DNA: jogtalanul vett fel egy volt képviselõ több mint 33 ezer eurót '89-es forradalmárkodásért

DNA: jogtalanul vett fel egy volt képviselõ több mint 33 ezer eurót '89-es forradalmárkodásért

Bíróság elé állította hétfőn a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Cătălin Rădulescu volt parlamenti képviselőt. A politikust hivatali visszaélésben való bűnrészességgel és folytatólagosan elkövetetett hamis nyilatkozattétellel vádolják az 1989-es forradalom meghatározó harcosa címének megszerzésével kapcsolatban.

Ugyanebben az ügyben bíróság elé állították Adrian Sandát, a kommunista hatalom ellen küzdő személyek érdemeinek elismerésére létrehozott államtitkárság (SSPR) volt államtitkárát, az 1989-es forradalom meghatározó harcosa címet (és az ezzel járó igazolványt) odaítélő bizottság elnökét, illetve a testület két tagját, Denisa Corina Tănasét és Valentina Cristina Cechit, akiket hivatali visszaéléssel vádolnak.

Hírdetés

Az ügyészek szerint az utóbbi vádlottak a 2004/341-es törvény megszegésével ítélték oda az 1989-es forradalom meghatározó harcosa címet Cătălin Rădulescunak, mert a politikus nem teljesítette a jogszabályban rögzített feltételeket, azaz nem egy olyan településen vett részt forradalmárként eseményekben, ahol 1989. december 22-ig embereket sebesítettek vagy öltek meg, illetve vettek őrizetbe a megmozdulásokat elfojtó karhatalmi erők.

A bizottság két hamis nyilatkozata alapján ítélte oda a címet Cătălin Rădulescunak. A politikus azt állította, hogy 1989. december 16-21. között részt vett a temesvári és bukaresti forradalmi eseményekben, holott az ügyészség birtokában lévő dokumentumok szerint csak a diktátor elmenekülése, 1989. december 22. után, Piteşti-en fejtett ki forradalmári tevékenységet.

Cătălin Rădulescu az 1989-es forradalom meghatározó harcosa címért 2015. január elsejétől 2021. októberig havi 2020 lejben, összesen 165.640 lejben részesült, a vádirat szerint illetéktelenül. A bűnvádi pert a bukaresti ítélőtábla tárgyalja.

A Mitraliera (Géppuska) csúfnéven is emlegetett volt képviselőt a PSD zárta ki tagjai sorából, írja a RFI. A volt képviselőt három társával együtt 2020 szeptemberében zárta ki a szociáldemokrata párt, mivel hiányoztak az akkori Orban-kormány elleni bizalmatlansági indí1tványt követő szavazásról, írja az Agerpres. (agerpres)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »