Durva árhullám közeleg, készültség a magyar folyóknál

Durva árhullám közeleg, készültség a magyar folyóknál

Akár több méterrel is megemelkedhet a Duna és a Tisza vízszintje a magyarországi szakaszon az esős időjárás miatt – mondta Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban.

Az elmúlt napok időjárása mind a Duna, mind a Tisza vízgyűjtő területein jelentős mennyiségű csapadékot hozott. A Duna osztrák és bajor vízgyűjtőjén átlagosan 25-65 milliméter közötti csapadék hullott rövid idő alatt.

És még nincs vége: a legfrissebb meteorológiai előrejelzések alapján az Országos Vízügyi Főigazgatóság arra számít, hogy a csapadéktevékenység folytatódni fog – mondta el az InfoRádióban a vízügy szóvivője, Siklós Gabriella, aki elsősorban a Szamos vízgyűjtőjén, illetve Kárpátalján vár nagyobb vízügyi problémákat.

Ilyenkor az vízjelző szolgálat munkatársai – mint hozzátette – időben felkészülnek, ugyanígy a területi vízügyi igazgatóságok is tudnak mindenről, és fokozott őrszolgálatot is hadrendbe állítanak.

Hírdetés

„A mostani előrejelzések szerint ugyanakkor az érkező árhullám mind a Dunán, mind a Tiszán a a töltések között le tud majd folyni,

arra nem kell számítani, hogy különösebb gondot okoz majd. Ahol a Duna bejön az országba, ott másodfokú készültség feletti tetőzés lehet a hétvégén, de a többi szakaszon általában az első fokot el sem érő szint várható” – adott teljes képet Siklós Gabriella.

Vízmagasságban mérve azért

mindkét nagy magyar folyó métereket fog emelkedni

– tette hozzá.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »