Az Amerikai Egyesült Államok történetének legpusztítóbb háborúja a polgárháború volt. Az 1861 és 1865 között tartó küzdelem több mint 600 ezer katona életébe került. Észak és Dél konfliktusát általában a rabszolgaság kérdésével magyarázzák, de nem ez volt az egyetlen oka.
Az ellentétek visszavezethetők a két térség eltérő fejlődésére. Az északi államok termőföldjein kisbirtokos farmerek gazdálkodtak, míg a déli államokat rabszolgákkal műveltetett ültetvények jellemezték, ahol gyapot- és dohánytermesztés folyt. Észak egyre jobban iparosodott, ezzel komoly előnybe került a déliekkel szemben.
Az Újvilágba bevándorlók döntő többsége is Északon maradt, így a Dél politikai súlya egyre csökkent.
Eltérő álláspontot képviseltek a vámok kérdésében is. A déliek a szabad kereskedelem hívei voltak, hiszen külföldön adták el a gyapotot, míg az északiak védővámokat akartak. A törésvonalakat tovább mélyítette az újonnan csatlakozott államok kérdése is, jelesül, azok rabszolgatartó államok lesznek-e vagy sem.
A problémát az 1820-as Missouri-kompromisszum rendezte, legalábbis egy időre, mely elrendelte, hogy az újonnan belépő tagok közül egy az északi, egy pedig a déli modellt kövesse.
Ez a „nyugalmi” állapot csak 1854-ig maradt meg: ebben az évben ugyanis Kansas és Nebraska is a déli, vagyis a rabszolgatartó modellt választotta.
A feszültség egyre csak fokozódott, 1859 októberében John Brown és három fia, valamint 19 társuk, feketék és fehérek egyaránt kifosztottak egy virginiai fegyverraktárt, hogy rabszolgákat szabadítsanak fel, s kirobbantsanak egy rabszolgafelkelést. Brown magánakcióját gyorsan lerendezték a szövetségi csapatok, John Brownt elfogták, elítélték majd felakasztották. Ezek után került sor 1860-ban az elnökválasztásra, amelyet Abraham Lincoln nyert meg, aki a Republikánus Párt színeiben indult.
A rabszolgatartó államokban Lincoln sehol sem nyert, sőt tíz déli államban még szavazni sem lehetett rá.
Dél-Karolina másfél hónappal a választások után, december 20-án kilépett az Unióból. A következő év januárjában és februárjában további déli államok követték Dél-Karolina példáját. Egyedül Texasban tartottak népszavazást a kérdésről, ott kétharmados többsége volt a kilépésnek. Végül összesen 11 állam döntött a távozás mellett: Dél-Karolina, Mississippi, Alabama, Florida, Texas, Georgia, Lousiana, Észak-Karolina, Tennesse, Arkansas és Virginia. Ők hozták létre az Amerikai Konföderációs Államokat, melynek fővárosa Richmond, első elnöke pedig Jefferson Davis lett. Az úgynevezett határállamok, mint Missouri, Kentucky és Maryland ugyan nem csatlakoztak nyíltan a konföderációsokhoz, viszont a népesség egy jelentős része a déliekkel szimpatizált.
Az erőviszonyok az északiak fölényét mutatták, az Unió maradék 23 államában mintegy 22 millió lakos élt, a Konföderációban csak 9 millió ember, ebből ráadásul mintegy 4 millió rabszolga.
Északon erős ipar, nagy fegyvergyárak és bányák, míg délen ezeknek szinte a teljes hiánya. Északon 22 ezer mérföldnyi, míg délen csupán 9 ezer mérföldnyi vasútvonal volt. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy az északiak kevésbé voltak járatosak a katonáskodásban, mint a másfajta életmódú déliek. Dél mindent megtett, hogy hátrányos helyzetén változtasson, Európából vásárolt fegyvereket, harangokból öntöttek ágyút, a csatatereken összegyűjtötték az ólmot, sőt a déli asszonyokat felkérték, hogy gyűjtsék össze az éjjeliedények tartalmát, hogy nitráthoz jussanak. A háború folyamán a déliek összesen 900 ezer embert állítottak csatasorba, az északiak körülbelül kétmilliót.
Stratégiailag Észak volt nehezebb helyzetben, le kellett győznie a déli seregeket és elfoglalni a rebellis államok területét. Délnek elég volt elhúznia a háborút, visszaverni az északi támadásokat, amíg az Unió társadalma megunja a vérontást.
A fegyveres összecsapás a Sumter erőd ostromával indult, 1861. április 12-én a déliek lőni kezdték a falakat. Az erőd Dél-Karolinában, tehát a Konföderáció területén volt, általában a kilépett államokban a szövetségi kézben lévő katonai objektumok minden gond és vér nélkül kerültek konföderációs kezekbe. Kivéve kettőt, ezek egyike volt, a dél-karolinai Thomas Sumter tábornokról elnevezett erősség. Az őrség két nap múlva feladta az erődöt és elvonult, a támadás hírére azonban Lincoln elnök 75 ezer önkéntes toborzására adott parancsot. Erre válaszul a Konföderáció is mozgósítani kezdett.
A háború első felében a déliek akarata érvényesült, több győzelmet arattak, sőt sikerült a hadszínteret az északi államok területére helyezni.
A fordulatot az 1863-as esztendő hozta el, a déliek kimerültek az északiak tengeri blokádja pedig megakadályozta, hogy Európából kapjanak segítséget. Jefferson Davis elnök megbízta az egyik legjobb tábornokát, Robert Edward Lee-t, hogy egy támadó haditervet kidolgozva, kezelje a kedvezőtlen hadi helyzetet. Lee ismét Északra akarta helyezni a hadicselekményeket, ezért Maryland és Pennsylvania gazdag vidékére koncentrált. Úgy vélte, ha sikeresek lesznek, rákényszeríthetik Lincoln elnököt a tárgyalásokra. Lincoln időközben új főparancsnokot nevezett ki, George Meade-et.
A sorsdöntő ütközetre 1863 júliusának elején került sor Gettysburgnél, a három napig tartó öldöklés a polgárháború legvéresebb csatája volt. Az, hogy éppen itt csaptak össze a felek, egy meghökkentő ténynek köszönhető. Gettysburgben egy raktárban rengeteg katonai bakancsot tároltak. A déli csapatok már teljesen elkoptatták lábbelijüket, szükség volt a csizmákra. Július 1-én a déli erők elindultak a létfontosságú ellátmányért, de szembe találták magukat az északiak lovas alakulataival.
Mindkét fél értesítette a főerőket, hogy felvette a harcot az ellenséggel.
Délutánra Lee emberei visszaszorították az unionistákat, akik a Gettysburgtől délre lévő magaslatokon, például a Temető dombon foglaltak állást. Lee utasítást adott, hogy onnét is kergessék el az ellenséget, ha ez lehetséges, de ezt már nem tudták végrehajtani a konföderációs katonák. Másnap reggel Lee azzal ébredt:
elsöprő erőt zúdítok előőrseikre, összezúzom őket, és a sikert kihasználva egyik menekülő hadtestet rákergetem a másikra. Az egymást követő támadó hullámokkal és meglepetésekkel pánikot keltek, és mindenestül szétverem seregüket. A háború véget ér és el kell majd ismerniük függetlenségünket.”
Az egyik alvezére, James Longstreet tábornagy nem repesett az örömtől, hogy egyenest a Temető dombon jól beásott unionista állások ellen támadjon. Javasolta, hogy szakadjanak el az ellenségtől, inkább máshol ütközzenek meg. A második nap véres harcai után estére megint ott tartott a két fél, hogy még semmi sem dőlt el. Lee ugyan hasmenéssel küszködve, de továbbra is bizakodóan várta a következő napot.
George Meade július 2-án este, Lydia Leister házában haditanácsot hívott össze, amelyen három kérdést vetett fel. Tartsák a pozícióikat, vagy vonuljanak vissza? Ha helyben maradnak, ők támadjanak, vagy várják, hogy az ellenség kezdeményezzen? Ha várnak az ellenség lépéseire, akkor meddig várjanak? Tisztjei egymás után feleltek a legalacsonyabb rangútól kezdve, rangidős tábornokokig.
Egyöntetűen a maradás mellett döntöttek, hogy bevárják az ellenség támadását.
Július 3-ának reggele meleg és nyirkos volt, a tüzérek már korán munkához láttak. Longstreet még a döntő támadás előtt egy órával is kérte Leet, hogy a támadás súlypontja az ellenséges balszárnyra irányuljon. Lee hajthatatlan maradt, emberei így frontális támadást intéztek a jól védhető északi állások ellen a Temető dombon. George Pickett tábornok gyalogsága megindult a magaslat ellen, 15 ezer ember menetelt a halálba a két felet elválasztó 1280 méter hosszú sekély völgyön át, miközben majd 150 északi ágyú és puskák tízezrei köpték feléjük az ólmot. Pickett csapatai ugyan elérték az északiak állásait, de véglegesen birtokba venni a gerincet nem tudták, miközben óriási veszteségeket szenvedtek.
Lee veszített, Meade tábornok azonban nem kockáztatta meg az ellentámadást, maradt jól védhető állásaiban.
Ez a tétovázás a parancsnoki címébe került. Lincoln értesülve a hírről, hogy futni hagyták Lee-t, azonnal leváltotta. Az Észak-virginiai Hadsereg (a szürke ruhás déliek) körülbelül 22 600 főt veszített halottakban, sebesültekben, eltűntekben. A Potomac Hadsereg, vagyis a kék zubbonyos északiak, nagyjából 22 800 főt.
A déliek már nem tudták e veszteségeiket pótolni, a vereség a Konföderáció harci kedvére is megrendítő csapást mért. Nem maradt más hátra csak az időhúzás, ami egészen 1865-ig tartott, április 9-én reggel az Unió hadserege Virginia állambeli Appomattox Court House-nál végleg körülzárta Lee csapatait. Az ősz hadvezér, belátva a további harcok értelmetlenségét, 28 ezer emberével letette a fegyvert.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
