Egy debreceni utcán rabolták ki az idős asszonyt
A vádlott megpróbált az idős nő bizalmába férkőzni, majd elvette az értékeit. 5 év börtönbüntetésre ítélhetik.
A vádirat szerint 2024. február 18-án, dél körül az idős sértett gyalogosan ment hazafelé. Kezében volt a kézitáskája, benne 500 forint készpénzzel, kulcscsomókkal, imakönyvvel és esernyővel.
Miután a sértett a buszról leszállt, észrevette őt a vádlott, utánament és beszélgetni kezdett vele, azzal az ürüggyel, hogy ő hagyta-e el a kulcscsomóját, ami a férfi kezében volt. Az idős asszony közölte vele, hogy az nem az övé, ennek ellenére a vádlott mellette haladt és kérdezősködött a családi körülményeiről. A beszélgetés közben az idős asszony a kézitáskát át akarta tenni egyik karjáról a másikra. Ekkor a vádlott a táska fülét megragadta és megpróbálta a nő kezéből kirántani, azonban az asszonynak sikerült azt magánál tartania. A vádlott azonban még erősebben megrántotta a táska fülét, majd a másik kezével a sértettet a csuklójánál fogva meglökte. Az idős asszony a járdára esett, így a kéztáskáját a vádlott elvette, azzal elszaladt.
A sértett segélykiáltásaira a közelben lakó férfi a vádlott után szaladt, őt elfogta és visszatartotta a rendőrség kiérkezéséig. Az ellopott táska a benne lévő tárgyakkal együtt hiánytalanul visszakerült a sértetthez.
A férfi bántalmazása következtében az idős asszonynak 8 napon belül gyógyuló sérülése keletkezett.
A vádlott – a fenti cselekményét megelőzően – az általa bérelt debreceni lakás bejárati ajtajának kulcsát lemásolta, majd a bérletet 2023. november végén felmondta. Később a tulajdonos kulccsal bezárta az ajtó zárját. A vádlott 2023 decemberében visszament a lakáshoz és megrongálta a zárat úgy, hogy az ajtó a nála lévő kulccsal nyithatóvá vált. Ezután 2023. december 12-én – azzal a céllal, hogy pénzhez jusson – a lakást bérbeadási szándékkal megmutatta egy érdeklődőnek, akinek valótlanul azt állította, hogy ő rendelkezik az ingatlannal kapcsolatos minden jogosultsággal. A vádlott a sértettel bérleti szerződést kötött és egyidejűleg tőle 300 000 forintot vett át bérleti díjként és kaucióként, majd átadta neki a lakás bejárati ajtajának kulcsát. A lakás valódi tulajdonosai azonban időközben a bejárati ajtó mindkét zárját lecserélték, így a sértett a lakásba nem tudott bejutni. A vádlott magatartásával a sértettnek okozott kár nem térült meg.
Az ügyben a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság folytatta le.
A Debreceni Járási Ügyészség a letartóztatásban lévő vádlott ellen rablás bűntette, kisebb kárt okozó csalás és rongálás vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A járási ügyészség a vádlott beismerése és tárgyalásról való lemondása esetére azt indítványozta, hogy a járásbíróság őt halmazati büntetésként 5 év börtönbüntetésre ítéltje és mellékbüntetésül 5 évre tiltsa el a közügyek gyakorlásától.
Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »