Eddig tapsoltak a bevándorlásnak, most meg amiatt siránkozik a brüsszeli főrabbi, hogy nincs jövőjük Európában

Eddig tapsoltak a bevándorlásnak, most meg amiatt siránkozik a brüsszeli főrabbi, hogy nincs jövőjük Európában

Brüsszelben három napja gyakorlatilag megállt az élet, mert a hatóságok hajtóvadászatot folytatnak terrorakcióra készülő fegyveresek után. Belgium fővárosa a szükségállapot jeleit mutatja, Brüsszel zsinagógái – a németek látogatása óta először – zárva vannak sabat napján. Ilyen körülmények között siránkozott Brüsszel főrabbija, Albert Avraham Guigui egy izraeli rádióállomásnak.

"A hívek otthon imádkoznak, vagy kisebb csoportokban jönnek össze magánlakásokon. Az iskolák zárva vannak, a mozik zárva vannak, a nagyáruházak szintén, mindenfajta köztéri megmozdulás tilos. Félelemben élünk, és figyeljük a rendőrség és a kormány utasításait, akik szerint súlyos veszélynek vagyunk kitéve mindaddig, amíg a terroristákat le nem tartóztatják. Mi, zsidók, jól ismerjük ezt a helyzetet, tudjuk, kik azok a terroristák: másfél éve négy zsidót gyilkoltak meg a brüsszeli zsidó múzeumban. De Belgium polgárai, akik mindeddig azt hitték, hogy a terror csak a zsidókat (meg esetleg a rendőröket) fenyegeti, most szintén beláthatják, hogy mindannyian a terroristák céltáblái, és a dzsihadisták potenciális áldozatai lehetnek" – mondta a főrabbi.

Hírdetés

"Belgiumban 50 ezer zsidó él, 25 ezer Brüsszelben, 18 ezer Antwerpenben, a maradék Charleroi-ban és másutt. De folyamatos a kivándorlás Izraelbe, valamint Kanadába és az Egyesült Államokba. Az emberek megértik, hogy Európában a zsidóknak nincs jövőjük. Mindehhez hozzájárul a gazdasági válság is, ami a fiatalokat készteti távozásra: Izraelbe és máshová."

A főrabbi szerint "az alija minden zsidó számára kulcsfontosságú. A zsidók minden nemzedéke erről álmodott. De nem szabad félelemből alijázni, mert akkor mindig az lesz az érzésünk, hogy valamit elvesztettünk. Az alija Izrael szeretetén alapszik."

(i24news.tv/fr – Szombat nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »