Drasztikusan elharapódzott a gyerekek szexuális zaklatása az online térben

Drasztikusan elharapódzott a gyerekek szexuális zaklatása az online térben

Rekordot döntött tavaly a gyermekek szexuális zaklatása az interneten. Szlankó Violával, az UNICEF Magyarország gyermekvédelmi vezetőjével beszélgettünk.

A pandémia kezdete óta jelentősen megnőtt azon jelzések száma, melyek az internetes zaklatásokhoz és internetes visszaélésekhez kapcsolódnak. Maga a cyberbullying, tehát az online térben történő zaklatás, kortársbántalmazás körülbelül 70 százalékkal nőtt ebben az időszakban – hívta fel a figyelmet az UNICEF Magyarország gyermekvédelmi vezetője.

A fentiek egybevágnak az Internet Watch Foundation (IWF) nemzetközi szervezet legfrissebb beszámolójával is, amely szerint sokkal több bejelentést kaptak a tavalyi év a gyermekek szexuális zaklatásáról, mint korábban. A tendencia Magyarország esetében is elmondható: a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) arra hívja fel a figyelmet, hogy míg a 2010-es években az összes bejelentésnek „csak” a néhány százaléka volt szexuális zaklatáshoz, illetve a gyermekpornográfiához kapcsolódó jelzés, addig

mára ez a 40 százalékot is eléri

– tette hozzá Szlankó Viola.

/* (c)AdOcean 2003-2018, portfolio_hu.Infostart_2018.mobile_site.cikkek.banner_cikkozi_extra */

Hírdetés

ado.slave(‘adoceanindexhuokdtbqijve’, {myMaster: ‘dBfmGy0C0lT8mfY5Mfg2WBNH8U_KL2dR9EYdt6o1mXz.47’,
onServerEmission: function(){document.getElementById(„y-adoceanindexhuokdtbqijve”).classList.add(„uysdfa6ds”);},
onServerEmissionEmpty: function(){}
});

Az, hogy a gyerekek felé irányuló szexuális zaklatás megnövekedett, elsősorban azt takarja, hogy felnőtt korú emberek kezdeményeztek olyan beszélgetéseket, vagy osztottak meg olyan képeket fiatalokkal, amik súrolták a szexuális zaklatás fogalmát – magyarázta a szakértő, egyetértve azzal, hogy a gyerekek leginkább a közösségi platformokon vannak kitéve a veszélyeknek.

Az UNICEF Magyarország a cyberbullying megelőzése érdekében, KIBER KRESZ néven öt alkalmas kurzust indított, amelynek során a szülők tájékozódhatnak arról, hogy az interneten történő zaklatásnak mik a jogi, technikai és pszichológiai aspektusai.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »