Habár mintegy 500 éve eltorzította arcát a lepra, egy skót asszony ábrázata nem veszett el örökre: a digitális arcrekonstrukciós technológia segítségével ma is láthatjuk, hogyan nézett ki egy, a 15.-16. század környékén élt edinburghi asszony ábrázata halálakor, körülbelül 40 éves korában.
Egy új projekt keretében törvényszéki grafikusok élesztettek fel 12 arcot a múltból, a skóciai Edinburghban található Szent Egyed-székesegyház (St. Giles’ Cathedral) régi temetőjéből. Az arcok között megtalálható egy leprában szenvedő nőé (aki lehetséges, hogy szabó volt) és egy férfié, aki vélhetően jobbágy volt.
„Sok ilyen régi esetet vizsgálunk meg újból, mivel nagyon szeretnénk emberi arcokat társítani minél több, a gyűjteményeinkben megtalálható emberi maradványhoz” – mondta el John Lawson, az Edinburgh Városi Tanács Régészeti Szolgálatának munkatársa.
„A maradványok némelyike abból az időből való, amikor Edinburgh királyi burgh [önálló közigazgatási egység Skóciában] lett, a 12. század kezdetén, amikor a Szent Egyed-székesegyház is épült.”
A régészek először az 1980-as és 1990-es évek folyamán tárták fel a székesegyház temetőit, egy építkezés előkészítése keretében. A szakemberek ekkor összesen mintegy 100, a 12. és a 16. század közé tehető sírt találtak. A bennük található emberi maradványokat ezután konzerválták későbbi tanulmányozásra.
Karen Fleming, a projekten dolgozó két törvényszéki grafikus egyike azonban elmondta azt is, hogy a csontvázak csupán némelyikéhez tartozott teljes vagy szinte teljes koponya.
„A 12. századi koponyák szétesőben voltak, így a legnagyobb kihívás a csontdarabok óvatos összeillesztése volt” – mondta Fleming. „Az eltemetettek közül sokaknak voltak csontproblémái, például fogtályogok, egy ember azonban nyilvánvaló jeleit mutatta a leprának is.”
A leprában szenvedő nő vélhetően 35 és 40 között járt halálakor, a 15. század közepe és a 16. század eleje között. A leprából fakadó sebeinek nyomai Fleming szerint arra utal, felnőttkorában kapta el a betegséget.
„A nyomok arra utaltak, seb volt a jobb szeme alatt, ami vélhetően azt eredményezte, hogy ezzel a szemével nem látott” – mondta a törvényszéki grafikus. „Fontos megjegyezni azt is, hogy az a tény, hogy ezt az asszonyt a Szent Egyed-székesegyházon belül, Szent Anna oltára mellett temették el, magas státusra utal –a szabók céhének tagja lehetett.”
Vele ellentétben a 12. századból származó férfi vélhetően jobbágy volt, ezért az ő arcát rekonstruáló grafikus, Lucrezia Rodella csuklyával ábrázolta. „Ez igen gyakori viselet volt a korban” – mondta el Fleming.
Kép forrása : livescience.com / The City of Edinburgh Council
A férfi koponyájának hiányzott az alsó állkapcsa. „Amikor ilyen helyzet áll fenn, nem lehet kitalálni, milyen lehetett az arc alsó része” – mondta Fleming. Rodella ezért úgy döntött, az arc ezen részét szakállal takarja el. A férfi 35-40 éves lehetett halálakor, és körülbelül 170 centiméter magas volt.
A digitális arcrekonstrukciók elkészítéséhez a grafikusok először fényképeket készítettek a koponyákról, majd képszerkesztő program segítségével megkeresték azokat a pontokat, amelyek alapján a valaha rajtuk volt szövet vastagságát meg tudták becsülni.
„Miután elhelyezzük ezeket a jelölőket a koponya különböző pontjain, képet kapunk az arc formájáról” – mondta Fleming. „A koponya alapján megállapítható, mekkora lehetett az illető orra, milyen alakú volt, és mennyire volt szimmetrikus az arca.”
„Ha már van fogalmunk az arc alakjáról, egy arcadatbázishoz fordulunk, amelyből olyan tulajdonságokat választunk ki, amelyek ráilleszthetők a koponyára. A haj- és a szemszín nem állapítható meg, hacsak nem került sor a maradványok DNS-vizsgálatára, ezért általában azt tartjuk szem előtt, mely színek lehettek gyakoriak az emberek körében.”
A rekonstrukciók az Edinburgh Városi Tanács és a Dundee-i Egyetem együttműködésének keretében készültek.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
