Sorozatunkban a Fórum Kisebbségkutató Intézet digitalisemlekezet.eu oldaláról közlünk egy-egy képet és a képhez írt szöveget.
A projekt, a digitalisemlekezet.eu célja az, hogy archív fotók által mutassa be a felvidéki magyar közösség elmúlt 100 évét. Az oldalon jelenleg több mint 17 ezer fénykép található. Újabb fotókat az alábbi címen lehet felajánlani: [email protected]
Pitykövező gyerekek
Ez a címe a fényképnek. Istenem, gyerekkoromban mennyit, de mennyit pityköveztünk Kisújfalun! S egyszer valahol távolabb kérdeztem meg fiúkat, nem pityköveznénk-e, s nagyokat röhögtek, ki tudja, mire gondolva. Aztán kisült, hogy feléjük az golyócskázás. A búcsi születésű Gál Sándor azonban szintén ismeri a szót: „pitykőcsatában elnyertem a pityköveit” – írja.
Nem tudom, miből készült a pitykő, de elég strapabíró, talán agyagból. És amíg le nem pereg róla, színe is van. Más egyéb nemigen kell a pitykövezéshez, persze a lyukon, a gödröcskén kívül, amit mi a cipőnk sarkával, forogva alakítottunk ki a földben. Na meg tiszta, lehetőleg egyenes terep. Kifejezetten fiújáték volt, lányokat sosem láttam pitykövezni. Ők gumin ugráltak, ehhez pontosan három lány kellett, szorult helyzetben kettő és egy fa. A pitykövezéshez viszont minél többen akadtak, annál érdekesebb volt a játék. Vagy az nyert, aki az utolsó pitykövet is belegurította a gödröcskébe, vagy az, aki ezt követően mindet a markába fogva úgy ejtette bele őket a lyukba, hogy abból csak egy szaladt ki: ha azt is begurította, övé volt az összes. Kicsi, felül összehúzható vászonzsákban lehetett pitykövet kapni, s abban is tartottuk. A szigorú szabályokat sosem szegtük meg, olyasmi, mint A Pál utcai fiúkban az idősebbek einstandolása (zsákmányolása), nem fordult elő.
A képen pitykövező zselizi fiúk közül kettőn van cipő, talán egyikük vájta a lyukat, harisnyát egy visel. Sapka viszont csak hármon nincs a tizenöt közül. Öltözetükből ítélve nyár eleje vagy vége lehet. (Cipő persze nem azért nincs rajtuk, mert izzadna a lábuk, hanem mert azt fontosabb alkalmakra tartogatták, ha ugyan volt egyáltalán cipőjük.) Akin van szvetter vagy szövetkabát, azon be van gombolva, szinte példásan, mint akiket a szüleik erre tanítottak. Néhányan a fényképezőgép lencséjébe néznek, a gödröcske körüliek viszont a játékra összpontosítanak: a jelvényes sapkájú szemben guggoló épp a mutatóujja legörbített végével fogja belökni a gödörbe a pitykövet. Ő van tehát soron. Az árnyékból ítélve délután egy óra körül járhat az idő. Vagy délelőtt tizenegy, s akkor még hátravan az ebéd.
A felvétel 82 éves, így akik élnek még e fiúk közül, azok ma aggastyánok. Városuk az 1. bécsi döntést követően ismét Magyarországhoz tartozott; Zseliznek az 1941-es népszámlálás szerint 3076 magyar és 33 szlovák lakosa volt (Forrás: a Fórum Intézet település-adatbázisa).
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
