Drágabolgárúr

Mert nincs. Legalábbis a belátható időben nincs. Úgyhogy minden (látható) jel szerint Magyarországon remény nélkül kell élniük mindazoknak, akik egy szabad, demokratikus, tisztességesebb világban hisznek. Nem, nem tartozom azok közé, akik eleve lemondanak a demokratikus ellenzék győzelmi esélyeiről a 2018-as választáson. Azt sem hiszem, hogy a remény feladásával együtt a munkát (patetikusabban: a harcot) is föl kellene adnunk, mert mindent vagy még annál is többet meg kell tennünk azért, hogy ez a gátlástalan önkényuralom mielőbb eltűnjön Magyarországról, de közben azért legyünk tisztában a helyzettel.

Amely a következő: Orbán maffiaállamával, vezérelvű önkényuralmával és nacionalizmusával szemben ma nincs olyan gondolat, amely a társadalom többsége számára a mai állapotoknál vonzóbb lenne. Nem az a baj, hogy a demokratikus ellenzék romokban vagy néhány pártra széttöredezve hever. Nem az a baj, hogy se a pártokban, se azokon kívül nem emelkedett ki olyan egyéniség, aki képes lenne a demokratikus erők között legalább az összhangot megteremteni, aztán pedig alkalmas lehetne az ország vezetésére is. A baj az, hogy senkinek nincs üzenete, és sajnos nem is nagyon lehet. Riasztóan hangzik, megpróbálom megmagyarázni.

Az önkényuralom (sőt sokak szerint már diktatúra) elleni fellépés persze nem kevés embernek éppen elég indok volna arra, hogy Orbán ellen szavazzon. Meg is fogják tenni, számukra a jogállam akkor is fontos, ha nincs kire, csak ki ellen szavazni. A gátlástalan korrupció és rablás ugyanígy felháborít sokakat, bár egy részük valószínűleg elintézi azzal, hogy ott fönn mindig lopnak. A nacionalista politika a „nemzeti” dohányboltok pitiánerségétől a durva Európa-ellenességig nyilván megint milliókat aggaszt vagy felháborít, vagyis természetesen léteznek olyan közügyek, amelyekre az ellenzék építhet, és megígérheti, hogy másképp fogja csinálni. Hogy azonban ezek az egyenként is óriási súlyú politikai bűnök mégsem elegendőek Orbánék eltávolítására, annak egyetlen, nagyon szomorú oka van. Az, hogy ebben a történelmi pillanatban a jó válaszok az egész világon vagy vesztésre állnak, vagy nem elég hatékonyak és hatásosak. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy mindenütt a gonosz győz, és a történelemnek hamarosan vége lesz, csak azt, hogy ezzel a trenddel nincs mit szembeállítani. Legföljebb a régi, jól bevált, azaz – és ez a legnagyobb probléma – be nem vált, esetleg nem elég jól bevált értékeket. 

(…) Pedig nyilvánvaló, hogy nem az orbáni önkényre alapuló rendszer épít normális, a lehetőségeit kihasználni képes, barátságos Magyarországot, hanem csakis a demokratikus, átlátható, az Európa jobbik (brrr!) énjéhez közeledő, együttműködésre kész politika. Sem a világgazdasági nehézségekre, sem a menekültválságra, sem az orosz nyomulásra nem válasz a magyar melldöngetés, hepciáskodás, házon belül pedig az ország gátlástalan lerablása, a politikai, gazdasági és kulturális versenytársak kiiktatása. De ha a nacionalizmusra, a problémákra adott határozottnak látszó önkényúri válaszokra és a gyűlöletre alapozott mai politikával szemben sem Európa, sem a demokrácia, sem a jogállam, sem a nagyobb egyenlőség nem elég vonzó – hiszen még a demokratikus Európa sincs kibékülve magával –, akkor egyelőre a helyzet reménytelen.

Viszont kiszámíthatatlan, úgyhogy felkészül: a Remény Pártja.

Bolgár György: Nincs remény


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »