Alig száz évvel ezelőtt a köznép úgy tartotta, hogy a politika úri huncutság. Annyi igazság volt ebben a megállapításban, hogy annak, aki a politikusi pályára vágyott, többnyire nem voltak anyagi gondjai.
Parlamenti képviselőként nem az a cél lebegett előtte, hogy üzleti vagy bármilyen előnyt érjen el. Természetesen az érdekérvényesítés folyamatosan jelen volt, ahogy ma is, a hatalomért folytatott küzdelemben. Valaha régen az ország érdekének kizárólagos képviselete határozta meg a politikusok motivációit. Napjainkban szintén vannak olyanok, akik cselekedetét az emberiségért végzett magasztosabb cél vezérli. Sajnos a közgondolkodás – számtalan rossz példa miatt – lényegesen megváltozott.
A választók jelentős része elfordult a politikától, amit ma nem „huncutságnak” tart, hanem egy szűk kör érdekérvényesítő lehetőségének. Az értelmiségi elithez tartozók táborában sokan érzik úgy, hogy bármilyen posztot be tudnának tölteni különösebb végzettség nélkül is. Láttuk, hogy a XX. és a XXI. századunkban ennek milyen katasztrofális következményei lettek.
De térjünk vissza az anyagi háttér kérdéséhez! Napjainkban vannak olyan országok, ahol a vagyon előny és érdem a politikusok között. Például az Egyesült Államokban, hiszen többször fordult elő, hogy az elnökjelölt befektethető pénzének köszönhette későbbi megválasztását. Máshol viszont ezt elfogadhatatlannak tartják, és utcai tüntetéseket szerveznek, amennyiben mégis egy tehetősebb üzletembert választanának meg elnöknek vagy miniszterelnöknek.
Látható volt ez november 16-án Prágában, amikor 200 ezer ember követelte Andrej Babiš lemondását, mondván, nem elég, hogy túlságosan gazdag, még jelenlegi beosztását is vagyona növelésére használja. Adott esetben ez sem zárható ki, bár a logika azt diktálná, hogy erre semmi szüksége nincs. Amennyiben még több pénzt akarna, nyilván maradt volna az addig is jól jövedelmező vállalatai élén.
Szóval erősen sántít ez a harsány követelés. Ráadásul nem is kellett sokat várni a megmozdulás valós hátterének előbukkanására. A rendezvény szónokai nem mulasztották el kijelenteni, hogy Babiš miniszterelnöknek azért is távoznia kell, mert túlzott baráti viszonyt ápol „a demokráciát lebontani akaró” magyar és lengyel kormánnyal. Amennyiben így nézzük, nem meglepő, hogy a prágai tüntetésen reprezentálták magukat némely magyar ellenzéki pártok is.
A támadólagos stratégiájuk egyik eleme éppen az, hogy a visegrádi négyek együttműködésébe minél több porszemet hintsenek. Ez az oka annak, hogy a Momentum egyes politikusai Romániában román és nem az RMDSZ elnökjelöltje mellett kampányoltak, vagy Szlovákiában arra biztatják az ott élő magyarokat, hogy inkább legyenek „büszke szlovákok”.
Ebben a nyílt támadásban nem az a legfájóbb, hogy a globális tőke szószólói a hatalomért küzdenek, és itt Kelet-Közép-Európában az őket támogató és kiszolgáló politikusokat szeretnék a kormányokban látni.
A megrázó az, hogy ezt már nyíltan, konspiráció nélkül követelik, a demokrácia legalapvetőbb szabályait is félretéve. Teljesen figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy a jelzett országokban – Magyarország, Csehország, Lengyelország – elismerésre méltó különbséggel nyerték a legutóbbi parlamenti választásokat a most regnáló kormányerők. Az utcán követelni lemondásukat egyfajta türelmetlenséget mutat, ami még ehhez az arcátlan háttérhatalomhoz sem méltó. Nem is beszélve arról, hogy a demokráciát féltik, miközben a demokratikus módszerektől idegen megoldásokat erőltetnek. Vagyis azt hirdetik, hogy az utcán kell győzni, nem pedig a választásokat megnyerni, ahogy arról az alkotmányok rendelkeznek.
A prágai megmozdulás arra is rá kell ébresszen bennünket, a konzervatív, hagyománytisztelő és a liberális eszméket vallók által lenézett demokratákat, hogy bizony az ellenség komoly lépést tett a stratégiai győzelem felé. Nem azért, mert több mint 200 ezer embert tudtak utcára vinni egy 1,3 milliós lakosú városban, Prágában, hanem mert tény, hogy a 200 ezer tiltakozó többsége fiatal volt, akiket a közösségi hálón a technika segítségével mozgósítottak. Ez pedig üzenetértékű és fontos lakmusz a jövőre nézve.
Azt a generációt képesek megmozdítani, még átlátszó trükkökkel is, akik életét, így sorsát alapvetően fogja megváltoztatni a globalizmusban rejlő, nemzetek felettiségre törekvés. Észrevétlenül válnak rabszolgává – az emberiség létszámához képest – egy maroknyi kiválasztott uralma alatt. A modern élet újításai, káprázatos technikai megoldások, az individuum magasztalása gyakorlatilag ki nem mondott virtuális rabszolgaságot hoz létre. Akarat és gondolat nélküli emberek tömegét jelenti, valamint a jólét káprázatát a lélektelenség rabságában. És ez nem következmény, hanem cél ebben a folyamatban, itt Európa-szerte. Miközben ennek eléréséért egyre erőszakosabb módszereket vetnek be.
Világosan látják, hogyha nem sikerül elfoglalni Európa keleti részét – amely minimum az Urálig terjed –, ahogy a nyugati országok többségében már megtették, kialakulhat egy XXI. századi Bizánc. Azaz Európa kettéválik, és a globalizmus expresszvonata várakozásra kényszerül. Ettől viszont irtóznak. Nem engedhetik meg maguknak, hogy késlekedjenek, és nem jelenhet meg az ő szempontjukból rossz példa arra, hogy a globális eszmével szemben van egy emberközpontúbb alternatíva. Egy olyan világ, ahol a hit és a valóság nem torzul, hanem egyetemes forma.
Olyan élettér, amelyben a hagyományok továbbélése lehetséges normatíva. Kivonták hát a kardot és bevetik a nehéztüzérséget a győzelmük érdekében. Ebből következően számunkra a legfontosabb üzenet, hogy a helyzetelemzések korszakából végre a cselekvések időszakába kellene már lépnünk. Minden egyes elvesztegetett nap és óra az ellenség erejét növeli, miközben védelmi képességünk rohamosan a kritikus szint alá csökken.
Földi László
A szerző titkosszolgálati szakértő
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
