Ez nem az életregényem, attól függetlenül, hogy az én életemből táplálkozik; ebben mindenki meg fogja találni a maga valóságát – hangoztatta Miklóssi Szabó István sepsiszentgyörgyi író Holdanya unokája című regényének csütörtöki sepsiszentgyörgyi bemutatóján a Bod Péter Megyei Könyvtárban.
Egy elemző és egy kereső ember mutatkozik be könyveiben, legújabb regénye pedig egy énkereső könyv, belső utazás – jegyezte meg köszöntőjében Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója.
A szerző beszélgetőtársa, a marosvásárhelyi Mentor Könyvek Kiadó vezetője, Király István bevezetőként az írásról faggatta Miklóssi Szabó Istvánt, aki firtatva, hogy mit is nevezünk írásnak, mi az, ami belőlünk jön, amivel meg kell harcolnunk, úgy vélekedett, az íráshoz egyetlenegy dolog kell: fenék. Könnyű írni, amikor tudjuk, hogy mit akarunk mondani, ám addig, amíg idáig eljutunk, jó néhány évre is szükség lehet, tette hozzá. Ezt az álláspontot árnyalva Király István kifejtette, tompornál azért jóval többre van szükség, amíg valaki eljut odáig, hogy leüljön írni. Eme élményekhez, egyáltalán, a létezés mélységéhez kapcsolódó felvezető után Miklóssi Szabó István rögzítette, két évvel ezelőtt megígérte, lesz egy új könyve, hát itt van, következő regényének címe pedig Szent felháborodás lesz, és Sepsiszentgyörgyön fog játszódni. Miként a Holdanya unokája esetében is meghatározó Sepsiszentgyörgy, regénye többé-kevésbé szentgyörgyi, több szereplője, például Bolond Rudi is e városhoz tartozó, de a történet egy olyan szálon is fut, amely a Marosvásárhely és Sepsiszentgyörgy közötti térséghez kapcsolódik.
Király István szerint a szerző regénye olyan, mint egy hosszú snittekből álló film, olyan képek jönnek elő, amelyeket az olvasó a klasszikus irodalomban nem kap meg, az egyik történet a másik előzménye, a diktatúráról egy gyermek szemével írt, cselekménye pedig három szálon fut. E három szál a végén össze is ér, jegyezte meg Miklóssi Szabó István, könyvéről pedig úgy fogalmazott: nem az én életregényem, attól függetlenül, hogy az én életemből táplálkozik; ez a regény nem a pszichológiáról szól, hanem egy élet története, gyermek hősének, Démenotar utazásának története. Könyvének egyik létjogosultsága, hogy negyvenöt éves lett, és úgy véli, ebben a korban már vissza kell nézni egy kicsit ahhoz, hogy tovább tudjon lépni, vissza kell lépnie ahhoz a gyermekhez, aki ő maga volt. Regényének „valóságszála” pedig édesanyja 1967 környékén, egy katonai szolgálatot teljesítő udvarlójától kapott szerelmes levelei, más féltett kincseivel együtt ezek döbbentették rá, hogy „mennyire fantasztikus maga a létezés”. Ebben a regényben mindenki meg fogja találni a maga valóságát, hangsúlyozta Miklóssi, megjegyezve, hogy most érkeztünk el oda, hogy feldolgozzuk a diktatúrát, amikor az véget ért, ő 13 éves volt. Azt is elmondta, remek gyermekkora volt, 12 évesen nem is tudta, hogy egy rossz világban élnek. Elmesélte azt a történetet is, amelyet szintén beépített könyvébe, amikor édesanyját behívták az iskolába, mert ő diákként leköpte Ceauşescu képét, és elkapták, ám 1989 után húsz évvel az a romántanár, aki annak idején szóvá tette az esetet, eljött az egyik könyvbemutatójára, és őszintén bocsánatot kért tőle azért, hogy annak idején jelentenie kellett…
Király István végül elmondta, Miklóssi Szabó Istvánt az év szerzői díjára terjesztették fel, ezt az elismerést minden évben a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron adományozzák.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
