DOKUMÁNIA: A nő, aki szembe mert szállni a zaklatójával

DOKUMÁNIA: A nő, aki szembe mert szállni a zaklatójával

A helyszín Spanyolország, de a történet megeshetett volna bárhol. A főszereplő egy szemmel láthatóan meggyötört nő. A sztorija, amit elmesél, nem egyedi, ilyen vagy olyan formában sokunkkal előfordult. Ami miatt mégis filmre kívánkozott az eset, az az, hogy Nevenka életét egy befolyásos, egyébként tiszteletnek örvendő közszereplő tette tönkre, és bár azt mondták neki, esélye sincs ellene, ő nem hagyta annyiban.

Nevenka volt az első nő Spanyolországban, aki feljelentett egy politikust szexuális zaklatásért. S hogy miért zaklatta? A férfi nem fogadta el, amikor azt hallotta: nem. A több mint 20 évvel ezelőtti eseményekről a Netflix mutatott be dokumentumfilmet, aminek a végéből kiderül – ennyit azért elspoilerezünk –, hogy Nevenka végső győzelme sajnos keserédes.

Rengeteg oka van annak, hogy kevés nő mer vagy tud szembeszállni a nála jobban pozicionált (vagy bármilyen) zaklatójával. Ezekről a körülményekről, egyebek mellett az áldozathibáztatás jelenségéről és társadalmi hátteréről is világosabb képet kapunk, ha megnézzük a főszereplő drámai vallomását, amelynek feszültségét a Nevenka, a nő, aki megtörte a csendet (Nevenka: Breaking the Silence) minisorozat alkotói tovább emelik az felhasznált archív felvételekkel, valamint „az utca hangját” közvetítő bevágásokkal.

Nevenka Fernández középosztálybeli családba született, éppen az egyetemen tanult, amikor szülei szóltak neki, hogy a polgármesteri szék várományosa, családi ismerősük, az apjával egyidős Ismael Álvarez embereket keres a csapatába. Ponferradának, Nevenka szülő­városának nagyjából 65 ezer lakosa van, sokan ismerik egymást, így csak kissé lepte meg a fiatal nőt, hogy szakirányú végzettség, gyakorlat és politikai tapasztalat nélkül érdeklődnek iránta. Nevenka ráadásul Madridban járt egyetemre, ami ritkaságnak számított a városban. Nem sokkal később, mindössze 24 évesen a városháza egyik főtanácsosa lett a nagy többséggel megválasztott jobboldali polgármester mellett.
Elkezdődött a munka, Nevenka nagyon élvezte, minden energiájával a feladatra összpontosított. Pár hónap sem telt el, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a nőcsábász hírében álló polgármester (nem mellesleg számos nightclub tulajdonosa) érdeklődik iránta. Amikor pedig megözvegyült, gőzerőre kapcsolt, és folyamatosan nyomult a fiatal, tehetséges és rendkívül csinos Nevenkánál. Neki pedig ez imponált az általa roppant intelligensnek és jóképűnek tartott férfi. Így aztán beadta a derekát. Ám hamar rájött, hogy mégsem szeretné ezt a kapcsolatot: nem érezte magát boldognak, nem érezte magát biztonságban, zavarta a főnök-beosztotti helyzet is, így rövid idő után szakított.

Hírdetés

Álvarez ezek után – egyértelműen narcisztikus módon – zaklatta a fiatal nőt, hol kedves, hol minősíthetetlen üzenetekkel. „Ha egy igazi büdös kurva vagy velem, én is egy igazi rohadék leszek veled” – írta az egyikben, de előfordult, hogy egy üveg nyugtatóval és öngyilkossággal fenyegetőzött, ha Nevenka nem tér vissza hozzá.

Nevenka a filmben elmondja, 2001-ben a társadalmi légkör még egyértelműen ezt sugallta a nőknek, így felelősnek érezte magát mindazért, ami vele történik. Az ügy egy esküvőn tetőzött, ami után Nevenkát kirúgták. És ekkor kezdődött csak igazán a kálvária.

Hogy egy kis reménysugárt is hozzunk a történetbe: annyit elárulunk, a bírósági perből végül Nevenka került ki győztesen. Ám, mint az életben mindennek, ennek a győzelemnek is ára van.
A sorozat 3 részes, és egyáltalán nincs túlhúzva. Minden fontos részletet tartalmaz, amiből megérthetjük egy-egy zaklatásba forduló kapcsolat alapvető mechanizmusait – és a hasonló ügyek nem ritkán ambivalens visszhangját. A probléma nők millióit érinti ma is. Ezért is fontos megtörni a csendet.

Herczeg Szonja


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »