Sorozatunkban a Fórum Kisebbségkutató Intézet digitalisemlekezet.eu oldaláról közlünk egy-egy képet és a képhez írt szöveget. A projekt, a digitalisemlekezet.eu célja az, hogy archív fotók által mutassa be a felvidéki magyar közösség elmúlt 100 évét. Az oldalon jelenleg több mint 17 ezer fénykép található. Újabb fotókat az alábbi címen lehet felajánlani: [email protected]
Valamit az „örök visszatérésről”
Másodéves egyetemista koromtól 1983 végéig voltam az Ifjú Szivek táncosa. Ha a politikatörténelem oldaláról nézzük azt a korszakot, akkor az ún. normalizáció csúcsra járatásáról beszélhetünk. Éppen ezért az együttes mentsvár volt a külvilág elviselhetetlen voltával szemben. Később derült ki számomra, már amikor táncos karrierem vége felé jártam, hogy a „beöltözés”, a „szereplés”, az időleges „mássá változás” mekkora szerepet játszott abban, hogy komoly következmények nélkül kiléphettem a hetvenes évek köznapjaiból, és nagyobb lelki sérülések nélkül kihúzhattam a nyolcvanas évek közepéig.
De volt még egy fontos jelentése a Szivek-beli tagságnak. A Szivekben akkor a légkör volt a fontos és az a csoporttudat, amelyet sehol máshol nem éltem meg és át ilyen intenzíven és közvetlenül. Ezt azért fontos leírnom, mert egyébként elutasító vagyok a kollektivizmussal szemben. Nem vagyok képes pozitívan viszonyulni a tömeghez. A demagóg politikusok azok, akik „szeretik” a tömeget, de az egyéneket – főként ha azok személyiségek is egyben – megvetik. A Szivek valódi, a szó eredeti értelmében vett közösség volt. A közösség ugyanis nem valaki vagy valakik által kreált csoport, hanem belső indíttatásból, közös érdeklődésből, hasonló értékrendből táplálkozó egyesülés. Mindenki megtartja saját vonásait, de a közösségbe azok révén lép be, amelyeket mások is elfogadnak és megosztanak. Vagyis a szervesen kialakult funkciók tartják egyben a társaságot. A Szivek már régen nem az az együttes, ami volt korábban – hiszen már nem félprofi, hanem profi; nem három részlegből (táncosok, énekesek, zenészek) áll, hanem csak egy, táncszínházként működő konglomerátum – de amikor az évfordulós gálaelőadásokon mi, a régiek is részt vállalunk a produkcióból, és amikor az öltözőben találkozunk, ugyanaz a társaság van együtt, mint amelyik harmincöt-negyven évvel azelőtt. Mintha közben nem telt volna el semmilyen idő. Mintha ugyanaz ismétlődne újból és újból. Mintha érvényes lenne Platón és Nietzsche feltételezése az „örök visszatérésről”.
A visszatérésből és az újra találkozásból származó öröm talán leolvasható a mellékelt képről is, amelyik 2000-ben készült az együttes évfordulójának gálaelőadásán, és amelyen a régi társaságból mellettem látható a közben már elhunyt Csölley Peti, a fotó balszélén pedig Miklós Laci, többszörös környezetvédelmi miniszter is. De itt nem miniszter és nem egyetemi tanár, hanem két táncos mutatja meg magát.
Mészáros András
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
