„Gyalogosan – úgymond – a gyönyörű vidéket, tudniillik a jól őrzött Konstantinápoly környékén levő falvakat, városokat s néhány ezer, Irem kertjéhez hasonló rózsaligetes kertet meglátogattam, s lelkemben nagyobb utazások után való vágyak támadtak, s azt mondám: Ha atyámnak, anyámnak, tanítómnak és testvéreimnek hatalma alól egy kissé kiszabadulok, világjáró leszek.” Evlia Cselebi eképpen emlékezett vissza első utazásaira, amelyek arra indították őt, hogy Konstantinápolyon túlra tekintsen, és bejárja az Oszmán Birodalom távoli tájait is. A 412 éve, 1611. február 25-én született oszmán világjáró utazásai során eljutott Magyarországra is. Leírásai értékes forrásanyagként szolgálnak, általuk bepillanthatunk a török kori Magyarország és a Török Hódoltság mindennapjaiba.
Evlia Cselebi jómódú családba született. Édesapja, Dervis Mohámmed Zilli ékszerészként dolgozott a szultáni udvarban. Jelen volt Buda 1541-es elfoglalásánál, és Szulejmán szultán 1566-ban, Szigetváron bekövetkező halálánál is. A krónikák tanúsága szerint édesapja legalább 80 éves lehetett fia születésekor.
Az ifjú Evlia Konstantinápolyban nőtt fel, és kitűnő nevelésben részesült. A gyermek nagy érdeklődéssel fordult a történelem, a földrajz és nyelvek felé. Az arab mellett megtanult perzsául, görögül és latinul is.
Az ifjú azonban nemcsak az idegen nyelvek és a tudományok terén jeleskedett. Cselebi kiválóan énekelt, és mint aranyhangú müezzin IV. Murád szultán figyelmét is felkeltette.
A fiatalember intelligenciájának és remek hangjának köszönhetően 1631-től már a szultán udvarában töltötte mindennapjait. Cselebinek azonban szűk volt Konstantinápoly, az ifjú szíve messzi tájak után vágyakozott.
Végül egy álomban Allah jelt adott neki: Cselebi egy dzsámiban volt, ahol hirtelen felbukkant Mohamed négy szent kalifa társaságában. A próféta egyik kísérője ekkor figyelmeztette Cselebit, hogy csókoljon kezet a prófétának, és kérje az ő közbenjárását. Evlia nem habozott, Mohamed elé lépett:
„Én tisztátalan – úgymond – vakmerően szent kezéhez érintettem ajkamat s ahelyett, hogy azt mondtam volna: Sifáát já! rászul-Álláh! (Közbenjárást, oh, Allah profétája!), zavaromban azt mondtam: Sziáhát já! rászul-Álláh! (Utazást, oh, Allah prófétája).” A próféta Cselebi nyelvbotlására egy mosollyal válaszolt, és megígérte neki, hogy világutazóvá teszi őt.
Nem tudni, hogy az álomnak és Allahnak végül mekkora szerepe volt Cselebi sorsának megformálásában, de az tény, hogy 1635-ben, élete során először egy nagyobb útra indulhatott, méghozzá Perzsiába, ahová urát, IV. Murád szultánt egy hadjárat keretében kísérte el.
Az első jelentős útja előtt azonban szülővárosát, Konstantinápolyt és annak könyékét fedezte fel. Élményeit ezután írásba foglalta: „a könyves szekrényt – úgymond – birtokomba vettem s némely történeti munkákat követve, szülőhelyemnek, a királyok vágyódása tárgyának, Makedonia tartomány erős várának, Isztámbulnak leírásához kezdettem”.
„Isztámbul” után aztán kinyílt a világ: Cselebi bejárta Anatóliát, Szíriát, Mezopotámiát, Perzsiát, Arábiát, a Kaukázus vidékét, Egyiptomot és az Oszmán Birodalom európai területeit: Szerbiát, Dalmáciát, a Krím-félszigetet, Magyarország és Erdély vidékeit.
Cselebi az 1650-ben a nagyvezíri tisztséget betöltő, majd tartományi kormányzóként tevékenykedő rokona, Melek Ahmed pasa jóvoltából az Oszmán Birodalom számos főméltóságával kapcsolatba került, így pasák és nagyvezírek kíséretében, gyakorlatilag az oszmán hadsereggel utazott. A pasák gyakran bíztak rá diplomáciai küldetéseket is.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
