Don Bosco tiszteletére szerveztek faültetési akciót Kelet-Timorban

Don Bosco tiszteletére szerveztek faültetési akciót Kelet-Timorban

Bosco Szent János ünnepére, január 31-re Kelet-Timorban is számos programmal készültek a helyi Szalédi Család képviselői és a szalézi intézmény volt növendékei. Többek között faültetési akciót szerveztek, reagálva Ferenc pápa felhívására, miszerint mihamarabb választ kell adnia az emberiségnek az egyre súlyosbodó ökológiai problémákra.

Az erózió visszaszorítására és környezetük zöldebbé tételéért Lesibutak faluban és Diliben, Kelet-Timor fővárosában ültettek fákat a Szalézi Család tagjai a helyi plébániák aktív közreműködésével, illetve ezek iskoláinak diákjaival és tanáraival.

Kivette a részét a faültetésből többek között Lere Anan, Timur nyugalmazott tábornoka, Inácio Moreira politikus, illetve Azevedo Marçal, a miniszterelnök kabinetfőnöke is mint volt szalézi diák.

Lere Anan nyugalmazott tábornok az akció kapcsán a következőképpen fogalmazott: „Olyan sokkal tartozunk anyatermészetünknek… Ha nem lett volna dzsungel a háború alatt, az ellenségeink megölték volna az összes dzsungelharcosunkat.” Arra biztatta és hívta a fiatalokat, hogy ültessenek 10 fát a maguk számára, és legalább 5 fát minden felnőtt és idős számára. „Így Kelet-Timor még zöldebb lesz, a fák friss levegőt kínálnak nekünk a túléléshez. A fáknak vannak könnyei, ezért ha kivágjuk őket, könnyeket fognak hullatni. A fák sírnak, mint az ember,vigyázzatok rájuk!” – tette hozzá.

Hírdetés

Armando Da Costa, a volt szalézi növendékek titkára arra biztatta az akcióhoz csatlakozókat, hogy aktívan folytassák az ökológiai mozgalmat, bárhol is legyenek, megtéve mindent a Földről való gondoskodás jegyében – s tegyék mindezt szeretetből, és ne kényszerből, ahogyan az idei strenna is szól.

Az akcióban részt vevő közösségek vezetői biztosították a Szalézi Család tagjait, hogy a jövőben is gondot fordítanak az ültetvényekre.

Nem ez az első kezdeményezése a térségben működő szalézi rendnek, hasonló akciók sorát indították már el Kambodzsában, Laoszban, valamint a Fülöp-szigeteki Negrosban.

Forrás és fotó: Bosco.link  /Szaléziak.HU

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »