Három neves felvidéki magyar személyiség kapta meg Galánta város polgármesterének díját. A díjat in memoriam is kiosztották. Galánta városa büszke a lakóira, kiemelten azokra, akik magas színvonalon képviselik a várost a kultúra, a zene, a sport, az oktatás vagy a közösségépítés területén. Galánta híres szülötte, a Kossuth-díjas színművész, Dráfi Mátyás a kitüntetettek sorából mesélt portálunknak a városban eltöltött gyermekévekről.
Évtizedek óta ismeri el és díjazza Galánta városa azokat, akik életművükkel, gyakorlati munkásságukkal vagy kiállásukkal és önzetlen segítőkészségükkel öregbítik a város hírnevét, vagy viszik azt szerteszét a nagyvilágba.
Érdekes tapasztalás volt az idei díjátadó ünnepség, remek programmal, többségében kétnyelvű műsorvezetéssel.
Bár a díjazottak nagy százalékban szlovák ajkú pedagógusok, sportolók, fiatalok voltak, a város polgármesterének díját magyar nemzetiségű, nagy dolgokat véghez vivő, legendás alakok kapták.
A díjátadó háziasszonya Holop Zsóka volt. Az egybegyűlteket Kolek Péter, Galánta polgármestere köszöntötte.
Nemrégiben Galántán valósult meg a kihelyezett kormányülés. A miniszterelnök az ebéd során megkérdezte tőlem, mire vagyok a legbüszkébb a várossal kapcsolatban. Azt feleltem neki, hogy az emberekre. Az itt élőkre, és az innen származókra. Sokan vannak, akik töretlenül állnak a közösség élén világító csillagként, és viszik a világba Galánta hírét”
– mondta ünnepi beszédében a polgármester.
Galánta város polgármesterének díját a 2023-as évre három magyar személyiség kapta meg: Dráfi Mátyás, Kossuth- és Jászai-díjas színművész, Galánta legendás szülötte, Olasz István belgyógyász, főorvos, valamint Kertész Ilona gyermekorvos kapta. A díjat in memoriam a közelmúltban elhunyt Takács Miriam kapta a galántai sportversenyek rendületlen szervezéséért, és a gyermekekkel való hatékony munkáért. A posztumusz elismerést a díjazott édesapja, Takács Lóránt vette át, aki megrendülten köszönte meg a zúgó állótapsot a közönségnek.
Matyi bácsi meséi
Dráfi Mátyás színművésszel a díjátadó előtt beszélgettünk, bár az ünnepségre már járóbottal érkezett – mosolyogva mondta, az is az ő része – alakja még mindig tiszteletet parancsoló, lényéből sugárzik a kedvesség, egyszerűen lüktet körülötte a művészet az életigenlés.
A galántai születés szinte sorsszerű volt, egyszerre hozta magával az örömöt és a tragédiát is. Két órával Dráfi Mátyás születése előtt ugyanis elhunyt az édesapa, Dráfi Kálmán. Később, talán az isteni kegyelem „kárpótolta” azzal a színművészt és feleségét, hogy ugyanezen a napon született meg Emőke lányuk.
Galántán nevelkedtem, anyám nem ment haza Pozsonyba, mert ugye itt volr neki egy csecsemő. 1945 után a pozsonyi Lőrincz János megtudta, hogy anyám itt van Galántán velem, és visszajött neki udvarolni. Eredetileg már apám előtt is udvarolt anyámnak. Itt a galántai templomban volt az esküvőjük, akkor hatéves voltam. Erre az eseményre jól emlékszem. Arra viszont nem emlékszem, csak anyám mesélte, hogy van itt Galántán egy Papdomb elnevezésű terület, ahol annak idején az orosz repülők leszálltak. Csöpp gyerekként fogtuk magunkat, és mentünk megcsodálni a repülőket. Állítólag csináltam egy jó kis kultúrműsort az orosz katonáknak. Ők pedig fogtak, és beültettek a repülőbe, hogy visznek haza magukkal. Anyámat ekkorra már értesítették a szomszédok, gyorsan futott, és úgy szedett le a repülőről. Hiába mondogatták neki az oroszok, hogy „nyugalom, nyugalom, hozunk helyette egy másik gyereket”
– mesél a galántai gyermekévekről Dráfi Mátyás.
Az orosz katonákkal kapcsolatban emlékszik még egy hasonló történetre, amelynek a helyszíne a vasútállomás volt.
Anyám elment jegyet vásárolni a jegypénztárhoz, és én addig az asztal közepén szintén tartottam egy kis műsort az orosz hadseregnek. Gyakorlatilag ezek az emlékek maradtak meg erősen Galántáról, meg persze a ház, amit, ha Galántára jövök, gyakran meg is nézek, még az unokáimnak is megmutattam, hol születtem én. Hatéves koromban már elhurcolkodtunk Pozsonyba, anyám másik nővéréhez. Nála laktunk öten egy kis lakásban. Aztán megszületett az öcsém, és Zsuzsa húgom, így még többen lettünk”
– emlékezik a gyermekévekre, és mesél ritkán hallható történeteket a legendás színművész.
Dráfi Mátyást nevelőapja, Lőrincz János vezetgette be a színház világába, aki a pozsonyi Déryné Színkör alapítója volt. Dráfit fiatalkora Pozsonyhoz köti, tizenöt évesen már az Ifjú Szívek kórusának tagja volt. Leérettségizett, majd mielőtt elkezdte volna a pozsonyi színművészetit, a Magyar Területi Színházhoz került egy évre.
Nevelőapám volt annak a bizottságnak a tagja, amelyik kijárta, hogy legyen magyar iskola Pozsonyban, akkoriban a magyar gyerekek szlovák iskolába jártak apácákhoz. Amikor átkerültem a magyar iskolába, elkapták a grabancomat: lett rögtön énekkar, színjátszóegyesület. A „fater” megfertőzött a színdarabokkal, és ez nagyon jó volt. Ekkoriban kerültem el aztán nagyapámhoz Érsekújvárba, de ott is volt színjátszás és énekkar, én pedig lendületesen működtem ezekben. 1957-ben a Fáklya hetilapban olvastam arról, hogy az Ifjú Szívek felvételt hirdet. Közben már kaptunk Pozsonyban lakást, és hazakönyörögtem magam. Felvettek az Ifjú Szívekbe, tizenöt évesen”
– hallgatnám még sokáig Matyi bácsi emlékeit, de szólítanak a díjátadóra, amelyen a város nagy szülöttje elismerést kapott.
„Nagyon jól esik, hogy a város így gondol a szülöttjére“ – zárta le beszélgetésünket Dráfi Mátyás.
A kultúrprogramban a neves orgonaművész Ternóczky István is közreműködött, hegedűn a híres zenész, Marco Rajt játszott. Ballettudását Szőcs Eszter mutatta be, Molnosi Brigitta énekkel szórakoztatta a közönséget, csak úgy, mint a posztumusz díjas Peter Fahn fia, Adrian Fahn is.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
