Drámai a helyzet, estére néhány helyen már nincs víz ebben a magyar városban

Drámai a helyzet, estére néhány helyen már nincs víz ebben a magyar városban

Korlátozást még nem vezettek be, de a polgármester azt kéri, hogy a helyiek ne locsoljanak és ne töltsék a medencéket, ha nem muszáj. Gödöllő mellett több térségi település, így Veresegyház, Szada és Fót is vízhiánnyal küzd.

„Ivóvíz” feliratú lajtos kocsiból tudnak tiszta vízhez jutni Gödöllőn azok, akiknél vízhiány van. A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. a napkban azt közölte: a rendkívül meleg időjárás következtében olyan mértékű vízigények léptek fel, amit a kapacitás maximális kihasználásával sem tudnak kielégíteni. Ezért Gödöllő, Veresegyház, Szada, Erőkertes, Fót és Őrbottyán magasabban fekvő részein nyomáscsökkenés vagy az ivóvíz-szolgáltatás szünetelése is előfordulhat.

A Vízmű és Gödöllő polgármestere is arra kérte a környéken élőket, hogy a hőség idején az ivóvizet kizárólag a legfontosabb célokra használják, és kerüljék a locsolást vagy a medencetöltést.

Hírdetés

„A térségben 40 ezer liter fogy el naponta, ennyi a maximális kapacitás. Ez gyakorlatilag estére el is fogy, és ez azt eredményezi, hogy kisebb a nyomás és a magasan fekvő területekre nem jut elég víz. Bízom abban, hogy a lakosság egy kicsit kontrollálja magát és igyekszik kevesebbet használni medencébe meg a fűnek az öntözésére, és akkor nem kell elrendelni vízkorlátozást, de van esély arra is, hogy megtörténik” – nyilatkozta az ATV híradójának Gémesi György, Gödöllő polgármestere.

Mint mondta, a kánikula idején fellépő vízhiány oka az, hogy a vízvezeték-hálózat az elmúlt években nem bővült, ráadásul a meglévő vezetékek is rossz állapotban vannak, így a víz egy része elfolyik a földben. Mindeközben folyamatosan nő a lakosság száma úgy Gödöllőn, mint a teljes agglomerációban, így több vízre van szükség, mint korábban.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »