Ott tartunk, hogy az afrikai bevándorlók jogai előbbre valók az őshonos kisebbségekénél.
Kevés figyelmet kapott, hogy az Európai Parlament (EP) márciusban nagy többséggel, 535 szavazattal fogadta el az afrikai származású emberek alapvető jogait tartalmazó határozatot. Erről csak az Alapjogokért Központ közösségi oldalán lehetett olvasni, illetve az Origo hírportál számolt be róla, elsősorban mint a migrációt támogató jelenségről.
Próbálom magamban megfejteni, vajon a szabályozást kezdeményezőket a múltbeli gyarmattartói lelkiismeret vagy a migráció burkolt és ismételt megerősítése vezérelte-e? Valószínű, hogy egyszerre mindkettő. De az sem hagy nyugodni, miért volt szükségük az utolsó napjaikat töltő képviselőknek, hogy a parlament ezt a határozatot még a finis előtt megalkossa? Kézenfekvőnek tűnik a válasz: kampánycélokat szolgált. Érdekes lenne azt is megnézni, hogyan szerepeltek a határozat benyújtói az EP-választáson.
A határozat rögzíti, hogy Európában mintegy tizenötmillió – másfél magyarországnyi – afrikai származású ember él. Megjegyzi továbbá, hogy az adatgyűjtés gyakran figyelmen kívül hagyja a migránsleszármazottakat.
Beszédes ez a dokumentum, mert egy fontos összehasonlítás révén mérhetetlen különbség tűnik ki belőle. Nem az a baj, hogy az afrikaiakról ily módon is gondoskodnak az uniós intézményrendszerek. Az a baj, hogy ezzel ellentétben az őshonos nemzeti kisebbségben élő európaiak iránt viszont kevesebb érdeklődést tanúsítanak. Figyelemre se méltatják ennek a több mint ötvenmilliós, kisebbségben élő közösségnek a problémáit, pedig e kisebbség csupán létszámát tekintve is csaknem négyszerese a kedvezményezett afrikaiaknak. Arra azonban sosem vették a fáradságot, hogy rájuk vonatkozó hasonló szabályegyüttest alkossanak. Pedig – noha a mi térségünkben nincsenek nagy számban kedvezményezett afrikaiak – jó lenne, ha az Európai Parlament képviselői a kelet- és a kelet-közép-európai kisebbségi problémákkal kapcsolatban is hasonló érzékenységet tanúsítanának!
Azzal a különösen feltűnő – bár mindvégig eltagadott – helyzettel nem is kívánok foglalkozni, ami a migráció legalizálását erősíti. Hiszen egyrészről arra hívják fel a tagállamokat, hogy biztosítsanak biztonságos és jogszerű legális lehetőségeket az unióba belépni kívánó migránsoknak, menekülteknek és menedékkérőknek. Továbbá azt is akarják, hogy az Európai Bizottság (EB) dolgozzon ki egy uniós keretet az „afrikai származású emberek társadalmi beilleszkedését és integrációját támogató nemzeti stratégiák számára.”
Ilyenkor szoktam felsóhajtani!
Bárcsak elérhetnénk és megélhetnénk, hogy az EP egyszer az őshonos nemzeti kisebbségek ügyében tenne hasonlóan egyértelmű felhívást a tagországoknak és a bizottságnak! A tagországoknak pedig még azt is javasolhatnák, hogy készítsenek a területükön élő őshonos kisebbségek identitásának, kultúrájának, nyelvének, hagyományainak megőrzésére nemzeti stratégiát.
Mert vegyük csak a nyilvánosság előtt is tételesen sorra azokat a „óvó-védő” intézkedéseket, amelyek az érkezőket megilletik, azonban a szülőföldjükön kisebbségben élőket nem. Némi jóindulattal pár kérdést is feltehetnénk: Brüsszelben esetleg úgy gondolják, hogy aki az utóbbi minőségben éli életét, ott nincs megkülönböztetés? Nem éri őket támadás? Nincs részük idegengyűlöletben?
Magyarán, lássunk néhány olyan problémát, amely enyhén szólva indokolná a szabályozás szükségességét az őshonos kisebbségek ügyében is. Olyan szabályok megalkotását, melyeket a nemzeti jogba kötelező erővel kellene beemelni. Többek közt ilyen az a tény, hogy az autonómia kérdésében a párbeszéd lehetősége még csak minimális esélyt se kap, nem beszélve példaként az úzvölgyi atrocitásokról, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ellehetetlenítéséről, a kárpátaljai oktatási és nyelvtörvény jogfosztó lépéseiről.
Ezzel szemben az afrikai származású emberekre egyebek mellett a következő szabályok vonatkoznak: már a határozat első pontja rögzíti, hogy az afrikaiak megkülönböztetés áldozatai, ha nem részesülnek egyenlően az alapvető emberi jogokból, és mind egyénenként, mind csoportként védelemre jogosultak a méltánytalanságokkal szemben.
Következő pontjai egyikében elítéli a nyilvánosan, illetve a magánszférában elkövetett fizikai vagy szóbeli támadásokat. Szerepel bennük továbbá a megkülönböztetéstől mentes, ugyanakkor egyenlő hozzáférést biztosító minőségi oktatás követelménye. Arra hívja fel az uniós intézményeket, hogy állapítsanak meg stratégiai tervet az etnikai kisebbségek intézményes személyi állományára vonatkozóan. Utal arra is, hogy a civil társadalmi szervezeteknek milyen fontos szerepe van a megkülönböztetés elleni küzdelemben, ezért felhívja az EB-t, hogy mindezt a finanszírozási programjaiban kiemelten vegye figyelembe a következő több éves időszakban.
És ez csupán egy kis ízelítő. Elsősorban azokat a pontokat idéztem, amelyek arra késztetnek, hogy feltegyem a kérdést: hogyan súlyoz ma az Európai Unió?
Merthogy kívánatos lenne, ha sürgősen könnyítene lelkiismeretén, már ami az európai őshonos kisebbségekkel szembeni mulasztásait illeti. El kellene fogadnia a Minority SafePack kezdeményezést, valamint a bíróság által jóváhagyott nemzeti kisebbségi régió kezdeményezést (megelőlegezve az aláírásgyűjtés sikerét). Támogatnia kellene azon alapelvek elfogadását, amelyeket Kalmár Ferenc miniszteri biztossal együtt fogalmaztunk meg, s melyek egyebek közt garantálják a nemzeti identitás megőrzését, az állampolgárság és nemzethez tartozás megkülönböztetését, az őshonos kisebbségek államalkotó tényezőként való elismerését.
Az apropót jelentő márciusi EU-s határozat tükrében – az alapelvek mellett – egy olyan európai parlamenti határozat kezdeményezése és elfogadása is javasolt, amely a többi közt a következő pontokat tartalmazza: az EP felhívja a tagállamok és az uniós intézmények figyelmét, hogy az őshonos kisebbségek jogosultak mind egyénként, mind csoportként a méltánytalanságokkal szembeni védelemre, beleértve jogaik előmozdítását és azok teljes körű gyakorlását célzó intézkedéseket is.
Felhívja az EB-t, dolgozzon ki uniós keretet az őshonos kisebbségek védelme érdekében, biztosítva az autonómiatörekvéseik támogatását. Elítéli a szülőföldjükön boldogulni kívánó őshonos kisebbségek ellen mind a nyilvánosság előtt, mind a magánszférában elkövetett fizikai vagy szóbelit támadást. Felhívja az EB-t, hozzon létre kifejezetten az őshonos kisebbségek védelmére egy munkacsoportot, továbbá külön erre nevesített biztosi pozíciót.
Felhívja a tagállamokat, biztosítsák az őshonos kisebbségek számára a hozzáférést az anyanyelven történő minőségi oktatáshoz, a tananyagokban nyújtsanak tényszerű és átfogó képet a XX. század jelentős európai történelmi eseményeiről. Felhívja a tagállamokat, hogy az őshonos kisebbségeknek számarányuknak megfelelően biztosítsa a részvételt a különböző testületekben és hivatalokban.
Felhívja a tagállamokat, ítéljenek el mindennemű, a saját területükön élő őshonos kisebbséget – egyéneket, közösségeiket, intézményeiket, emlékeiket – érintő hátrányos megkülönböztetést, atrocitást. Felhívja a tagállamokat, hogy a területükön tömbben élő őshonos kisebbségeket ismerjék el államalkotó tényezőként, biztosítva teljes megkülönböztetésmentességüket, ismerjék el egyéni és kollektív jogaikat. S mindezeken túl kötelezővé kell tenni, hogy ezek a szabályok beépüljenek az egyes tagállamok belső jogrendszerébe. Ami minket, magyarokat illet, részünkről ehhez minden támogató javaslatot és minden segítséget megadunk.
Európa, rajtad a sor, ne alkalmazz kettős mércét, törődj a sajátjaiddal is!
Szili Katalin
A szerző miniszterelnöki megbízott, az Országgyűlés volt elnöke
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
