Gudics Máté nyolcéves kislányát, szerdán egy idegen férfi a kocsijába akarta csalni. Szerencsére az énekes gyereke nem szállt be a gépjárműbe, hanem berohant az iskolába, ahol azonnal értesítette a tanárnőjét. Az ügyet azóta már a rendőrség vizsgálja.
A Bicskei Rendőrkapitányság 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének kísérlete folytat büntetőeljárást ismeretlen tettessel szemben – számolt be róla a blikk.hu.
„Az igazság az, hogy nekem nyolcéves a fiam, és már tavaly is egyedül járt a suliba. Itt lakunk nem messze – mondta a lapnak egy fiatal édesanya, majd így folytatta: már egészen kicsi korában megtanítottam neki, hogy nem áll szóba idegennel, nem ül be senki mellé egy kocsiba. Nem vagyok nyugodt.
A helyzet tehát meglehetősen feszült Bicskén, a szülők idegesek, a gyerekek pedig félnek. Bár a helyiek elmondása szerint „jót tett” ez a cirkusz, mert a kicsik most sokkal fegyelmezettebbek, jobban odafigyelnek magukra, és egymásra is.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


