Donald Trump az Egyesült Államok 45. elnöke

Donald Trump az Egyesült Államok 45. elnöke

A közvélemény-kutatások alábecsülték egyes amerikaiak választási hajlandóságát. Ez a milliárdos üzletembernek kedvezett.

Bekövetkezett, amire kevesen számítottak. Matematikai lehetetlenség innen kikapni: akkor sem veszítene Trump, ha a mostantól megszámolt összes szavazat Clintonra menne – írta washingtoni tudósítónk.

A szoros küzdelmekről ismert Floridában egyértelműen a republikánus jelöltre szavaztak többen. Az előző választáson Ohio, Michigan és Wisconsin is komoly demokrata párti többséget hozott. Most pedig Trump győzelmét , annak ellenére, hogy korábban az exit pollok korántsem ezt jósolták. 

Kövesse velünk percről percre az eseményeket!

Hírdetés

A BBC híradása szerint Hillary Clinton a szállodájában marad és ma este már nem szólal fel. Kampánymenedzsere ment a Javits Center-be, ahol a demokrata támogatók gyülekeznek. John Podesta nem sokkal érkezése után hazaküldte az egybegyűlteket.

„Tudom, hogy nagyon hosszú este volt, de tudunk még egy kicsit várni? Még számolják a szavazatokat, és minden szavazat számít!” – mondta akkor az egybegyűlteknek Clinton kampánymenedzsere. 

Nem sokkal később Donald Trump is megérkezett a New York-i Hilton szállodába, hogy üdvözölje támogatóit.

A CNN úgy értesült, hogy Hillary Clinton felhívta Donald Trumpot, és elismerte a republikánus jelölt győzelmét.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »