Donyeck lesz az új Vukovár – ha hagyjuk

Holnap este hatkor az Istenhegyi úton le kell állnia a forgalomnak. De lehetőleg még a szomszédos utcákban is. Le kell, hogy állítsák a tömeg miatt. Mert annyian kell, hogy legyünk az ukrán követség előtt. Ha valamikor mozdulni kell, akkor most aztán nagyon. Mert ott keleten valami rettenetes készül.

A kijevi hatalom már nem is tagadja, hogy tömeges mozgósításra készül a kelet-ukrajnai szakadár orosz fegyveresekkel szemben. Már eddig is sok ezer katonát vetettek be, szinte minden eredmény nélkül. A donyecki felkelők minden jel szerint sokkal elszántabbak és jobban felszereltek, mint a darabokra hullott ukrán hadsereg. Tömegesek a dezertálások, az átállások, a kapitulációk, és a harci veszteség is napról napra tetemesebb. Kell a friss hús a vérszivattyúba. És ez a mieink húsa is lesz.

Ismerjük már ezt a játékot, nem először történik. A délszláv háború poklában, Szentlászló, Vukovár és Eszék ostrománál állt már szemben egymással magyar és magyar. Kétféle egyenruhában, ugyanabban a nyomorúságban. Igaz, ott a horvát oldalon állók legalább a szülőföldjüket védték a csetnik hordákkal szemben. Ám a Jugoszláv Néphadseregbe besorozott szerencsétlen délvidéki srácok otthonuktól messze harcoltak egy idegen hatalom céljaiért. Lelkesedésük, harci értékük nyilván a nullához konvergált – de golyófogónak jók voltak, amíg ők pusztultak, addig sem a szerb vér folyt.

Pontosan ugyanez a szerep vár Ukrajna nemzetiségeire, így az kárpátaljai magyarságra is. Akkor, ’91-ben kussoltunk. Mert megmondták az örökké mérsékelt megfontolt okosok, a saját rothadt gyávaságukat és közönyüket bölcs önmérsékletbe csomagoló szarházik, hogy „nem szabad még tovább élezni az amúgy is feszült helyzetet”. Hogy valójában csak ártunk a sajátjainknak, ha kiállunk mellettük, ellenben, ha hallgatunk, akkor ezt majd Milosevicsék „méltányolják”. Hogy a türelem meghozza gyümölcsét. Meghozta. Ott van a magyar vér áztatta Szlavónia földjében, a katonatemetők cirill betűkkel, hibásan felvésett neveiben, ott van a derékba tört életekben, az árván felnőtt gyerekek szemében – és ott van a sok ezer elmenekült, és hazatérni azóta se mert magyar fiatal ökölbe szorult lelkében.

Hát nem! Még egyszer ezt nem lehet velünk megtenni! Most muszáj mozdulnunk. Mindannyiunknak együtt. A tüntetést a Jobbik és a HVIM szervezi. Gondolhat bárki bármit erről a két szervezetről, vélekedhet akárhogyan a két felszólalóról, Toroczkai Lászlóról és Szávay Istvánról. Szeretheti őket, egyet érthet velük, húzhatja a száját, még utálhatja is őket. De most ez a két szervezet áll ki egyedül a magyarok mészárszékre hajtása ellen. Ez a két ember kiált megálljt a vérontásnak. Más nincs. Mert kegyetlenül, aljasul magára hagyta mindenki szegény Kárpátalját.

A legmocskosabb módon a saját politikai és értelmiségi elitje. Amelynek az egyik fele gátlástalan kiszolgálója volt Janukovics maffiarezsimjének, s most minden hitelét elvesztve örül, hogy még szabadlábon van. A másik fele meg gusztustalan elvtelenséggel dörgölőzik az új kijevi hatalmasokhoz, egységbontóknak és rémhírterjesztőknek bélyegezve azokat, akik mukkanni mernek a behívók miatt. Persze, nekik mindegy, ebben az oroszrulettben az ő pisztolyukban csak vaktöltény van. A pártszékházakból, városi és megyei közgyűlések kényelmes székeiből, a szerkesztőségek íróasztalai mellől senkit nem fognak Donyeckbe küldeni, hogy haljon meg Ukrajnáért.

A legnagyobb és legsúlyosabb felelősség azonban a budapesti hatalomé. Mert hiába keménykedett pár feles jó erdélyi szilvórium után Németh Zsolt Tusványoson. A nagy fogadkozásból, hogy „egy magyart se hagyunk” annyi lett, hogy Navracsics külügyér dobott egy telefont Kijevbe. Ahol szépen megnyugtatták, hogy a „behívás nem etnikai alapon történik”, tehát akkor minden rendben is van. Amit egyrészt szinte lehetetlen ellenőrizni. Másrészt, ha igaz, akkor sincs rohadtul rendben semmi. Mert a „nem etnikai alapon” berántott magyar fiúk akkor is olyan háborúba kell, hogy menjenek, amihez semmi közük. Ahol fanatikus, jól felszerelt, és sok esetben kiválóan kiképzett ellenséggel kell felvenniük a harcot. Amely velük ellentétben pontosan tudja, miért harcol: kövér zsoldért, vagy többségük egyszerűen a szülőföldjéért. (Fene se tudja, melyik a veszélyesebb ellenfél.) Így lesz Donyeckből és Luhanszkból az új Vukovár és Eszék.

Ha hagyjuk. Az Isten szerelmére, ne hagyjuk! Péntek, 18.00 óra Istenhegyi út 84. ukrán követség. Mindannyian!

Balogh Gábor


Forrás:jobbegyenes.blog.hu
Tovább a cikkre »