál, aki ezt kéri a Lelkigyakorlatokban:
Ignác, a jó közösség és a mélyen élő, imádkozó ember egyaránt Isten nagylelkűségét tükrözi vissza. A Montserrat-év számomra arról szólt, hogy mindez lehetséges, mert Isten tényleg ilyen.
Marik Miklós – egyetemista
A Montserrat-év előtt teljesen elveszettnek éreztem magam. Nem találtam az utamat, két hivatás között őrlődtem: egyszerre akartam pap lenni és családos életet élni. Bármelyik döntésre hajlottam, attól féltem, hogy megbánom. Eközben a barátaim haladtak előre, én pedig úgy éreztem, mintha egy helyben toporognék, és hogy a Jóisten próbára tesz. Hálát adok Istennek és a jezsuitáknak, hogy ez az év lehetőséget adott egy teljesen új kapcsolat kialakítására, és ezen keresztül segített megtalálni az utamat. A lelkigyakorlatok, szolgálatok és imák révén rátaláltam a hivatásomra, és megtapasztaltam Isten vezetését. Azóta sosem kérdőjeleződött meg bennem, hogy jó döntést hoztam. A helyemen vagyok, és az Isten által megmutatott hivatásomat élem – ennél nagyobb biztonság és boldogság nincs. Mindig hálás leszek ezért az évért.
Timár Dániel – jezsuita
Mit adott nekem a Montserrat hivatástisztázó év? Mindenekelőtt lehetőséget megtapasztalni a nagylelkűség kegyelmét. Aztán lehetőséget belépni egy csendes térbe, ahol könnyebb kitüntetett időt tölteni Jézussal és hallani az ő hangját. Nem kivonulást, hanem bevonulást egy másik életformába, egy jezsuita közösség mellett, társakkal együtt. A szolgálatban és a hétköznapi tevékenységekben megtalálni, érzékelni, hogy hol van az, ami életet ad. A kísérésben ráébredni, hogy merre tart az életem, és ez hogy van összhangban Isten vágyával rólam.
Az interjú a magyar jezsuiták lapja, a M.I.N.D. 2025. tavaszi számában jelent meg, melyben további írások olvashatók a hivatástisztázásról.
Forrás és fotó: jezsuita.hu
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
