A Csallóköz és népe életem egy része, ez hangsúlyozottan érvényes városomra, Révkomáromra. Bevallom, erős lokálpatrióta érzések mellett a szeretet (fló) érzése is köt különböző tájszólások sokszínűségéhez – csodálatához.
A sors megengedte, hogy megismerjem a magyarság anyanyelvének különböző és jellegzetes tájszólásait úgy az anyaországban, mint az elszakított területeken élő magyarságnál. Lásd például a jellegzetes palóc nyelvjárást megtartó barátaim nyitott -a- betűit, különösen, ha szeretettel kapcsolódunk embertársainkhoz. Hasonlóan a Szeged környékén hallható kedves őzést. Még fiam kisóvodás korában észrevette, hogy Csöpi néniről (Hódmezővásárhelyről származó rokonról van szó) emígy kérdezett: az, akinek tájszólása van? Nem kevésbé szeretettel hallgatom a székelyek különös szóvégekre tett hangsúlyozását, vagy az és helyett -s- betoldását. Nagyszerű embereket ismertem meg bennük, különösen azért is, mert valóban találkozásainkkor mindig őszintén örvendenek nekünk.
Egységes az irodalmi nyelvünk és rendkívül gazdag. Kincsünk egyéb művészeteken kívül a népzene és a tánckultúránk, amely a MET (Magyar Egészségügyi Társaság) Kárpát-medencei találkozásaink alkalmával mindig megerősítést kap. Így történt az idei „Selye János,ma stressz-elmélet atyja100 éve érettségizett Komáromban” évforduló apropóján is. Pozitív visszajelzése az az érzet volt, hogy a sikeres konferencia résztvevői testi-lelki gyógyításban részesültek. Az egészségügyi szakmai előadások folytatása hagyományosan a kultúrprogrogram keretében Izsán, a római kori Leányvár múzeumlátogátása és bemutatása volt.
A népviseletben fellépő izsai énekcsoporthoz hamarosan az Anyaország, Felvidék, Kárpátalja, Délvidék, Muravidék, Partium és Székelyföld Magyar Egészségügyi Társaság valamennyi tagja is a fellépőkhöz kapcsolódott, így ezt egy rögtönzött, spontán közös éneklés követte. Elképzelhető, hogy mily csodás és megható élményben volt részünk. A vacsora színhelyén szintén népviseletben szép énekszóval-szavalattal és köszöntéssel fogadtak, cigányzene kíséretében.
Ezért köszönet Izsa polgármesterének, Domin Istvánnak, volt polgármesterének, Tóth-Kurucz Máriának és énekcsoportjának, valamint Bokroson a környék kultúrgyöngye, Sámson Gizike fellépése, szavalata és éneke tette felejthetetlenné az estét.
Megerősíthetjük, mindannyian éreztük, hogy „egy vérből valók vagyunk”!
A szeretetben egységesek vagyunk, érezzük kultúránk, történelmünk, nyelvünk gazdagságát és tájszólásaink nótavilágának üde színfoltjai is erősítik ezt az egységet. Ezért csak szeretettel tudok közelíteni az anyanyelvünk tarka, számomra mindig kedves tájszólásaihoz, még ha az irodalmi nyelvünk egységes is az egész világon.
Ahhoz, hogy autentikusan tudjam leírni a tájszólás jellegzetességeit, ezért a közlendőmet fonetikusan írom le. Távol áll tőlem, hogy tiszteletlenül közvetítsem a mondanivalómat. Csak őszinte szeretettel szeretném tolmácsolni mindezt, még ha egy kis humoros megközelítés is fellelhető írásomban, ez pedig nem cáfolja az előbb leírtakat. Fogadják szeretettel az alábbi jellegzetes, önironikusan ható szemelvényeket a Felvidéken megélt nyelvhasználatból:
(Egy alkalommal kéréssel – így szólt felém valaki): Tunna anni ármot ?… –ármom? – nekem nincs feleltem először, csak kissé késve értettem meg én „szerencsétlen”, hogy villanyáramra gondolt, ezt megértve – így már segíthettem.
(További szemelvények):
Níz má ide, merre lípsz és hová mísz?!
Gyüsz má, mi törtínt?… hun mászkász?… igazán máb itt lehettél vóna ríges-ríg!
Eridj mán, hunnan gyüttél? Ibredj mán fő!
Merre vótá egísz nap ?… hát nyúlászni vótam – lűtem is eggyet, megbút a bukrokná, …hát lesz az asszonynak sütnyivalója.
(Az asszony): Igen eefoglalt vótam, ablakokot mostam. (tán szláv beütés?…)
(Barátjához): Nyugi – ne fíj semmitű és senkitű, ha kő, akkó okvetetlenű gyüvök.
(Szigorú apa fiához): Mísz má a bús feníbe, figyejj rám, ha hozzád beszílek, mer szíjat hasítok a bűrödbű!
(Útbaigazítás): Hugyan is mongyam, eeköllött vóna térnyi a körösztné, aztán igenyössen, arra ja!
(Rendelőmben): Ne fíjen doktor úr, nem lesz lábszag!
(Szülésznő egyértelmű instrukciója a kismamához a szülőágynál): „Ídesem, aranyoskám, ömejje fő mán a seggit!”
Mást köllött vóna csinyáni, okvetetlenű jó lenne tunnyi, hugyan is vót az igazándibú.
Beteg lett a gyerek, ( felénk ez csak fiú ) főment a láza, lehet hogy infulenzás? Be köllött vóna ójtatnyi?!
(Római katolikus mise-ének tájainkon így is hallható): Hozsanna ja magasságban, áldott, aki gyün az úr nevíben…
Sokszínű és mégis egységes a mi magyar édes anyanyelvünk, melyet gazdagítanak a megtartott tájszólások is. Aki ráérez a szépségére, hangzására, és szívesen kommunikál embertársaival, ráérez arra is, hogy nyelvén keresztül nemzetünk szeretetben is növekedhet, kiteljesedhet, és ez egyben út lehet más nemzetek jobb megértése felé.
Dr. Hollósy Tamás
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
