Dúró elfogadta a felkérést, lenne Toroczkai helyettese – korrigálnák a néppártosodást

Dúró elfogadta a felkérést, lenne Toroczkai helyettese – korrigálnák a néppártosodást

"A 11 megyéért felelős regionális igazgatóvá választott vezetőink felkérése egyértelművé tette számomra, hogy az országos listán harmadik helyet betöltő, azaz széleskörű bizalmat élvező politikusként nagyobb felelősségem van annál, minthogy tétlenül nézzek mindent" – írja a párt korábbi szóvivője. Alább olvasható a teljes Facebook-bejegyzés.

A Jobbikban jelenleg mindennél fontosabb cél számomra a párt egyben tartása, ez a tisztújítás legfőbb kérdése. Sokáig azt gondoltam, hogy ehhez nem kell szerepet vállaljak a versengésben; nem terveztem, hogy bármilyen tisztségért ringbe szállok vagy bárki mellett véleményt nyilvánítok. Aztán a 11 megyéért felelős regionális igazgatóvá választott vezetőink felkérése egyértelművé tette számomra, hogy az országos listán harmadik helyet betöltő, azaz széleskörű bizalmat élvező politikusként nagyobb felelősségem van annál, minthogy tétlenül nézzek mindent. Őszinte meggyőződésem, hogy a Jobbik integritása Toroczkai Lászlóval biztosítható, ezért vállalom, hogy egyensúlyt kialakítva vele párban induljak elnökhelyettesnek, részletes szándéknyilatkozatomat el is küldtem a pártigazgatónak, aki azt közzéteszi a tagság számára. A Jobbiknak minden korábbinál nagyobb szüksége van az egyensúlyra, amit – regionális igazgatóink kettőnk együttműködésére vonatkozó kérése nyomán – úgy érzem, a mi párosunk tud leginkább biztosítani.

Hírdetés

Az egyre inkább személyekre épülő politikában erős, különleges egyéniségekre van szükség ahhoz, hogy jó esélyekkel szálljunk ringbe. Nőiségemmel, anyaságommal, fiatalságommal, szakmai munkámmal ehhez szeretnék hozzájárulni. Férfi és női vezető, budapesti és vidéki erősödés, parlamenti és terepmunka ötvözése – ilyen feladatmegosztással vezetnénk győzelemre egy modern pártként a Jobbikot, folytatva, de korrigálva a néppártosodást Toroczkai Lászlóval. Célunk először is jelentősen erősödni az önkormányzati választáson, ami a következő két év legfontosabb megmérettetése lesz, s amiben ő talán a legjobb, hiszen polgármesterként kétszer is a Jobbik legnagyobb arányban nyert településvezetője lett, miután bal- és jobboldaliak egyaránt rá szavaztak.

https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fdurodora%2Fposts%2F1757865810915944&width=480&show_text=true&height=546&appId

Korábban írtuk: Fordulat: a Jobbik regionális igazgatói Dúró Dórát javasolják elnökhelyettesnek


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »