Eb-bronzérmes a magyar férfi puskás csapat

Eb-bronzérmes a magyar férfi puskás csapat

Bronzérmet nyert a Hammerl Soma, Pekler Zalán, Péni István összeállítású magyar trió a férfi puskások szombati csapatversenyében a győri légfegyveres Európa-bajnokságon.

A kontinensviadal zárónapjára négy csapatverseny került programba. A sort reggel a férfi puskások kezdték.

A nem hagyományos csapatverseny négy részből áll, és a rangsoroló szakasszal kezdődött, melyben 13 csapat három-három versenyzője lépett lőállásba. Minden puskásnak húsz lövést kellett leadnia, eredményeiket pedig összesítették és a legjobb nyolc jutott a negyeddöntőbe.

A magyar trió, a pénteken egyéniben ezüstérmet és olimpiai kvótát szerzett Péni vezérletével 627,3 kört ért el – melyhez az UTE klasszisa 211,6 kört tett hozzá -, ami a hetedik helyet és továbbjutást ért.

Hírdetés

A negyeddöntőben ismét húsz-húsz lövés várt minden sportolóra és a cél a legjobb négy közé kerülés volt. A magyaroknál ebben a körben is Péni volt a legjobb (211,2 kör), és összességében sikerült javítaniuk, 627,8 körös eredményükkel pedig a még éppen továbbjutó negyedik pozíciót kaparintották meg.

Ezek után következett az elődöntő, melyben újabb húsz-húsz lövést adtak le a puskások. Péniék ezúttal 625,6 kört produkáltak, amivel a negyedikek lettek, ez pedig azt jelentette, hogy a helyosztón a német hármassal csaphattak össze a bronzéremért.

Az éremmérkőzésen sorozatonként a jobb eredményt elérő egység két pontot kapott, döntetlen esetén pedig egy-egy ponttal gazdagodtak a triók. A csata az egyik fél 16. pontjáig tartott és egy idő után úgy tűnt, hogy a Maximilian Dallinger, Max Ohlenburger, Maximilian Ulbrich összetételű német csapat szerzi majd meg a medált, ugyanis már 12-8-ra is vezetett. Innen azonban Peklerék pillanatai következtek, sorozatban három kört sikerült megnyerniük, így 14-12-nél a győzelem kapujába kerültek. A rivális azonban egyenlíteni tudott, a mindent eldöntő sorozat viszont a hazai csapatnak sikerült jobban, ezzel a Hammerl, Pekler, Péni egységé lett a bronzérem.

A puskás bronz a magyar felnőtt csapat negyedik érme az Európa-bajnokságon,

melyen Péni István egyéni ezüstje mellett a női pisztolyosok hagyományos – az egyéni alapverseny alapján számított – csapatversenyében a Fábián Sára Ráhel, Jákó Miriam, Major Veronika trió győzött, a női puskások hasonló számában pedig a Bajos Gitta, Dénes Eszter, Mészáros Eszter összetételű együttes a második helyen végzett.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »