Egy ékezetnek is fontos szerepe lehet az online kommunikációban

Egy ékezetnek is fontos szerepe lehet az online kommunikációban

Kor vagy kór, kar vagy kár – egyetlen ékezeten is sok múlik, mégis megfigyelhető, hogy eléggé lazán kezeljük használatukat a közösségi médiában történő kommunikáció során. Az ékezetek, sőt a központozás elhagyása is gyakori jelenség, mindez azonban nehezíti a megértést, fejtette ki az M5 Librettó című műsorában Veszelszki Ágnes, nyelvész.

Kiemelt figyelmet szentelt a magyar helyesírásnak tematikus hetén az M5 kulturális csatorna. A helyesírás fontosságára több műsorukban is szakértő vendégek hívták fel a figyelmet. Ennek keretében beszélt Veszelszki Ágnes nyelvész a közösségi médiában megfigyelhető nyelvi trendekről.

A posztokat és kommenteket olvasva úgy tűnhet, hogy az emberek nem tudnak jól, helyesen írni. Ennek oka az lehet, hogy most tömegek írnak nyilvánosan szövegeket. A történelem során az írás sokáig a nyelvészek, írástudók kiváltásága volt, de ma már nem így van. A nyelv folyamatosan változik, ez is egyfajta jelenség”

Hírdetés

– fejtette ki a nyelvész a műsorban. Hozzátette: alapvetően a helyesírás lényege, hogy egységes legyen a gyakorlat, és ne legyenek félreértések az írásos kommunikációban.

„Az írás próbálja megközelíteni a szóbeliség gyorsaságát, különösen igaz ez a chatelésre, ezért sok a rövidítés. Ám az ékezetek, írásjelek és központozás elhagyása félreértéseket szülhet. Ezeknek döntő szerepe van ugyanis a megértésben” – fogalmazott a szakember, aki kiemelte: önellenőrzéssel, tudatossággal, és minél több, már lektorált szöveg olvasásával javíthatjuk kommunikációnkat a közösségi média felületein.

A teljes beszélgetés újranézhető a Librettó Médiaklikk-oldalán.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »