Donald Trump másik arca

Donald Trump másik arca

Talán nem a diplomáciai iskolák módszereit alkalmazza, de egyáltalán nem olyan esetlen politikus, mint azt az ellenzői szeretnék elhitetni róla.

Donald Trumpból legalább kettő van. Az egyiket mindenki ismeri, aki bekapcsolja a televíziót: elszánt arccal vonul valahová, irányítja az amerikai gépezetet, vagy legalábbis úgy tesz, mintha irányítaná, közben az amerikai belpolitikai csatározások miatt a liberális sajtóban egy feladata ellátására teljesen alkalmatlan, buta, agresszív zsarnok képe bontakozik ki róla. Mivel pedig ez a sajtó fősodra, a liberális változat, nem is csoda, hogy az Amerikától távol eső világban Trumpról igencsak megoszlanak a vélemények.

Van azonban egy másik Trump is. Ez az ember az amerikai elnök, aki talán valóban nem a diplomáciai iskolák módszereit alkalmazza, de egyáltalán nem olyan esetlen politikus, mint azt az ellenzői szeretnék elhitetni róla. Ez a második Trump beszélt a G20-csúcs előtti napon Varsóban. Nemzetekről, hazáról, Istenről, közös értékekről, amelyek talán nem mérhetők dollárban, de amelyekért valóban harcolni kell. Nem lehet megmagyarázni, miért fontosak, sőt nem is szabad megmagyarázni, hiszen minden érvvel szemben születik egy ellenérv, ez pedig nem ugyanaz a koordinátarendszer, ahol érvelni kell a haza mellett. Európa így épült fel, és talán valóban nagyon erősek azok a csoportok, amelyek megkérdőjelezik az államok, a nemzetek, a sarokkövek létének fontosságát, de ez is csak sajtószenzáció, nem több. A sarokkövet kivéve összedől a ház.

Ma az az alapvető kérdés, hogy a Nyugatban megvan-e az akarat a megmaradáshoz, hajlandó-e megvédeni magát bármi áron, van-e bátorsága önmaga megvédéséhez? – Lehetnek a mieink a világ legerősebb gazdaságai, de ha nincsenek erős értékeink, nem maradhatunk meg – mondta ezt az a Trump, akire érdemes figyelni, és nem az a Trump, aki milliárdos befektetőből lett az amerikai politika fenegyereke. Nem is kérdés, hogy a föld legzöldebb, legelegánsabb, legcsillogóbb virágoskertjében élünk a világszerte a jólét szinonimájaként használt Európában, és ezt jobb, ha nem felejtjük el.

Nem véletlenül akar ideköltözni a szegény Afrika, nem a feltörekvő ázsiai nagyhatalmak határait ostromolják tömegek, hanem Európáét, ahol pénzt kap az ember, ha gyereke születik, jogaik vannak a munkásoknak, takarítják az utakat, és egy euróért a nagyvárosok bármely pontjára elszállít valamilyen varázslatos szerkezet. Ezt megépítettük, kialakítottuk magunknak, de míg ámultunk a szupergyors villamoson, azt vettük a fejünkbe, hogy ez a villamos a jövő, az ablakán visszatükröződő székesegyház pedig a múlt. Mintha az a templom csak múzeum volna, amely érdeklődés hiányában megszűnt szakrális helyként működni.

Hírdetés

Ebben az esetben a templom csak egy szép épület, amelyet fel lehet használni a turizmus fejlesztésére, a mellette való kézen fogva andalgásra, a harangzúgás romantikájának újra átélésére, de a szentségnek hátat fordítani egyben a villamos jövőjét is megkérdőjelezi. Európa ugyanis csak úgy lehetett nagy, erős, gazdag, fejlődő és okos, hogy biztos alapokon nyugodott az identitása. Ha pedig ez az identitás elvész, feloldódik valami rosszul értelmezett európaiságban, amely kizárólag a jogokra helyezi a hangsúlyt, a kötelességekről pedig nagyvonalúan megfeledkezik, akkor valóban joggal merül fel a kérdés, mi is tesz valakit európaivá. Akkor a balassagyarmati néni és a Madridban élő gambiai fiatalember pontosan ugyanazon a szinten van, hiszen jó szándékúak mindketten, élni akarnak, nem rugdossák meg a szomszéd kutyáját. De ezt a bizonyos identitást nem olyan könnyű kiirtani, a néni számára ugyanis Balassagyarmat az otthon, Magyarország a haza, a fiatalember számára viszont Madrid a menekülőút, ahonnan pénzt tud hazaküldeni Banjulba.

Vajon Donald Trump ügyes színész, vagy valóban stabil értékrendet képviselő politikus? Vélhetően mindkettő, nem véletlenül lett ő az amerikai elnök. Az ő Amerikája pragmatikus. Számára az a jó üzlet, ha Európa nem egy önbizalmát elveszítő, sebeit nyalogató, álproblémákon rágódó félmilliárdos közösség, hanem az a kontinens, amelyre érdemes odafigyelni, mert nemcsak szép, de innovatív és biztonságos is. Az Egyesült Államok – miként a túl gazdag és túl öreg lakossággal bíró országok általában – hajlamos úgy gondolni saját magára, mint bűnösre, történelmi értelemben.

Megállni és átgondolni, mit is műveltünk itt az elmúlt évszázadokban, milyen sok vér folyt el a semmiért, egy elvért, egy rossz­indulatú ember ambíciói miatt. A múltba révedés viszont luxus, amelyet senki sem engedhet meg magának, aki komoly tervekkel bír a jövőre nézve. Aki önmagában bizonytalan, az kívülről is bizonytalannak fog látszani, és hosszú távon ez a bizonytalanság lesz az általános viselkedésmódja. Ezért lehetett Barack Obama egy rendes ember, akinek személyes erkölcsi értékrendje minden bizonnyal stabil volt, de ez a rendes ember mégis rossz útra vezette az Egyesült Államokat, amely igazságtalan háborúkat vívott, megnyirbálta a szabadságjogokat, és egy percre se érezte úgy magát az amerikai állampolgár, hogy büszke lehet a csillagos-sávos lobogóra.

Egy kontinenssel arrébb Irán tökéletesen biztos volt abban, hogy a háborúik szükségesek voltak, a gazdasági és politikai programjaik teljesen jogosak, a múltbéli tevékenységük dicsőséges és makulátlan, Isten neve pedig ott lobog a zászlajuk közepén, büszkén, ahogy az irániak felnéznek rá. Joggal. Mert nincsenek rossz és jó országok, csak olyanok, amelyek elfelejtik az értékeiket gondozni, ezért a szomszéd mindig zöldebb füvét nézik sóvárogva. Az a szomszéd persze egyáltalán nincs megelégedve a saját füvével, ő is áhítozik egy zöldebbre, pont úgy, mint az előző, és így tovább. Mint az egyszeri migráns a Közel-Keletről, aki többet akar a poros falujánál, Szerbiából Magyarországra, onnan Ausztriába, onnan Németországba, onnan Dániába, onnan Svédországba akar menni, míg el nem jut a svéd állam által neki kiutalt házba, egy északi falu mellé, ahol farkasok vonyítanak éjszaka, és hull a hó.

Az érdekek és az értékek együttállása jelenti azt a mágikus formulát, amellyel valóban lehet kezdeni valamit, amikor érdemes az együttműködést magas szintre emelni. Az érdekeinkkel jó esetben tisztában vagyunk, hiszen le vannak írva profik által, hosszú dokumentumokban. Az értékek? Azokat leginkább a szívében viseli az ember, és nem feltétlenül fogalmazza meg őket egyértelműen, hiszen nincs rá szükség, meg egyébként is ez része a diplomáciának, kipuhatolni, ki mit tart fontosnak és lényegtelennek. Ez a Trump erős és határozott, az érdekek mellett az értékekkel is tisztában van. Az pedig csak hab a tortán, hogy ezt a beszédet Varsóban mondta el, és nem Berlinben vagy Párizsban. Talán ki is fütyülték volna.

Sitkei Levente


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »