Drulã: véget érnek a kormányzó pártok mézes hetei; az USR kemény ellenzék lesz

Drulã: véget érnek a kormányzó pártok mézes hetei; az USR kemény ellenzék lesz

Az USR „minden fronton” ellenzéket képez majd – jelentette ki kedden az USR ideiglenes elnöke, Cătălin Drulă, aki szerint a jelenlegi kormánykoalíciónak „túl sok mézeshete volt már”.

„Az USR minden fronton ellenzéket képez majd, és amint a járványügyi helyzet lehetővé teszi, újra az utcán fognak látni minket. Visszatalálunk az emberekhez, reformokat javasolunk, és előkészítjük a 2024-es kormányzást. (…) Együtt fogunk dolgozni azon, hogy Romániának olyan alternatívát biztosítsunk, amilyet megérdemel. A kényelem napjai ebben a diszfunkcionális koalícióban lejártak. Túl sokáig tartottak a mézeshetek, és kiderült, hogy a PNL és a PSD nem képes Romániát vezetni. A természetellenes koalíció napjai meg vannak számlálva” – mondta Drulă a Parlament épületében tartott sajtótájékoztatón.

Hírdetés

Hozzátette, hogy az USR minden egyes minisztérium és ügynökség számára létrehoz egy ellenőrző csoportot, amely készen áll arra, hogy irányítsa az adott intézmény munkáját, ha a párt visszatér a kormányba.

„Az USR lesz az igazi ellenzék. Harcolni fogunk egy olyan rendszer ellen, amely a klientelizmust helyezi előtérbe, nem pedig az ország jólétét. Meg fogjuk mutatni, hol pazarolják a költségvetési forrásokat, és konkrét megoldásokat fogunk kidolgozni e fekete lyukak betömésére” – mondta az USR ideiglenes elnöke. (agerpres)

Fotó: Cătălin Drulă/Facebook


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »